Rose~ {Jungkook FF} BEFEJEZETT

FIFTY

Órák után szomorúan vettem utamat haza, és a félelem eluralkodott rajtam. Úgy izgultam, mintha egy hatalmasat fordulna a sorsom és ezen nem segített az sem, hogy Jungkook borzasztóan titokzatos volt.

Egy valami viszont ezeknél is jobban érdekelt. Mintha ő is félne. Mintha.. Mintha Jungkook is izgulna, félne valamitől. Ez számomra rendkívül furcsa.

Sok időm nem maradt gondolkozni, hamar megérkeztem a házunkhoz és egy nagy levegővétel után benyitottam a házba, mintha ez lenne az életem utolsó pillanata.

Kook a kanapén ülve gondolkodott mélyen, amit én zavartam meg egy köhintéssel. Szemeivel mutatta, hogy üljek le a vele szemben lévő fotelbe. Nem tétováztam, elfoglalt helyemet, majd kérdőn a fiúra néztem.

-Tudom, hogy fájni fog, de elszeretném mondani. - kezdte el ami miatt szívem nagyot dobbant.
Ijedten bólintottam egyet mire folytatta, kissé bizonytalanul.

-Nos, nem szedtem össze teljesen a gondolataimat, de megpróbálom elmagyarázni. Emlékszel arra a napra amikor Do-yun megerőszakolt, gondolom.
Lefagyva, összehúzott szemöldökkel és nagy szemekkel néztem a fiúra.
-Előtte én már beszélgettem vele. Körübelül azután kezdtünk el, mikor ti idejöttetek, talán egy pár nappal előtte már azért beszélgettünk. Egy nappal ezelőtt én említettem neki az érkezésedett és elkezdtünk beszélgetni. Nem voltam józan, de nem voltam földig, porig részeg. Vagyis, emlékszem mindenre, és tudtam mit beszélek. Majd elkezdtünk felelsz vagy merszezni. Én poénból mondtam neki, hogy úgyse mer téged.. téged, öö.. megerőszakolni. - hunyta le vékony pilláit.
-Milyen sületlenségeket mondassz te itt!? - csattantam fel.
-Kérlek, had fejezzem be. - nyugtatott mire feszülten vissza ültem eddigi helyemre.

-Ő azt mondta, hogy simán és fogadtunk. Biztos voltam benne, hogy nem meri ezért nem is aggódtam. Azt viszont nem gondoltam, hogy megteszi. Azért is veszekedtünk ott az utcában, mert kiakadtam, hogy megtette. Később kiderült, hogy ő teljesen józan volt, vagyis tudott erre emlékezni, csakmert én azt hittem, hogy ő is részeg volt. Aztán kibélkültünk, így lettünk újra jóba. - mondta el a "kis titkát".
-Szóval azt mondod nekem, kibaszott Jeon JeongGuk, hogy a te kicseszett ötleted volt, hogy az a mocskos Do-yun megerőszakoljon? Te most szórakozol velem? Komolyan gondolod ezt? - mondtam idegesen, és kissé hangosan.
-Tudom, de mondom, részeg voltam. - állt fel mire én is.
-Ez erre nem mentség! Tulajdonképpen te is benne vagy nyakig ebben! Hát gratulálok neked, hogy ennyi eszed van, ennyi van benned! Tudod mekkora nyomott hagyot ez bennem? Nem mutatom ki, de legbelül ott van! Én éltem át, hogy egy sikátorban veszik el tőlem, azt amit kurvára nem szabadna! Utállak, sőt rühellek! - mondtam sírva, és végig Jungkook pólóját ráncigáltam.
-Kérlek, ne haragudj. - próbált megölelni, de ellöktem magamtól.
-Ne érj hozzám, te állat! Undorító vagy a barátoddal együtt! - mondta bőgve majd a szobámba siettem, amit be is zártam.

Hangos zokogásba kezdtem bele, a felhőkkel egyhuzamba. Nagyon sírtam, szinte levegőt se tudtam hagyni tüdőmnek. Nem akartam elhinni, hogy igazából Jungkook ötlete volt az egész, ő miatta történt meg. Nyílván, Do-yun tette meg, de volt előzménye.

Nagyon szomorú voltam, hirtelen az életkedvem is elsétált. Beestem az ágyamba és a párnámba folytattam bőgésem. Átfordultam a hátamra és a plafont bámultam, miközben csak az járt a fejembe, hogy miért. Miért ismertem meg Jungkookot? Felbojgatta az életemet, és lassan több rosszat kapok tőle, mint jót. Újra fordult a kocka, és úgy mint az elején, utáltam. Utáltam, hogy ilyet művelt. Hogy könnyedén fogattak, és ő mondta, a tudtával.

-Min Hee, kérlek, beszéljük meg! Szar ötlet volt fogadni, bevallom, de nem tudom vissza pörgetni az időt. - dörömbölt Jungkook az ajtón.
Dühösen kinyitottam az ajtót és nagy erővel belöktem az ajtón.
-Leszarom, hogy nem tudod visszapörgetni az időt, de attól megtetted. Nem érdekel, hogy sajnálod, volt pofád ilyenre! Ez egyenesen undorító! - köptem a szavakat mérgesen, és közben könnyeim továbbra is folytatták a furikázást.
-És mit kéne tennem? Babusgatni téged? - váltott át kissé cinikusra.
-Még neked áll feljebb? Isten őrizzen, hogy babusgass! Hamarabb menj el messzebbre! Semmit nem kérek tőled, csupán nem értem, hogy hogyan tetted meg! Ennyire féreg senki nem lehet! - mondtam hangosan.
-Jó, megtettem, bocsánat, Szia! - állt fel az ágyról, de visszalöktem.
-Remélem, őszintén, hogy te is fogsz szenvedni, úgy mint én, mert igazán megérdemelnéd, mert rohadt nagy a pofád! - mondtam kicsit halkabban majd az ajtó felé mutattam.

Nem gondolkozott sokáig, gyorsan kiment a szobából, engem pedig újra a szomorúságom elkapott, és könnyeim szaladtak tovább.

Ez már pont volt az I-n, hogy ennyire pofátlan volt. Mármint ilyen undorító dolgot művelt, és még ő volt gúnyos. Ez, szerintem, már több a soknál.

Az viszont még mindig nagyon fáj, hogy mit tett. Hogy erre képes volt. Bár már talán megszokhattam volna, hogy ő Jeon JeongGuk..

By:10flower01