Electronic L0V3

19. rész

- Mi az, hogy kivehette egy másik csapat is a pályánkat? - kérdi értetlenül Ashton, morgolódva.

- Nem értem, miért baj ez? - szólók rá, hiszen már unom a hisztijét és szerintem mindenki más is.

- Egyet értek a kis hölggyel! - szólal meg az idősebb nő a számítógép mögött, melyre az eredmények jönnek majd a játékból. Egy kanapékkal teli helyiségben vagyunk, van egy csomó rágcsa, meg üdítő. Alig érkeztünk tíz perce, a tanárok épp az anyagiakat intézik.

- Mert ez egy csapat építő osztálykirándulás, ahol idegeneknek nincs helye! - mordul rám, mintha én magam lennék az idegen.

- Számomra idegen vagy, akár felhajtás nélkül is kimehetsz azon az ajtón! - mutatok a bejárati ajtóra, amihez egy hosszú lépcső vezet fel. Többen felröhögnek, van aki még meg is tapsol, én pedig fintorogva elvezetem a tekintetem a forrongó Ashtonról.

- Ki az, aki lőtt már valaha is valamit?! - kérdi meg a nő, mikor az osztályfőnök bólint neki. Kezemet felemelem még egy másik sráccal együtt, mire értetlen pillantásokat kapunk.

- Rendes fegyverrel? - kérdi furán méregetve engem.

- Milyen a rendes fegyver? - kérdem értetlenül, mire Ashton felhorkan. Mérgesen nézek fel rá, majd érzem, amint testemet lassan elönti a düh és a gyűlölet, ami hirtelen lobban fel iránta. - Elöl letörős? Oldal felhúzós, vagy felül felhúzós? Nyílt irányzékú, vagy a zárt? Rövid, vagy hosszú csövű? - arcáról eltűnik a gúnyos mosoly, a nő füttyent.

- Megteszik, akkor nektek nem kell bemenni a kis előadásra, hogy hogyan kell használni a fegyvereket, csak ha akartok - mondja mosolyogva.

- Bemegyek - vonom meg a vállamat unottan és még mindig mérgesen. Én állok fel először a bőr kanapéról és már el is indulok a sötét tévészoba felé. Levágódom a beton földre hátul, míg az osztály feltölti az első részeket. Hiányzik, annyira kurva szar érzés! Rohadtul nem jó ez a lézerharc... vesztette a fogadást. Este mindenképp közölni fogom vele ezt a tényt. A kis oktató film elindul. Elmagyarázza, hogy kel felvenni a mellényeket, hogyan működik a játék menete. Négy csapat, piros, zöld, kék és sárga. Mindegyik hét ember. De a mi esetünkben a csapatok majd cserélődni fognak lévén, hogy az osztályt eleve nem lehet pont hét fős csapatokra felosztani. Plusz még a másik kisebb társaság, ami jönni fog. Mindenki kapni fog egy mellényt, ami a csapata színében fog villogni. Hat helyen lehet eltalálni a másikat. Has, hát, két váll és a fegyver két oldala. Egy zsinórral van össze kötve a fegyver és a mellény. Már most látom, hogy ez nagyon meg fogja nehezíteni az egészet. A fegyveren két markolat van és mindegyiket fogni kell, hogy tüzelni tudjak, ugyanis mindegyikhez van egy ravasz. A "fegyver" kialakítása lehetetlenné teszi, hogy egy kézzel fogjam majd ha lőni akarok. Ha az első ravaszt húzom csak meg, ami igazából csak egy gomb, akkor egy lövést adok le. Ha mindkettőt, akkor tízet, egymás után. A halált hanggal jelzi. A megmaradt töltényeket pedig egy kijelzőn láthatom majd. A végén pedig bele kell lőni egy kis gépbe, hogy letöltse az adatokat. Semmi extra. Néhány szabály miszerint tilos káromkodni, de ez már most elfelejtett szabály. Illetve, hogy ne gyorsan menjünk, vagy fussunk, mert a hely sötét. Unottan hagyom el a szobát, lévén, hogy nem vagyok kíváncsi a felszerelés használatát illető szabályokról. Ehhez egy óvodás is értene, könyörgöm!

- Ne legyél dühös, a srác csak beléd zúgott! - mondja mosolyogva a nő.

- De én nem belé. És erőszakos. Más srácba zúgtam bele - mondom fintorogva.

- És ő nincs itt? - kérdi értetlenül.

- Sajnos nincs - nyögök fel újra elszomorodva.

- Jaj, ne búsulj, kedvesem, add ki a haragodat ott bent! - kacsint rám, mire kissé felnevetek és egyetértően bólintok.