Electronic L0V3

47. rész

- Baszki - nyög fel mellettem valaki, mire szemeimet lustán kinyitom és átfordulok a másik oldalamra.

- Hm? - kérdezek vissza, hátha kifejti a konkrét baját is.

- Nincs valami gyógyszer? - kérdezi szemeit dörzsölve.

- Keresek - motyogom, ahogy kikelek az ágyból. Szemöldök ráncolva nézek végig magamon... oké. Az este utolsó része kiesett... de nem kell kettõt tippelnem, hogy kitaláljam, miért vagyok meztelen. Vagy, hogy mi az a pár szívásnyom rajtam... meg a csípõmnél azok a lila foltok. Azt hiszem, megint nem túl finoman csináltuk. Két perc alatt veszek fel egy francia bugyit és egy pólót. Igazából az övét... de neki nem baj, én meg imádom. Halkan megyek ki és nem hiába. Mindenki alszik. Bár azt a két lányt a vendégszobában nem tudom megérteni Xavierrel. Mármint, tippem az van. Örülök én annak a lepedõnek, ami rajtuk van. Az ajtajukat halkan csukom be és megyek tovább a konyhába. Rengeteg cipõ, hát, talán nehéz volt levenni este. Kinyitom az egyik konyha szekrényt és már le is veszek egy egész doboz fájdalomcsillapítót. Fogok egy egész üveg üdítõt és úgy megyek vissza a szobánkba. Az ajtót kissé szenvedve csukom be könyökkel és fenékkel. A falnak támasztott háttal ül, csípõjén ott a takaró, hogy õt is elfedje valami legalább. Mellé mászok, sarkaimra ülök és a kezébe nyomom az üdítõt, míg kinyomok neki egy pirulát. A kezébe zárja és elmosolyodik. Egy kézzel csavarja le a kupakot és iszik bele, miután a kis bogyót a nyelvére rakta. Felém nyújtja, de csak megrázom a fejemet és lerakom az ágy mellé az üccsit és a gyógyszert is. Mire visszafordulok, addigra már óvatosan felhúzza pólóm, vagyis inkább pólója szélét és megnézi azt a pár lila ujjlenyomatot az oldalamon. Elfintorodik és rám néz.

- Ne haragudj - szólal meg pár pillanat múlva, ahogy tekintete visszasiklik a bõrömre.

- Te se - kuncogok fel, ahogy a takarót épp, hogy egy kicsit lejjebb húzom és tökéletesen látszik az a harapás nyom a V vonalán. Féloldalas mosolyra húzza a száját és rám néz.

- Emlékszel valamire? - kérdi az ölébe húzva.

- Legnagyobb sajnálatomra az este ezen része már homály - fintorodom el, ahogy végigsimítok nyakának vonalán.

- Nekem van pár emlékképem róla - harap alsó ajkába, mire elmosolyodom. - Szerintem a többieknek is lesz... - neveti el magát, mire szememet megforgatom. Telefonja szinte üvölteni kezd mellettünk, mire odaadom neki, õ pedig rögtön felveszi. - Hali - köszönöm bele nyugisan.

- Zayn! - visít bele egy vékony hang. Õ elmosolyodik... és én is. - Mikor jössz már haza?! - kezd neki nyafogni Safaa, mire kimászok az ölébõl és az asztalról az ágyhoz hozom a laptopomat. Rögtön bekapcsolom és lopva odanézek rá.

- Nemsokára, ígérem - neveti el magát. - Hogy vagy, csöppség? - kérdi és hangja annyira más. Másabb, mint a haverjaival, mint amikor velem beszél, vagy csak úgy általában. - Na neee, tényleg?! - kérdezgeti tovább. - Adam? Ovis társ? Gyanús nekem ez a fickó, Safaa - morogja hajába túrva. - Szerelmes?! Safaa, ne szaladjunk ennyire. Megõszülök, ha te is elkezded itt a pasikat magadba bolondítani! - hördül fel, mire elnevetem magam, de addigra már a skype-ba beléptem.

- Skype-oljatok inkább - vetem fel neki, mire felcsillanó szemekkel rám néz. Na igen, azt hiszem, kevesen néznék ki belõle, hogy ennyire oda van a családjáért és a húgaiért. Meg persze Do-ért. Rányomok Zayn nevére és már hívja is a laptopom. Nem kell senkinek megnyomnia, rögtön bekapcsol a kamera és meglátom az üres szobáját. Zayn oda ül, én meg kikapom a kezébõl a telot. - Szia, Hercegnõ! - köszönök bele mosolyogva, mire hallom az apró sikkantását.

- Zoe?! - kérdez rá, mire elnevetem magam.

- Figyelj, emlékszel, mikor Zayn engem odavarázsolt? - kérdem meg halkan, hátha eltudom kerülni, hogy Zayn meghallja, de lévén, hogy a hangszigetelõ takarót még nem szabadalmaztattuk, így erre sok esélyem nincs.