Electronic L0V3

81. rész

x--- Zoe Fable ---x

Ujjaimmal dobolok a padon. Ugyan az a ritmus. Mutatóujj kétszer, aztán középsõ ujj. Megint a mutatóujj kétszer és utána hüvelykujj. Kis szünet, aztán gyûrûs ujj és megint a mutatóujj kétszer... egyre bonyolítom és lejátszom újra, meg újra. Jobb elvonni a figyelmemet, mint a tegnap lezajlott temetésen rágódni. Rágódni? Nem rágódok rajta. Csak eszembe jut, újra és újra. A nyitott koporsó, az, hogy mellé raknak mindent, ami rá emlékeztet, vagy kapcsolatba lehetett hozni vele Rollt. Volt ott minden. Kaja, mert kajáért ment a boltba és éhesen halt meg. A fiáról és annak az anyjáról egy kép, mert mindkettõt szerette, még, ha a csajjal nem is volt már együtt. Egy kocsikulcs, a kedvenc kocsijáé. Egy cigis doboz, fekete Benson. És ott volt benne pár tekert cigi... egy kis füves. Benne volt egy töltény, voltak ott képek. Emlékszem, hogy a fehér koporsó leereszkedik. Ahogy a virágokat rászórják. Ahogy a temetõbe annyi fekete ruhás ember van, amennyit még nem láttam temetésen. Márpedig sokon voltam. Mindig jártam a mamával, szerettem a temetéseket. Most is szeretem, csak ez volt az elsõ, amikor közöm is volt hozzá. És teljesen más így. A fekete terepjárók a temetõ elõtt, a kígyózó sor az utolsó menet felé. Mutatóujj, középsõ ujj egyszer. Megint kétszer a mutatóujj, aztán a hüvelykujj. Kis szünet, megint kétszer a mutatóujj, kétszer a gyûrûs, egyszer a kicsi és megint kétszer a mutatóujj. A rengeteg kopasz fej, a tipikus fekete szemüveg, ahogy láttam, hogy azok alól is kifolynak a könnycseppek. Mert attól, hogy valaki kicsit maffiás, még érez, és õk is éreznek... bosszúvágyat biztosan. Az, hogy nem voltak rendõrök... mert szokás, hogy legyenek. Ahogy apu próbálta kamerára venni a temetést a kérés miatt, de a végére elsírta magát õ is. A családom... pontosan így tudom jellemezni a családom. Egy ilyen temetés... maffiás... nagy, tisztelettudó és nem megszokott.

- Zoe? - ránt vissza a tanár hangja a valóságba.

- Igen? - kérdezek vissza, felemelve a tekintetemet.

- Tudnál válaszolni a kérdésre? - kérdi gúnyosan. Irodalom óra... megint. Utálom, még mindig. Chrisre nézek, õ megrántja a vállát, miszerint fogalma sincs. Látom, hogy sajnálja, de nem érdekel. Miért lenne ez baj?

- Mi volt a kérdés? - kérdezek vissza, de ujjaimmal az ütemet tovább ütöm.

- Megtennéd, hogy figyelsz az órámon?! Hátha talán viszed is valamire... - kezd bele, mire elröhögöm magam és ezzel belé is rekesztem a szót. A várakozó feszültség egy pillanat alatt megjelenik, mindenki arra vár, hogy robbanjon a tanár. Én is erre várok.

- Fogom - dõlök hátra lazán. Hogyne vinném? Ezt már eldöntöttem.

- Jöhetsz felelni - fonja össze a karjait a melle alatt. Nem szólók semmit, felállok és megindulok kifele. Fekete szerelésem úgy üt el a többiek rikító színeitõl, hogy most elõször furcsán érzem magam közöttük.

- Mibõl? - kérdezem meg, ahogy leülök a tanári asztallal szemben lévõ padba. Kopogás az ajtón, majd ki is nyílik. És ismét... az igazgatóhelyettes.

- Zoe, gyere! - szól rám. - A papírokat is hozd! - szól közbe, mire biccentek és már fel is állok.

- Éppen felel! - szól közbe a magyar tanár, mire visszapillantok rá.

- Ez most fontosabb - inti le az igazgatóhelyettes, ahogy felkapom a táskám.

- Mi van újra? - kérdi Chris. Vele együtt Sonja és Doo is, csak éppen más megfogalmazásban.

- Késõbb - közlöm lazán és már kifelé is indulok. Mit mondhatnék...?

- Na mi van, megint meghalt valaki? - hallom meg a hátam mögül, mikor már az ajtót csuknám. Szemeimet lehunyom, visszafordulok, egyenesen Ashtonra bámulok. Most komolyan azt mondta, amit hallottam?! Az osztály egyöntetûen néz felé. Az igazgatóhelyettes is döbbenten bámulja.