Electronic L0V3

95. rész

x--- Zayn Malik ---x

Felsóhajtok, ahogy Hector leparkol a házunk elé. Elõször is azért, mert õ rögtön kiszáll. Másodjára azért, mert Zoe szaggatottan kifújja a levegõt egyenesen a nyakamra. Harmadjára mert szinte az egész banda itt van... és negyedjére mert anya indul meg a kocsi felé leggyorsabban.

- Szeretlek - súgom a fülébe még egy gyors arcra puszi után majd kinyitom az ajtót.

- Kincsem! - rikkant fel anya, és most nem szólok be neki, hogy én is itt vagyok ám ennyi nap után... rám néz. Ezzel pedig mindent elmond. Én pedig szint úgy neki... csak segítsen neki. Nem érdekel más.

- Hello - mosolyog rá Zoe mintha semmi sem történt volna és kiszáll az ölembõl. Nem kukucs... egyszerû hello. A lábam kissé elzsibbadt, de soha nem mondanám el neki. Anyu magához húzza és látom amint sután, fáradtan köré rakja a karjait.

- Hallottam, hogy balhé volt a családoddal - motyogja anya, míg megindulnak befelé, én pedig kiszállok... mint valami drogos fasz, aki három napja nem aludt. Valószínûleg ilyen látványt nyújthatok a fintorral az arcomon.

- Nekem nincs családom - morogja Zoe míg kissé gyorsabbra veszi a lépteit.

- Szívem... itt mindig a családod vár - fejemet lehajtom, ahogy anyám szavai még engem is szíven ütnek, majd bekíséri a házba.

- Ekkora a gáz? - kérdi Danny, ahogy az ajtó felé mered.

- Majdnem össze vert a helyi maffia - nevetem el magamat, míg egy cigi után kutatok. Nos igazából nekem is esett Brian õ meg valami fejes, nem?

- Mi történt? - sóhajt fel Xav, ahogy gyújtót ad nekem.

- Semmi, elmondta a véleményét miután kiakadtak a Harvard miatt, amit úgy tudtak meg, hogy majdnem agyonlõtték õt élõadásban - mordulok rá, ahogy szívok egy slukkot a cigibõl majd ellökõm magam a kocsitól és fejemet rázva sétálgatni kezdek. - Mindjárt szétverek valamit - orrom alatt motyogom csak, de tudom, hogy hallják.

- Nyugi - sóhajt fel Nick mire felé nézek.

- Te nem akarsz eltûnni innen a faszba? Azt se tudod mi a lófaszról beszélek - hangom élesen csattan õ pedig feltartott kezekkel kikerül és tényleg lelép. Uriellel együtt.

- Ne rájuk akadj ki - sóhajt fel Ant a járdán ülve. Nem reagálok rá semmit, csak eltaposom a cigit.

- Aludnod kéne - szólal meg Xav engem figyelve.

- Ja, kéne - vonom meg a vállamat a kocsit szuggerálva. - Kösz a fuvart Hector, tényleg életmentõ volt - ocsúdok fel, míg egy fáradt sóhajtással kiveszem mindkettõnk bõröndjét.

- Elvigyük este inni... vagy mi legyen? - kérdi Danny kissé feszengve.

- Ma még tuti nem... - túrok bele a hajamba, míg szemeimet lehunyom egy pillanatra. Erõtlenül ülök le Ant mellé, fejemet a térdemre hajtom és csak igyekszem kikapcsolni az agyamat. - Nem tudom, mit csináljak - vallom be nekik mire hallom, hogy nyögve leülnek mellénk.

- Erõs csajszi - löki meg a vállamat Xav.

- Van amit már õ sem fog bírni. Nem is akarja a Harvardot - röhögõm el magam keservesen, míg inkább egy újabb cigire gyújtok.

- Itt leszünk neki, tudja, hogy akármikor ide jöhet - jó volna ha Danny érve megnyugtatna. Kár hogy nem nyugszom meg tõle.

- Be kéne mennem és beszélnem anyámmal és vele is - motyogom magam elé meredve.

- Beszéltél eleget vele a kocsiban, mást nem igazán tudsz már elmondani neki - szól közbe Hector mire elmosolyodom.

- Hidd el... kurva sok mindent tudnék még mindig mondani neki - rázom meg a fejemet ismét. Annyira nem akarom ezt a helyzetet, hogy szinte megfojt. Nem akarom õt sírni látni, képtelen vagyok elviselni azt az érzést, amit kivált belõlem.