Electronic L0V3

4. rész

-Pont nem érdekel- sóhajtok fel hátra dőlve a busz ülésén.
-Abban reménykedtem hogy te súgod le nekem- nyög fel Christina mire felnevetek.
-Szörnyűek vagytok- forgatja meg szemeit Veron mire csak megrántom a vállamat.
-Ez csak egy szódoga- legyint neki Christina is.
-Látszik hogy én a jobb csoportba vagyok nyelvből- hördül fel Veron mire én is felhördülök.
-Attól hogy az állítólagos jobb csoportba kerültél még nem vagy jobb. Ugyan ott tartunk- nevet fel Chris bár hangjában érződik hogy kezd ideges lenni.
-Nem is értem minek van két csoport ha ugyan úgy haladunk- sóhajtok fel feléjük fordulva.
-Hát én sem értem!- csattan fel Veron mire mosolyogva megrázom a fejemet. Egy nehéz hónap telt a suliból ami igazából nem is nehéz csak fura inkább. Az osztályból kezdem megjegyezni a neveket, Veron is például Birminghamben lakik mint Chris. Chris a ducibb lány, Veron pedig magas de ő is testesebb. Az első napon csapódott hozzánk mikor körbe vezettek minket a suliban. Hát igazából mondták merre menjünk, ez volt a körbe vezetés. De mikor átértünk a suli másik épületébe ami kőkemény öt perc séta akkor nem volt előttünk senki. Az osztály pedig meg sem mert mozdulni. Nos én nekem elegem lett így előre verekedve magam egy gyönyörű szép káromkodással megindultam egyedül az említett irányba amit hátulról kiabáltak nekünk a felsőbb évesek. Az épület neve már a tanárok körében is "koli" lett. Hisz ez volt a régi lány kolesz amit most már termekké alakítottak a hely hiány végett. Még Lilith is ebben az épületben lakott egy évig lévén hogy ő koleszos volt. Fura így a falai között mászkálni hogy tudom ahol én éppen tanulok ott ő aludt pár évvel ezelőtt. Azóta így telnek a mindennapjaim. Veronnal és Chrissel reggel találkozás Birmingham buszpályaudvarán. Felszállunk a buszra, elfoglaljuk a hátsó sort. Suli, többi haver. Haza fele szintén velük jövök. Aranyosak, néha még a Hagleybe menő buszomat is megvárják velem. Bár elég szar érzés mivel a pályaudvar mellett lakik anyám. Ott laktam én is pár nyugodt hónapot. De talán ennyi volt, vége a szenvedésnek. Annyira fura elképzelni hogy ne gyomorgörccsel üljek otthon, hogy ne feszüljek meg mindig. Egyszerűen nem tudom elképzelni milyen a nyugodt élet problémák nélkül. Negyed nyolcvan, éppen a buszon ülünk csak hogy beérjünk a suliba. Bár semmi kedvem. Az első három órám nyelv lesz, aztán egy rajz,matek és végül tesi. Kár hogy az első órában szódoga lesz. Eléggé lehangolja a napomat. Én és Chris a rosszabb vagyis gyengébb csoportba kerültünk. Én eleve oda is akartam, rá írtam a lapra amin felmérték ki hogyan áll az adott nyelvből. Mindent előröl akartam kezdeni bár sok értelme nem volt hogy a gyenge csoportba kerültem mivel az "erős" csoport is pontosan ugyan ott tart mint mi. Hisz volt aki bekerült hozzájuk nulla nyelvtudással és miatta előröl kellett kezdeniük. Aztán úgy három nap múlva kiderült hogy sokan nem tudnak sok mindent. Így igazából maradtak a megnevezések de mindegyik csoport ugyan úgy áll. Vannak akik tudnak már és vannak akik még semmit sem értenek mivel a feladatlapot betippelték, túl jól. Hát igen, elég hülyék. Nem tudom felfogni mi értelme volt a jobb csoportba kerülni ha soha nem tanulták még a nyelvet?!
-Hello- int nekünk egy magas és vézna srác mire kábultan emelem fel a fejemet és térek vissza a rideg valóságba.
-Hello Gary- int neki Veron mire én is küldök felé egy fáradt mosolyt míg Chris megerőltetve magát int neki. Be ül mellénk ezzel elfoglalva a két szabad helyből egyet.
