Electronic L0V3

64. rész

Magam elé meredek, ahogy a maradék tíz percet megtesszük a kocsiban. Nem szólók senkihez, igyekszem feldolgozni az egészet és rájönni, mit kéne tennem. Most... menjek el a Harvardra?! Pszichológiát tanulni... jó lenne. De... hagyjak itt MINDENT?! Zayn elküldte oda a jelentkezésemet. Mondhatni, Doval karöltve. Na meg a srácok is hozzájárultak. De nem kellet volna megkérdezni engem is?! Mondjuk egy "Hét te picsa, örülnél neki?!" nem ártott volna, azt hiszem. Én megbeszéltem Zaynnal az X-faktort... ha nemet mond, akkor nem rendeztem volna le titokban, vagy nem is tudom... A kocsi megáll és kiszállok. Törökülésbe levágódok a fûbe a házuk elõtt és tovább meredek magam elé. Nem akarom elhinni. Harvard. Esélyem van a Harvardra. Egy karnyújtásnyira van. Látom, hogy Zayn leül mellém, nem mond semmit, csak ül mellettem. Azt hittem, ez a nap annyiról fog szólni, hogy Zayn tovább jutott... hogy összejöttünk... bár ez már egy ideje ezek szerint megtörtént.

- Tudom, hogy ki vagy akadva rám - kezdi jó pár perc múlva. Talán fél óra is eltelt, mióta kint ülünk és én csak meredek magam elé. Elvégre, hagyjak itt mindent?! Ez nem megy ilyen könnyen. Itt van az életem!

- Tényleg el akarsz küldeni? - nyögöm ki értetlenül rápillantva.

- Mi?! - rázza meg a fejét zavartan, de én csak párás szemekkel õt figyelem. - Nem elküldeni akarlak, Élet! Hülye vagy?! - húz oda magához. Hajamba nyom egy puszit, egy hosszú puszit. Én pedig átkarolom a derekát.

- Kilenc óra - súgom neki halkan, mert megjegyeztem, mikor mondta még nálunk... mert akkor õ már tudta, hogy ez a három óra busszal semmi. Most már én is értem.

- Repülõvel - teszi hozzá halkan, mire felhorkanok és elhúzódom tõle. - Mérges vagy? - kérdi halkan.

- Igen - jelentem ki egyszerûen.

- Ha tudsz róla, izgulsz és elbaszod. Ha tudsz róla, bele sem mész - rázza meg a fejét.

- Vannak okai, miért nem mennék bele, Zayn - nézek rá keserûen. Mert ez... túl nehéz döntés.

- Mesélj - rántja meg a vállát egyszerûen.

- Nem tudom - rázom meg a fejem a füvet szemlélve a cipõm körül.

- Hadarj, az mindig bejön - súgja halkan, míg keze az én kezemre csúszik és összefûzi ujjainkat.

- Li egyetemre ment, apa egyre többet üti ki magát, félig mucinál lakom már, mert mucit meg meg kell mûteni, ezen felül egyre többet van rosszul. Nan engem hívogatom hogy csináljak valamit apával, amiért folyton K.O. - hadarom el egy szuszra és egy fintorral felnézek rá. - Képtelen vagyok így elmenni... egy másik kontinensre - rázom meg a fejem kétségbe esetten.

- De akarsz - szólal meg halkan.

- De nem tehetem - hördülök fel.

- Mert magadat kéne végre elõtérbe helyezned - sóhajt fel, ahogy hüvelyk ujjával az enyémet kezdi simogatni.

- Nem - csóválom meg a fejem makacsul.

- De - nyögi ki fáradtan. - Li milyen szakra ment? - kérdez meg pár másodperc múlva.

- Franciát tanul - mosolyodom el halványan. Igenis büszke vagyok rá.

- Apud... régen is ivott - nyögi ki halkan.

- Tudom - rántom meg a vállamat.

- Anyudat nélküled is megmûtik, Nan nélküled is mérges lesz és hisztizni fog, hogy apátok ne igyon annyit - néz rám kissé feszülten, de én nem nézek rá. Nehéz lenne ebben a témában a szemébe nézni.