Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Csak egy ugrás! 2. rész (Jungkook ff.)

Jungkook szemszöge:

-Jungkook!

Kiáltása után kezeivel térdére támaszkodott, hogy egy pillanat alatt rendezze ziháló légzését, hiszen sportruhái is elárulják, hogy futott. Szőke tincsei izzadtan tapadtak homlokára. A pillanat töredéke alatt rendezte sorait, majd ismét rám nézett. Láttam szemeiben a haragot.

-Gyere vissza, Jungkook! -kiáltja nekem, miközben kezeit ökölbe szorítja.

-Nem! -kiabálom. Lenézek az alattam hömpölygő Han folyóra, majd vissza őrá.

Tekintetéből eltűnt a harag, és azt ijedtség váltotta fel.

-Nem teheted ezt, ne legyél önző!

Hitetlenül nevetek fel.

-Önző? Jisung, nincs senkim magamon kívül, akivel önző tudnék lenni!

Könnyeim elkezdtek folyni.

-Tényleg nincsen senkid? -kérdezi, és megremegett a hangja.

-Senki. Nekem már nincsen helyem ebben a világban, ezért kell meghalnom.

-Tényleg senki? És én? Engem talán elfelejtettél? -kérdezi halkan, miközben az első könnycsepp lefolyt arcán. Ebben lehet, hogy igaza van, én voltam az, aki ellöktem magamtól.

-Kérlek, hagyj meghalni! -sírok fel. Kezem megremeg, de görcsösen kapaszkodok a korlátba továbbra is.

-Nem kell ezt tenned, Kook -lép hozzám közelebb. Hangja most már sokkal nyugodtabb, de még mindig érzem benne a félelmet és kétségbeesettséget.

-De akkor mi lesz velem? Már nincs értelme élnem.

-Lesz. Csak kérlek, gyere ide hozzám!

Annyira vonz valami benne, a hangjában. Egyszerűen nem tudok már nemet mondani neki, és hiába vágyok a halálra, nem tudok ellenszegülni neki. Valami visszatart, hogy megtegyem.

Elkezdek visszamászni a korláton, amiben immár ő is segít, amikor megfogja kezemet. Visszagondolva eredeti szándékomra elönt a szégyen, hogy milyen mélyre voltam képes süllyedni, pláne őelőtte, és a betonra roskadva zokogom el magamat. Megint.

Letérdel mellém és elkezdi hátamat simogatni, ami most nagyon jólesik.

-Nem lesz semmi gond, Kookie -először becéz engem így. -Mit szólnál hozzá, ha elmennénk hozzám és beszélgetnénk egyet? -ajánlja fel. Most nem bírok megszólalni, így csak bólintok egyet.

-Na, gyere! -noszogat meg, mire felállunk, és akkor még gyorsan megölel, mielőtt elindultunk volna.

Nem szóltunk egymáshoz az út alatt. Bennem csak kavarodtak a gondolatok, mert kezdtem megbánni a döntésemet. Nem fog változni semmi, minden kezdődik majd elölről, és én csak megint elmulasztottam egy jó lehetőséget.

Most az ágyára kucorodva várom, hogy letusoljon. Közben folyamatosan agyalok, hogy mit fogok majd mondani. Nem fogja figyelmen hagyni, hogy mit akartam tenni, és biztos ki fog faggatni. Én pedig elmondok neki mindent, mert érzem, bízhatok benne. Ezzel párhuzamosan kezd egykori vonzalmam visszatérni felé, ami miatt egykor elutasítottam.

A szobájából nyíló fürdőszobából kilépett Jisung, miközben még szőkés tincseit törölgette, majd hátra simította. Eszméletlen dögösen nézett ki, még a lélegzetem is megakadt, és azt éreztem, megérte nem leugrani már csak azért, mert láthattam így. De ez csak egy pillanatig tartott így, utána visszaroskadtam magamba.

Lehelyezte a törülközőjét, majd az asztala mellé sétált, ahol egy ketrecből, amit csak most vettem észre, elővett egy édes nyuszit. Felült az ágyra, és velem szemben helyezkedett el törökülésbe, ölébe vonva az éjfekete kis jószágot, akit elkezdett simogatni.