Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Dreamers 1. rész (Taekook ff.)

Taehyung szemszöge:

-Taetae, gyere, kezdődik! -nyitott be szobámba Hobi, majd egy bólintást követően felkeltem ágyamról és kivonszoltam magamat a nappaliba. A többi fiú már ott ült, kezükbe egy kis nasi, amiből bár megkínáltak, mégis finoman visszautasítottam.

-Látom ám, hogy mostanában nem eszel rendesen -súgta nekem megrovóan Jin, de én csak lesütöttem szemeimet. -Jobban oda fogok figyelni rád.

-Jin, ezt kérlek ne most -kértem halkan és szomorúan. Tisztában vagyok, mi miatt nincs rendben a kajálásom. Tudom, hogy iszonyat sokat fogytam, pedig nem is kellene, de nem tudok mit tenni.

-Na, kezdődik -fészkelődött Jimin izgatottan, s mi is a képernyőre vetettük tekintetünket, ahol az idei foci VB megnyitója kezdődött el.

A műsor eleje nem volt izgalmas, így hamar telefonomat kezdtem el nyomogatni, legalább ezzel elterelve a figyelmemet a bennem kavargó sok rossz gondolattól. Hiába keresek mindenféle pótcselekvést, egyszerűen ez az, ami sose megy. Híres idol vagyok, gyönyörűen táncolok és éneklek, de a saját gondolataim nem vagyok képes uralkodni. Gáz.

-Jön, srácok, most jön -csitította Jimin a halkan beszélgető srácokat, mire mindenki a képernyőre kapta tekintetét.

Valóban Ő jött. Ahogy fellépett a színpadra, a közönség visítva fogadta. Ilyenkor az énekes kizárja a körülötte levő világot és csak a zenére figyel. Én most szintén kirekesztettem magamból a srácokat, a stadiont a sok nézővel, és csak egy dologra fókuszáltam: Rá.

Ahogy meghallottam hangját, még a szívem is kihagyott egy ütemet. Gyomromban pillangók keltek életre, és én a hang mellett immár csak gyönyörű valóját csodáltam, melybe menthetetlenül beleszerettem, és mely oly régóta kínoz és gyötör engem a sötét órákban, amikor már nem is érzem azt, hogy helyem van e világban.

Jungkook most is nagyot alakított, és tapsvihar fogadta éneklését. A fiúk szintén elégedetten vitatták meg a szereplést, miközben én csak kukán pillantottam magam elé.

-Kookie... -suttogtam magam elé reszketegen, miközben éreztem, hogy egy könnycsepp lefolyik arcomon, s tudtam, hogy most kell felállnom és félrevonulnom.

A konyhába beérve egyből utat engedtem könnyeimnek s a visszafojtott zokogásomnak. Oly régóta edződök e teherben, mégis annyira nehéz még mindig. S egyre nehezebben cipelem a terhet.

A konyhapultra támasztva kezeim hagytam sírásomat eluralkodni magamon, ám kezem erős remegése miatt hamarosan inkább csak háttal dőltem neki a hűtőszekrénynek.

-Tae! Itt vagy? -hallom meg eomma hangját, aki beérve a helyiségbe megtalált engem, és valómat meglátva egyből meg is ijedt. -Úristen, mi a baj? -jött oda ijedten.

Én nem válaszoltam, egyszerűen megnémultam.

-Taetae, mi történt? Megbántott valaki, vagy rossz hírt kaptál? Tudom, hogy nehéz, de mondd el, hátha tudok segíteni? -faggatott, hátha szóra bír, de én még mindig csak zokogásommal s remegő kezemre tudtam csak figyelni.

-Szeretem... -suttogom elfúlva, jelen pillanatban csak ennyi erőm van.

Ő nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt. Karjait derekam köré fonta, és hagyta, hogy én is ezt tegyem, miközben fejemet nyakába fúrtam.

-Sejtettem, hogy szereted... mármint, hogy szerelmes vagy Jungkookba -tette hozzá, mikor látta, nem értem mondata elejét.

-Honnan tudtad? -kérdeztem döbbenten elválva tőle, miközben pulcsim ujjával megtöröltem szemeimet, melyek most tuti vörösek lehetnek.

-Jó ideje láttam rajtad, hogy valami nincs rendben. Nem véletlen betegeskedsz ennyit. Már azt is kezdtem sejteni, hogy szerelmi bánat lehet, de most jöttem csak rá, hogy ki az illető, amikor Jungkook szereplésekor elsírtad magad.

-Nagyon figyelmes vagy, hyung -hatódtam meg, hogy észrevette.

-Nemcsak én vagyok figyelmes, a többiek is ezerszer észrevették már. Nagyon aggódnak érted, Taetae -nézett rám szomorúan. A tény, hogy a fiúk ennyire figyelmesek, egyszerre hatott meg s tépte fel az elmúlt időszak sebeit. Ismét zokogva bújtam a legidősebb bandataghoz.

-Annyira fáj, Jin... ha ez a szerelem, akkor inkább nem kérek belőle... Utálom ezt a kiszolgáltatottságot... Látom, hogy már nincs bennem az az erő, ami korábban volt, és egyre jobban azt érzem, nem tudom viselni az idol-lét terheit...

-Mióta érzel így felé? -kérdezi halkan.

-Már több, mint egy éve...

-Istenem, Taetae -sóhajt reszketegen a fiú, s még szorosabban szorít magához. -Túl fogsz ezen jutni. Sajnos nem tudom, Jungkook hogy érez feléd, de ha esetleg egyszer úgy döntesz, hogy elmondod neki, mi mind támogatni fogunk, és bármi legyen a vége, biztos nem fog megutálni téged.

-De ha visszautasít, soha többet nem fog rám úgy nézni, mint korábban. Távolságot fog tartani. Bármennyire is jó ember és nem akarna elhagyni, akkor is kialakulna benne ez az ódzkodás, ez ellen az ember nem tud mit tenni. Nem, Jin, nem. Inkább megőrzöm a szoros barátságunkat. És egyszer talán vagy felfigyel rám, vagy én túllépek az iránta szerzett szerelmemen. Inkább megtartom magamnak -döntöttem, s nem tudtam ekkor ez milyen következményekkel járhat.

--------------------------------------------

Sziasztok Tubicáim! 🥰

Újra itt, ezennel egy bandficcel. Remélem tetszett ez a kis bevezető, és bízom benne, hogy át tudtátok érezni Taetae fájdalmát. 🥺

Btw, hogy tetszett Jungkook katari szereplése? 🤩

Mit gondoltok, milyen folytatása lesz a sztorinak? Nyugodtan írjátok meg kommentben! 👇

Puszi mindenkinek! 😘