Electronic L0V3

59. rész

x--- Zoe Fable ---x

Hátamat a falnak vetem. Elmosolyodom a srácokon. Ben leül mellém. Másik oldalamon Marcell. Fekete tüsi haj, kissé kigyúrt. Nem a legokosabb, elég buta. De jól néz ki. Ujján ott pihen a bélyeg és felém tartja. Nyelvem kinyújtom, õ pedig rárakja. Ajkaimat összecsukom és bámulom az elõttem heverõ épületeket. Kissé erõsebb, mint a fû, de lassabb. Nem komoly drognak mondanám... csak erõsebb. Abba a csoportban vagyok, akik mellett mások félnek elmenni. Két és fél hét nélküle... kemény. Szóval bélyeg... fura visszagondolni, mi volt velem egy éve. Azt hiszem, ez volt az, amit teljesen elítéltem... ez volt az a társaság, amibe soha nem akartam belekeveredni és úgy szenvedek, ahogy soha nem akartam egy srác miatt sem. Oké... kit áltatok?! Kibaszottul drogozok. Rápillantok a telefonom kijelzõjére, de az egyetlen, amit felfogok, hogy Li megint írt. De most nem akarok vele beszélni. Egyetemre megy. Tegnap elvoltam vele, hogy beiratkozzon. Csak levelezõre megy. Franciára. Mármint, a francia nyelvet fogja tanulni és kultúrát. Igazából olyan, mint az anglisztika, csak éppen franciával. Francia nyelv, francia történelem, francia irodalom, francia ez és francia az. Minden francia. Fordító szeretne lenni, szóval muszáj neki, de irtó jó a nyelvekbõl, szóval biztos vagyok benne, hogy jól fog neki menni. Csak hát, levelezõn egyetem... meló mellett.

- Hey, szerintetek. Tudok szaltózni? - kérdi elmélyedve a járda szépségében Eric.

- Próbáld ki, de földes részen. Ne kelljen vonszolni a tested, ha kitörted a nyakad és el kell ásni a hulládat - nézek rá fintorogva, ahogy a bélyeg olvadni kezd a nyelvemen. A kesernyés íz ellepi a számat és csak remélem, hogy a trip része jön most és nem egy bad trip. Az elõzõ elég szar volt... még jó, hogy Bennél aludtam és hagyta, hogy kimenjen belõlem a szer náluk. Nem a legjobb mindig. De kitép ebbõl a világból. És hosszú. Tudom, hogy a következõ tizenkét óra össze-vissza fog eltelni. Most van este nyolc... reggel nyolcra elvileg majd kimegy belõlem. Most még egy olyan fél, egy óra és hatni fog. Tökéletes. Apámék úgyis horgászni mentek.

- Szerintem inkább hánytasd meg magad még most - néz le rám Ben, kezében egy doboz energiaitallal.

- Hiszek a szerencsémben - nevetem el magam, ahogy lábaimat kinyújtom.

- Vannak nálad otthon és oda cipeljelek fel, vagy szeretnéd megkóstolni újra a borzalmas gyógyteámat? - kérdi felvont szemöldökkel, mire elmosolyodom.

- Ezúttal elég, ha belöksz az én ajtómon - pislogok rá párat bájosan, mire felröhög. Az üvöltõ zene mellett új zene keveredik, rájövök, hogy a telefonom az. Elõkaparom a zsebembõl és elfintorodva nézem Danny nevét. Oké, tök aranyos, csak kurvára nem tudom tõle elfelejteni Zaynt.

- Igen? - kérdem kissé félve, ahogy felveszem és arrébb sétálok. Akárhányszor õ hív, konkrétan rettegek, hogy valami baj van. Valami nagyobb. Esetleg, hogy Zayn kórházban van... és most is félek. Minden egyes telefon hívásánál félek...

- Mizu csajszi? - kérdi kissé rekedtes hangon, mire felsóhajtok. Ha Zaynnal lenne valami, akkor már elhadarta volna.

- Uhm, semmi extra. Szokásos. Veled? - úgy kérdezek vissza, hogy bele se gondolok.

- Semmi extra. Nálad nem takar túl jó dolgokat... velem nem sok. Kíváncsi vagy rá is? - felsóhajtok és hajamba túrok. Persze, hogy azért hív, hogy meséljen róla.

- Mond, direkt csinálod, ugye? - nyögöm ki végre, ami túl sok napja akar belõlem feltörni.

- Mit is, Zoe? - hangja ártatlan, de kétlem, hogy õ maga annyira az lenne.

- Hogy felhívsz és mesélsz róla. Látok képeket, látom a zenéket, amiket posztol. Miért akarod, hogy ne felejtsem el? - a srácokat nézem a túloldalt. Hangosak, a zene is hangos. A drog és az alkohol pedig túlteng bennük... bennünk.