Electronic L0V3

40. rész

x--- Zain Malik ---x

- Most komolyan, hol van? - kérdi Po a fejét fogva, engem nézve.

- Annyit tudok, mint ti! - tárom szét a karomat.

- Öt perc! - ordít fel Xavier. - Mit mondtál neki? - néz rám, mire felröhögök.

- Mindig én? - kérdem értetlenül.

- Beléd szerelmes, csak a te véleményedre és szavaidra ad - vonja meg a vállát Po, mire értetlenül ránézek.

- Felbasztad és köcsög lett velem. Én meg kiakadtam rá - tárom szét a karomat.

- A lényeget, õ mit mondott, te mit mondtál - hadarja Danny, míg kezében szorítja Zoe telefonját.

- Õ azt, hogyha csak leakartam fektetni, mondjam meg, nem kell a színjáték. Én megértem, hogy nektek ez tök laza, de nekem nem, fõleg nem Zoetól! - mordulok fel a hajamba túrva. - Ismer ennyire. Tudnia kell, hogy nem tenném meg ezt vele. Baszki, tudjátok, mit jelent! - nyögök fel a kezeimmel megdörzsölve az arcomat. Tagadhatatlan, hogy kurvára megbántott. Még ha tudom is, hogy nem gondolta komolyan...

- Mit mondtál neki? - kérdi Po száját rágcsálva.

- Hogy miért járnék vele, ha olyan, mint a többi - nyögöm ki felsóhajtva. A többiek maguk elé merednek, aztán Po a homlokára csap.

- Õ Zoe, barom arc - nyög fel Po.

- Jó, hogy mondod, kösz - vetem oda neki flegmán.

- Zoe ezt az egé...

- Túl gondolja és azt hiszi, a kurváim közé sorolom. Igen, tudom - intem le idegesen. Szemöldök ráncolva néz rám, aztán eltátja a száját.

- Picsába, te ismered - nyögi ki, mire ránézek és szinte kérdõjellé válok, hogy végre megmagyarázza az abszurd kijelentést.

- Ja - erõsítem meg.

- Nem. Mármint úgy nem. Zoet nem ismeri senki. Még én sem igazán, tíz év múlva. És még te sem igazán... de most bocs, srácok. Mit utál a legjobban Zoe az emberekben? - néz rájuk, mire értetlenül rám néznek.

- Hogy nem emberek - vonom meg a vállamat, mire a többiek idiótán néznek rám, én pedig elmosolyodom. Igen... Zoe furán fogalmazza meg a dolgait, de belegondolva annyira egyszerûen. Utálja az embereket, amiért nem emberek. "Embereket látok, de emberséget már nem..." ezek a szavak, és a világnézeted vesz száznyolcvan fokos fordulatot.

- Gáz... picsába. Meg kell találnunk. Bocs, félreismertelek - néz rám Po tényleg bocsánat kérõen.

- Hol van... ennyit mondj meg - kérem halántékomat megdörzsölve. Itt van hajnali három, Zoe pedig eltûnt, úgy... négy órája. És én ebbõl hármat voltam távol. Egyet a vízben, hogy bemenjek érte... aztán a többit kint, amíg pánikolt a csapat. És még mindig pánikol.

- Fogalmam sincs! Alig ismerem ezt a várost! - akad ki Po végleg és elsírja magát, én pedig megdermedek, ahogy a síró lányt nézem. Mindenki meghökkenve nézi... de fogalmam sincs, õk miért. Én azért, mert ha az a lány kiakad azon, hogy Zoe eltûnt, aki már tíz éve ismeri, akkor fogalmam sincs, mekkora gázt csináltam.

- Nyugodj meg és mondd, milyen helyeket szeret Zoe - simítok végig a karján, mire hüppögve rám néz.

- Ezt te is tudod - rázza meg a fejét. Igaza van... látkép... este.

- Szerintem a tó közelében van - mondom számat rágcsálva és végignézek a hatalmas tavon.

- Tuti elment még inni - motyogja Po, mire elkerekedik a szemem.