Electronic L0V3

16. rész

- Miért nem ülsz mellém?! - kérdi értetlenül, ám sokkalta inkább mérgesen Ashton.

- Mert nem akarok? - kérdem ironikusan majd megforgatom a szememet, amíg felmászok a buszra. Arra, amelyik egyenesen Zaynhez visz.

- Pár napja engedted, hogy lekapjalak, azt hittem végre össze jöttünk! Már fél éve teperek érted! - mordul rám, míg megragadja a karomat és vissza ránt magához. Ohh igen... megengedtem neki, hogy lekapjon. És nem bánom, mármint kicsit igen. De így legalább már tudom, hogy kell csókolózni... és, hát, ha Zayn esetleg.. szóval igen...

- Nem vagyunk, csak egy csók volt, engedd el a kezem! És még ittam is - Felelem szárazon, míg a szorítása erősödik.

- Ne játssz velem... - dördül rám, míg ránt rajtam egyet és máris megmutatkozik előttem a drága és romantikus Ashton új személyisége, melyet eddig szívesen rejtegetett. Na, nem mintha meglepetésként ért volna, de azért mégis csak kisebb kitörésre számítottam.

- Te ne játssz velem, fogalmad sincs, ki vagyok! - sziszegem az arcába fenyegetően.

- Haladjunk gyerekek, oda is kell érni! - harsan fel mögöttünk Mr. Chez, mire újra megrántom a karomat és ezáltal ő elengedi. A busz közepén foglalok magamnak helyet, belül. Legszívesebben végig simítanék a karomon, mivel fáj... de egy apró mozzanatot sem teszek. Sőt! Még a póker arcomat is felveszem. Ashtontól nem fogok félni, rég nem félek ilyen dolgoktól. Ha megtörténik, akkor majd utána félek, addig nem. Ashton mögém ül be, mire elfintorodom. Szemeimet lehunyom és veszek egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magamat. Csak három és fél óra az út... aztán ott lesz Zayn. Zayn... testemen végig fut a remegés az abszurd gondolatra, hogy ő meg én találkozunk az állatkertnél. Oké, lehetne jobb is, de annyira nem érdekel jelenleg a helyszín. Biztos remek érzés, mikor megölel... több mint remek. Már most hiányzik, hogy nem játszhatom le majd újra és újra a következő napokat és órákat.

- Szabad? - kérdi Chris mellettem, mire bólintok neki és rögtön be is vágódik mellém. A táskáját a lába elé dobja és unottan a karfára könyököl. Fél szemmel rám sandít és elmosolyodik.

- Névsor olvasás! - kiállt fel Mr. Dalton. A kísérő tanár, aki velünk jön, ő legalább jó fej... bár engem nem tanít, csak az osztályom másik felét, idegen nyelvből.

- Izgulsz, mi? - kérdi Chris sejtelmes mosolyt küldve felém, mire féloldalasan elmosolyodom és felé fordulok. Szememet lehunyom röhögve, míg ő is nevet és megszorítja a karomat.

- Miért? - hajol előre középen Ash, mire a kedvem rögtön alább hagy.

- Kotródj Ashton! - mordul fel Chris bunkón, mire elmosolyodom. Ezért is vagyunk mi jóba.

- Miért izgulsz? - fordul felém, már amennyire tud. Figyelemre se méltatja Christ, aki csak mérgesen kifújja a levegőt, majd a másik oldalon ülő Sasa-val kezd beszélgetni.

- Nem mindegy? - kérdem dühösen rá nézve.

- Zoe Fable?! - nézeget értetlenül az osztályfőnök.

- Ki nem hagynám, tanár úr! - kiálltok oda neki, mire biccent nekem és innen látom, ahogy pipát tesz a nevem mellé.

- Miért teszel úgy, mintha meg se történt volna az a csók? Vágom én, hogy nem engedsz magadhoz közel senkit, mert a családoddal van valami és egyéb ilyen szarságok, de tudod, előbb vagy utóbb engedned kell... - néz rám szomorúan. Nehezen fogom vissza a röhögést, amit később átvesz a nyugodtság, majd az édes harag.

- Ha azt hiszed, hogy pszichoanalízissel mész nálam valamire, ami mellesleg téves, akkor eléggé elbasztad!  És egyébként a közelébe se vagy az életem és okaim megértésének. Azért teszek úgy, mintha meg sem történt volna, mert nem jelentett semmit! - rántom meg a vállamat könnyedén.