Electronic L0V3

93. rész

Dermedten figyelem a középkorú nõt amint a betonon fekszik, ahogy a vér terjed míg õ a hasát fogja összegörnyedve.

- A kurva élet - nyögõm ki sokkosan. Aligha van tíz méterre tõlem a férfi... tõlünk. A stáb pedig csak veszi... Oldalra nézve letudom olvasni a BBC felíratott és a hányinger elkap.

- Ezt nem kéne - nyögi ki Lau hátrább lépve.

- Takarodjanak vagy szét lövöm az agyukat! - ordítja fröcsögõ nyállal a férfi. Larry megfogja a kezemet és már húzna is hátra, de nem mozdulok.

- Okozzatok valamit a BBC-vel - motyogom nekik, míg megindulok a férfi felé. Oké... annak a nõnek mentõ kell. Kurva gyorsan! Remegõ léptekkel, a srácok káromkodását hallgatva a piától elázva megyek közelebb és közelebb. -

- Nem érted?! Takarodj innen! - ordít rám a férfi, ahogy rám fogja a fegyvert. Én pedig megdermedek... miért is jöttem ide?! Nyelek egy nagyot, ahogy kezeimet kissé felemelem, jelezve, hogy nem azzal a szándékkal jöttem, hogy akármiféle eséllyel is rátámadjak, vagy ha azt hinné bántanám mintha tudnám! A kakas ki van biztosítva... oh te jó ég. A gyomrom fordul egyet, ahogy felfogom, hogy egy kibiztosított fegyvert rám szegeznek. Értek a fegyverekhez... egy szar mozdulat és megdöglök... de jó... oh a picsába is már!

- Kérem... beszélgessünk - nyögõm ki és bár én mindjárt elájulok a hangom magabiztosan cseng. Folyton ezzel kezdek mindenhol és mindenkinél... beszélgessünk. Hogy beszélgessek úgy, hogy fegyvert fognak rám?!

- Mirõl akar?! Meggyõzni, hogy ne öljek itt meg mindenkit?! Elegem van érted baszdmeg?! - mutat magára a fegyverrel és elfintorodom, ahogy fejem lejátssza a jelentet amint véletlenem magába lõ. Az sem lenne jó opció. Mondjuk... inkább az talán mintsem, hogy belém.

- Mibõl van elege? - továbbra is magázom... lehet át kéne váltanom tegezésre, õ is tegez. Bár mikor hogy... csak ha éppen közli, hogy basszam meg.

- Az emberiségbõl! - vicsorog rám és érzem, ahogy állkapcsom megfeszül.

- Ezt tökéletesen meg tudom érteni, esküszöm. De nem az a módja, hogy lelõjünk pár embert - azt mondják, hogy ez skill. Azt mondják a pszichológia skill és hogy nekem meg van ez a skillem. Most elõször értek egyet ezzel. Ugyanis fogalmam sincs mit csinálok, és hogyan bírok állva maradni. Vagy éppen kedves hangot megütni...

- Én csak segítek nekik! - zokog fel a férfi leengedve a fegyvert. - Ebbõl a mocsokból megszabadulni! Ki akar itt élni?! Ez egy fertõ! - mutat körbe, ami miatt a fegyver végig suhan úgy... nyolcan lehetséges áldozaton.

- Esküszöm, még mindig igazat adok magának, de van egy fajta... réteg. Ami jó. Ami tényleg érdemes erre, csak meg kell találni magának is a saját rétegét, amit élvez - mutatok most én is körbe és óvatosan ismét közelebb lépek. Talán hámorméterre lehetek tõle... mit kéne csinálnom? Hogyan szereljem le? El kell tõle vennem azt a fegyvert... oda kell, hogy adja nekem. Egy pszichológiás könyvemben sincs ilyen eset! Egy eset tanulmány sem került a kezem közé, ami errõl szólna! Ezekrõl mindenki hallgat de miért?!

- Akkor meg?! - vicsorog rám és látom, amint a nyála fröccsen... minden egyes rohadt mondatánál.

- Én naiv vagyok, én hiszem, hogy meglehet változtatni a világot - vonom meg a vállamat õt nézve. - Baszki... - nyögõk fel elfeledve a szerepet mikor nyakában meglátom a dögcédulát... ez katona?! Baszki... a kurva életbe. Meg fogok halni... le fog lõni. Cambridge egyik utcáján fogok elvérezni este anélkül, hogy a családom tudná, mi a faszért vagyok én itt.

- Baszki bizony - mosolya eszembe juttatja Zaynét. A veszélyes mosoly. Amit csak én szeretek és én nem félek tõle... Most mégis rettegek... Valamit csinálni fog, ez az a mosoly, mielõtt valamit csinálnak, vagy valamit akarnának. Tudom, ismerem ezt Zayntól.