-Mizu?- kérdi fel sóhajtva lábaihoz dobva a táskát.
-Szódoga- morogja Chris míg meglebegteti a papírt ami tele van írva szavakkal.
-Nem tanultam rá- nevet fel Gary mire lepacsizok vele. Ő is úgy járt mint én, előröl akart kezdeni mindent a tanulás terén és közölte hogy őt a gyenge csoportba rakják. Aztán megszívtuk és csak a nevet kaptuk miszerint gyenge vagy erős csoport.
-Ugyan már, csak száznyolcan szó- legyint Chris felhördülve- Elég lesz erre fél óra- nevet fel keservesen mire csak megrázom a fejemet.
-A felét szerintem amúgy is ismerjük- rántom meg a vállamat értetlenül. Nem tudom mit kell erre ennyire rá parázni. Hetente kapunk vagy két jegyet, az hogy kapok egy rossz jegyet semmit nem jelent.
-Mert te tanultál általánosba is! Én viszont kurvára nem- mordul rám Chris mire felemelem kezeimet védekező képen.
-Két hónapot adok neki és úgy lefogja szarni mint mi- nevet rám Gary.
-Egy hónap- nevetek fel mire csak Veron megforgatja a szemeit míg Chris gyilkos pillantást vet felém. Telefonom rezegni kezd a kezemben mire értetlenül veszem fel ahogy megpillantom a "mama" nevecskét.
-Igen?- kérdem értetlenül mire hallom ahogy felhördül.
-Neked is szia- morogja mérgesen mire felnevetek. Soha nem szoktam a telefonba beköszönni. Tudom kihív akkor meg minek? Elég ha gyorsan mondja mit akart. Gyűlölök telefonálni, inkább az sms-ezés híve vagyok.
-Szóval?- kérdem értetlenül figyelmen kívül hagyva kisebb megrovását felém. Nem szokott csak úgy felhívni.
-Azt akartam tudni hogy jól vagy-e- mondja csendesen mire elfintorodom.
-Eddig jól voltam- felelem felsóhajtva.
-Azért hívj ha baj van- mondja újra vidámabb hangon és tudom hogy elmosolyodott.
-Mire kéne számítanom?- kérdem óvatosan kissé félve.
-Nem tudom. Csak valami furára- feleli hetykén mire felhördülök.
-Kösz, most aztán abszolút nem szartam össze magam- dörmögöm mérgesen a telefonba.
-Jó csak gondoltam szólók, ez most más- dördül fel mire felnyögök.
-Le kell szállnom a buszról, puszi- hadarom gyorsan majd lerakom.
-Baj van?- kérdi értetlenül Veron mire csak legyintek neki egyet. Fura család. Kinek mit merít ki a fúra jelzőt. Ha azt hogy a mamám szerintem valami ősi boszorkánycsalád utolsó leszármazottja akkor az már elég fura. Anyám révén a mamám. Nagy arc a kora ellenére de fura. Nem lepődők meg rajta ha elkezdi simogatni a hátamat, karomat vagy lábamat és fura mozdulatokat tesz. Utána már nem fáj semmim. Hozzá szoktam hogy dolgokat mond meg előre mert megérzi őket. Épp ezért parázok jelenleg, mi az hogy fura dolgok történhetnek velem?! Elkalandozva szállok le a buszról a többiek után szedegetve lábaimat. Nem lepődők meg ha Nan vagy Anya furán néz körbe és morog valamit az orra alatt. Vagy ha Nan olykor-olykor felkiált és kifut a lakásból. Anyám érzi a szellemeket. Nan olykor dolgokat vél látni. Oh és hogy ez mennyire bizarrul hangzik még a fejemben is... Fura családom van, ez már túl növi a fura jelzőt. Volt idő mikor azt hittem örültek. Esküszöm én még pszichiátert is keresni akartam nekik! Aztán Li közölte hogy csak fogadjam el. Li egyszerűen imádott a temetőkbe sétálni és ennek is meg volt a különös oka. Ott nem érezte egyedül magát. És mára már én is hozzá szoktam a fura látványokhoz, érzésekhez és álmokhoz. Egyszer egyedül voltam otthon és épp porszívóztam Nan szobájában. Aztán felpillantottam és aligha csak egy pislogási időre a képembe hajolt egy katona. Aztán semmi több, mintha drogoztam volna. Én meg dermedten kihátráltam a szobából miszerint nem, én ezt nem láttam. Aztán Nan kiakadt rám hogy kérjek bocsánatot mert már én is láttam a szobájában baszakodó szellemet tehát Ő nem őrült. Tudtam hogy már én is őrült lettem nem csak ő. Természetes eléggé furán meredtem rá. Aztán már én is olyan lettem mint ők. Látok dolgokat, hallok dolgokat, érzek dolgokat. Bár még mindig a mamám tolja a legdurvábban ezt. Anyám csak úgy tud dolgokat. Nancy csak úgy lát dolgokat. Li csak úgy érez dolgokat. A mamám csinál dolgokat, tud dolgokat és érez dolgot. Én pedig? Hatok az emberekre, olykor látok dolgokat, érzek dolgokat és álmodok dolgokat. Remek érzés mikor megálmodóm a következő napomat, másnap tiszta szar. Annyira unalmas mikor tudod mi lesz, minden poént tudok ami el fog sülni aznap.
