Electronic L0V3

46. rész

Kint állok az erkélyen. Egyedül, Zaynnal. A csillagokat figyelem fent, talán így... kicsit betépve még jobb. Talán vele kettesben betépve tökéletes. Látom, hogy állkapcsa megfeszül. Tudom, hogy ideges. Főleg, mivel nem mondtam neki semmit sem arra, hogy szerelmes belém... a gyomrom összerándul a gondolatra. Libabőrös leszek, ahogy az egész levetül előttem újra. Aztán újra... és megint újra.

- Mondd, hogy basszam meg! - kéri halkan, elém állva, mire felpillantok rá.

- Baszd meg - nyögöm ki egyszerűen. Mert, oh, igen! Van mit megbasznia! Szerelmes lenne belém, ki is jelenti, hiszek is neki, tudom, hogy igazat mond és NEM. Nem és nem jövünk össze. Soha. Mert ő... fogalmam sincs, miért. - Miért, Zayn? - kérdem értetlenül, megcsóválva a fejemet.

- Hát ez eléggé összetett. De igazából kibaszottul bejössz. Kinézetre is, meg a személyiséged is. Okos vagy, olvasol. Irodalomból is jó vagy. Bírom, ahogy rám nézel. Meg, ahogy elpirulsz. És a vörös hajad is azt a rohadt. És a zöld szemeid is. Meg, hogy ártatlan vagy, de amúgy meg nem. És türelmes vagy, főleg velem. Megbízok benned, akármiről tudunk beszélni. Soha sem unatkozok melletted és egyszerűen csak minden jobb veled. Én olykor tényleg nem tudom, mit pofázok, de az tuti, hogy akármit megtennék, ha gáz lenne, mert azért remélem, te is tudsz rám annyira számítani, mint én rád és... - dadogva vakargatja a nyakát zavarában, mire végre véget vetek a szenvedésének.

- Miért nem jövünk össze? Nem kell részletezni, miért vagy belém szerelmes - mosolyodom el halványan, ahogy érzem, hogy elpirulok.

- Ohh - rökönyödik meg egy pillanatra. - Inkább a szerelmi vallomást választom - nyögi ki pár másodperc múlva.

- Zayn... nem értelek. Én tényleg nem - rázom meg a fejemet. - Te vagy az első ember, akit nem értek! - mordulok fel mérgesen, mire felnevet és magához húz.

- Nem is kell mindent megértened. Szerintem te azért szeretsz, mert nem értesz - puszil a hajamba.

- Komolyan... - tolom el magamtól szomorúan.

- Majd - sóhajt fel, csak azért is magához húzva.

- Mindig csak majd. Elfelejtesz így élni - csóválom meg a fejemet.

- Miért, most mit csinálok? - kérdi felnevetve.

- Ölelgetsz egy csajt, akibe szerelmes vagy, de nem jössz össze vele, úgy éjjel kettőkor egy tök üres erkélyen, egy idegen városban - motyogom el unottan, mire érzem, ahogy teste rázkódni kezd a röhögéstől.

- Téged ölelgetlek Zoe éjjel kettőkor. Mi ez, ha nem élet? - teszi fel a kérdését a fülembe suttogva, én pedig lehunyom a szemeimet és átölelem a derekát. - Fogy a türelmed? - kérdi meg félve.

- Honnan veszed ezt? - kérdezek vissza értetlenül.

- Figyeltem a szám szövegére, amit anno kaptam - motyogja halkan.

- Már akkor elfogyott, amikor téged dobott be az Omegle - röhögöm el magam, mire látom, hogy óvatos mosolyra húzza a száját. - Egyébként, csak szar. De, ha szerelmes vagy belém, akkor csak eltudod képzelni, milyen érzés lenne, ha elutasítanálak - mondom halkan, majd rávillantok egy apró fintort. - De nem fogy el a türelmem. Szeretlek, ez... - vállaimat megvonom és felsóhajtok - csak megéri. Mindig, mindenhol, bármi.

- Ha tudom, milyen szerelmesnek lenni és... álljunk meg egy kibaszott pillanatra - lép hátrább egyet döbbenten. - Akkor... ez most így burkoltan tudat alatt az volt, hogy... te is... hogy esetleg izé - kérdi idétlenül gesztikulálva a kezeivel.

- Igen, szerelmes vagyok beléd. Igen, utálom ezt a tényt. És igen, megbaszhatom magam, meg az érzéseimet a tiedével együtt, hogy pont te vagy ekkora idióta pöcs - forgatom meg a szememet.