Electronic L0V3

67. rész

Kómásan ülök fel az ágyban. Karja lecsúszik csupasz hasamról. Szememet dörzsölve nyúlkálok le a földre, mikor végre megtapintok valami ruhafélét. Kipattanok az ágyból és átbújtatom fejemet, majd kezeimet pólóján. Csípõmmel leviszem a szekrénye oldalát, mire morogva, halkan kinyitom az ajtót és eltámolygok a fürdõig. Szomjas vagyok... túl sötét van. Nem látok semmit. De, ha villanyt kapcsolok, szerintem felkelnek. A konyhába nincs kedvem lemászni. Óvatosan, továbbra is alkalmazva minden osonási képességemet hajnali három tájékán megyek be a fürdõbe. Nem kapcsolok villanyt, azt hiszem, kiégne a retinám. A csapot csak megtalálom. Kissé tapogatózok, majd megnyitom és tenyereimbõl inni kezdek. Apró puffanás, mire összerezzenek. Aztán rögtön mégey, erre pedig már ki is egyenesedem. Nem jön más hang... elzárom a csapot, bár majdnem leverek egy poharat, így heves szívveréssel kapok utána. Lassan indulok vissza, az oldalam nem örülne még egy tárgynak. Kiérek a fürdõbõl, kezemet a falra rakom és végig rajta tartom, legalább a folyosón tudjak végigmenni normálisan. Az ajtó kivágódik elõttem, Zayn meg megindul már felöltözve a lépcsõ felé. Én meg még mindig álmosan nézek utána. Homlokomon megjelennek a ráncok, ahogy megpróbálom felfogni.

- Malik... hova a faszomba mész? - kérdem meg értetlenül, suttogva, mikor már a lépcsõn indulna meg lefelé, én pedig végleg összezavarodom. Õ megtorpan, látom a körvonalait, ahogy lassan visszanéz rám.

- Zoe? - hördül fel értetlenül, én meg felsóhajtok, ahogy megértem.

- A ruháimba nem akadtál el útközben, mondjuk? - motyogom fáradtan, ahogy belezuhanok az ágyába. Oké, gondoltam, hogy elõször nem fogja elhinni, hogy itt vagyok, fõleg ébredés után. De, hogy ennyire nem.

- Baszd meg! - morogja, ahogy becsukja a szobája ajtaját és ledobálja magáról a ruhákat.

- Ühüm - motyogom vissza neki már félálomban. Befekszik mellém, maga felé fordít és megcsókol. Félálomban lévén, eltelik jó pár másodperc, mire feleszmélek és visszacsókolok neki. - Nyugi - suttogom neki, ahogy hozzábújok ismét csupasz mellkasához.

- Szeretlek... - szorít magához, én pedig nem bánom.

- Kapcsolhattál volna villanyt - röhögöm el magam, ahogy átölelem mellkasát. Fogalmam sincs, hogy válaszol-e, vagy sem... az álom túl gyorsan nyom el. Azt hiszem, a testem be akarja pótolni azt az egy hónapot...

---

Meleg levegõ a nyakamnál. Felmordulok és nyújtózkodóm egyet, ahogy érzem, hogy ajkai súrolják a bõrömet. Fáradtan fordulok a hasamra és fúrom fejemet a párnába.

- Figyelj, nem akarlak stresszelni, de itt vannak a papámék - suttogja halkan, mire a szemeim kipattannak.

- Hogy mi?! - ülök fel rögtön, ahogy megfordulok.

- Mondom, nyugi - neveti el magát.

- Melyik papádék?! - kérdem rákapva a tekintetemet, ahogy az adrenalin zubogni kezd bennem. Félek embereket megismerni! Fõleg az õ családját... te jó ég...

- Walter - mosolyodik el, mire én felsóhajtok. Oké, azt tudom, hogy jó arc az öreg. Yaser ágáról nagyszülõk, szóval pakisztániak. Zayn eléggé jóba van vele, na, de azért én még félhetek, nem?! Kiugrok az ágyból és rögtön kutakodni kezdek. Lábaimat egy sima, világos farmerba bújtatom, felveszem a szürke pólómat, amelyik rövid ujjas. Kicsit sötétebb szürke, az elején pedig, valahol a mellkasom táján egy kis rajzolt figura van, rajta egy Hannibal Lecter maszkkal és láncfûrésszel a kezében, amit maga után húz, na meg persze egy kis vércsík, ami az oldalamig fut.

- Ennyire nem kell beöltözni, nyár van - emlékeztet, ahogy az ágyán ül.

- Kuss! - emelem fel a kezeimet, ahogy a hajamat kezdem kifésülni, eléggé szenvedõsen.