-Zoe keményen tolja- nevet fel mögöttem egy új hang mire megdermedek.
-Ne a zebra közepén állj le ha már majdnem elbaszattad magad- röhög fel Sonja míg lök rajtam egyet én pedig értetlenül kezdek tovább lépkedni. Oh igen, ezt csak én és Li tudjuk. Kizárni mindent, beszélgetni tudat nélkül, aludni nyitott szemmel. Annyira ki tudok zárni tényleg mindent hogy azt sem tudom mit csinálok. Vagy tudok így beszélgetni is, bár csak tő mondatok mennek és egy szótagos válaszok de oda illő dolgokat tudok benyögni. A rossz rész akkor jön mikor vissza zökkenek és pont kérdez valamit. Illetve van hogy nyitott szemmel vagyok, látok mindent és valahogy mégis kikapcsol az agyam. Nos igen, én ezt élvezem igazán. Jogosan kaptam meg a leszarom típus jelzőt.
-Tanultatok?- kérdi fintorogva Sonja mire Chris felnevet- Ezt nemnek veszem- nevet fel ő is míg belépünk a suli ajtaján. Egy hosszú hónap. Kezdem eléggé megszokni. Azt is hogy mindenki mosolyogva figyel minket a csicskaavatóra várva.
-Kikapcsolsz?- kérdi értetlenül Veron mellém sétálva.
-Uhm, még nem tudom. Lehet- rántom meg a vállamat unottan. Hozzá szoktak már egy hónap alatt hogy néha kikapcsolok és csak vegetálok.
-Könyvtár gyökér- kiállt rám Chris mire irányt váltok és a könyvtár felé kezdek lépkedni fáradtan.
-Jó reggelt Zoe- mosolyog rám az egyik nyelvi tanárom. Értetlenül nézek fel kissé megdőlve és fejemet megrázva.
-Jó napot!- köszönök rögtön észbe kapva majd mosolyogva lépek be előtte mikor előre enged. Táskámat unottan dobom le magam mellé és huppanok le egy székre. Mellettem Chris, előttem Gary a másik oldalam pedig üres.
-Akkor jöjjön a szódoga elsőnek- harsogja a tanár míg elkezdi osztani a fehér lapokat.
-Nézd a lapom- lököm meg Christ mire fancsali mosolyt küldök felé. A tanár diktálni kezdi a szavakat én pedig csak monotonon írok. Amint közli hogy kapunk még öt percet átnézni, hajamat jobb oldalra dobom és kissé Chris felé fordítom a lapot. Gyorsan kezd másolni míg én a tollammal kezdem böködni államat mint aki nagyon gondolkozik majd megvastagítom az egyik szót mintha eszembe jutott volna.
-Kérem őket!- szólal fel a tanár mire nyugodtan nyújtom oda neki ahogy Chris is.
-Köszönöm- súgja oda mikor a tanár elfordul tőlünk. Aprót biccentek neki majd telefonomat előveszem és elmerülök a saját elmém és az internet nyújtotta lehetőségekben.