Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Türelem Taekookot terem! (Taekook ff.)

Jungkook szemszöge:

-Jeon Jeongguk -hangzik el a nevem a teremben, és én felállok székemről, és az asztaloknál álló nőhöz sétálok, aki egy apró mosollyal adja át nekem életem egyik legmeghatározóbb iratát. Én is apró ajakgörbületemet elővéve veszem át a kék bizonyítványt. Hivatalosan is érett lettem! Kezet fogok a hölggyel, miközben a velem szemben ülő tanáraimra téved tekintetem. Mindannyian mosolyogva tapsolnak, de én közülük csak egyetlen egy valakire tudok koncentrálni, Mr. Kimre, a rajztanáromra. A pillangók megjelentek a hasamba, a büszkeséget felváltotta a sok kétség. Tiszta szívből mosolygott, és tudtam, hogy büszke rám.

Mindig is szerettem rajzolgatni. Aztán kilencedikben egy kezdő rajztanárt kaptunk meg Taehyung személyében. Nagyon inspirált engem arra, hogy álljak neki komolyabban foglalkozni a rajzzal. Felajánlotta, hogy tart nekem külön órákat, és felkészít a versenyekre, amiket már korábban is kinéztem magamnak. Így hetente két alkalommal este hétig bent maradtunk délután az iskolába. Míg én rajzoltam, addig ő rendszerint dolgozott, miközben meg-megnézte, hogyan haladok; de volt olyan, hogy ha inspirációt kapott, ő is velem tartott. Gyönyörűen tud rajzolni! Mindig szerénykedik, de bámulatos, ahogyan az ecsetet fogja, amilyen lágy mozdulatokat végez. Igazi művész lélek! De azt még jobban szeretem, ahogyan hozzám viszonyul. Mindig is őszinte volt, és ha valamit rosszul csináltam, annak hangot adott, így tudtam fejlődni. Ugyanakkor, ha megérdemeltem, megdicsért, ami nagyon jól esett, és az önértékelésemet is helyre rakta. Órán is nagyszerűen tanított, és ilyenkor mindig kicsit büszke voltam, hogy én ezt a tanárt jobban megismerhettem. A délutáni órák alkalmával nagyon közel kerültem hozzá. Úgy értem, hogy nagyon megszerettem úgy. Lenyűgözött a külseje. Barna tincsei, melyek szemébe lógnak, sötét szemei, rózsaszín ajkai. Meg úgy az egész valója. Elsőre törékeny alaknak tűnik, de a művésziessége egy olyan határozottságot sugároz, ami pont illik az én látszólag határozott, de belül nagyon is gyenge lelkemhez. Valahogy nagyon jól kiegészítjük egymást. Nincsen egy jó családi hátterem, így mindig is szükségem volt valakire, akihez szerelemmel ragaszkodhatok, és Taehyungban rátaláltam erre a valakire. Igaz, hogy a tanárom, de ha belegondolok, csak tíz évvel idősebb nálam, arról nem is beszélve, sokkal fiatalabbnak tűnik így is. Amikor realizáltam a bennem lakozó érzéseket, nagyon megijedtem, mert ezeknek beteljesülése olyan lehetetlennek tűnt, nem is kell magyaráznom, miért.

Tizenkettedik elején bejutottam egy nagyon komoly verseny döntőjébe, ami egy többnapos program volt, így fel kellett utazni Szöulba. Tae is elkísért, ami miatt nagyon hálás voltam. A szálláson egy szobában voltunk, ami eléggé kínos volt még úgy is, hogy külön voltak ágyaink. Ez alatt a pár nap alatt az egyes fordulókon kívül nagyon sok időt töltöttünk együtt, és még jobban megismertük egymást. Elmeséltem mindent a családomról, és ő is nagyon sokat mesélt magáról. És én csak még jobban belé szerettem. Nem tudtam, hogy kezeljem a szituációt, így SOS-ben felhívtam Jiminiet. Persze egyből azt ajánlotta, hogy valljam be az érzéseimet. De hát basszus, könnyebb mondani, mint meg is tenni! Ugyanakkor, beláttam, hogy nincs más megoldás. Így az utolsó este (az eredményhirdetés utáni örömmámor lecsengését követően), amikor már a szobánkban voltunk, odaültem mellé az ágyára, és töviről hegyire bevallottam neki mindent. Ő csendben végighallgatott, és utána válaszolt. Elmondása szerint ő is hasonló érzéseket táplál felém, de a tanár-diák viszony miatt nem lehet közöttünk semmi sem. Ekkor nagyon elszontyolodtam, és hiába próbáltam meggyőzni, hogy titkolózzunk, ő nem ment bele. Azt mondta, hogy várjunk a dologgal, amíg le nem érettségizek, akkor már nem lesz a tanárom, és összejöhetünk. Addig meg mindketten végig tudjuk gondolni, mennyire komolyak az érzéseink. De addig semmi sem lehet köztünk, egy ártatlan szájpuszi sem. Akkor nem értettem, hogy miért tette ezt velem, és nagyon megharagudtam rá. Napokig nem álltam szóba vele. De a felé érzett szerelmem sokkal erősebb volt, és néhány napnyi nyugalom után rájöttem, hogy igaza van. Csak meg akart kímélni egy esetleges kellemetlen lelepleződéstől, és azt akarta, hogy biztos legyek az érzéseimben. Elé álltam, és bocsánatot kértem tőle. Azt hittem előtte, hogy semmi esélyem nem lesz ezek után, de ő nem sértődött meg legelső reakciómra. Sőt! Adott mindkettőnknek egy ígéretgyűrűt.