Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Múlt, jelen, jövő 1. rész (Taekook ff.)

Taehyung szemszöge:

Felveszem a fekete farmerem és sötétszürke ingemet, majd kabátomat is magamra kapva megyek le az emeleten. A konyhában a vázából kiveszem a virágcsokrot, és felkapom a mellette heverő poharas gyertyákat is.

-Tae, most is csak azt szeretnéd, ha Jungkookkal kettesben mennétek ki? -kérdezi Jin egy szomorkás mosollyal ajkain.

-Igen, ha nem probléma, hyung -motyogom fejemet lehajtva.

-Dehogy gond -mondja, azzal szorosan magához ölel. Viszonzom gesztusát, de az meglep, hogy szemeim nem párásodnak be, mint ahogy az mindig lenni szokott.

-Igyekszünk majd vissza -mondom utoljára, majd a cipőmet húzom már fel az előszobában.

-Taetae... -hallom meg legfiatalabb hyungom hangját, amint belépett. Felegyenesedek, és ő is sorosan ölel át engem, majd puszit hint az arcomra, ami most nagyon jól esik. Csak Jungkook meg ne tudja.

Csak ezt kellett kimondanom magamban, és már be is lépett egyetlen dongsaengem a helyiségbe.

-Mehetünk, édes? -kérdezi, miközben vállamra simít.

-Ühüm -bólintok, azzal kilépünk a házból, beülünk a kocsiba, és egy negyedóra múlva ott is vagyunk: a temetőben.

Magabiztosan lépek a parcellák között, miközben ő ott lépdel mögöttem.

Mikor megérkezek a sírkőhöz, megállok, és szomorúan olvasom végig rajta a feliratot:

Kim Jong-hyun

1990-2017

Három éve, hogy meghalt, mégis mintha olyan régen történt volna. Minden alkalommal, mikor „meglátogatom", belém hasít az érzés, hogy pokolian hiányzik. A mosolya, szemeinek csillogása, a szerelmes szavak, amiket csak nekem suttogott, gyönyörű hangja...

Immár három éve, hogy itt hagyott engem. Itt hagyott anélkül, hogy szólt volna. Anélkül, hogy elbúcsúzott volna tőlem. Még most is fülembe csengenek szavai, melyekről nem is tudtam, hogy azok voltak az utolsók: „Te vagy az, akit a legjobban szerettem egész életemben."

Kiveszem a tartóból a már elszáradt virágokat, és a sok-sok régi koszorúval együtt kidobom. Hyunie népszerű idol volt, így természetesen sokan keresik fel a sírját. A vázába friss vizet rakok, és belerakom az általam hozott csokrot. Jungkook csak csendben asszisztál, megszokta, hogy ilyenkor kicsit magamba fordulok.

Előkerestem a gyertyákat és meggyújtottam egyesével mindegyiket, majd elhelyeztem őket, miközben továbbra is a halott kedvesemen járt csak az eszem.

Soha nem láttam apró jelét sem annak, hogy szenvedett volna. Ha együtt töltöttük az időt, mindig csak mosolygott. Soha nem beszélt arról, hogy szenved, hogy utálja önmagát, pedig voltak mély beszélgetéseink. Ezért volt számomra sokk, amikor hallottam öngyilkosságának hírét. Napokig képtelen voltam bármit is tenni, még a kórházba is be kellett vinni, mert fizikailag annyira kikészültem, hogy utána hetekig gyógyszeres kezeléssel tudtam csak életben tartani magamat. A mai napig nem tudom felfogni, miért titkolta el előlem szenvedéseit. A szerelme voltam, a párja, még ha csak titokban is. Ő volt nekem mindenben az első, és soha nem bántam meg azt, hogy ez így alakult. Bár nagy volt a korkülönbség köztünk, ez mégsem akadályozott meg abban, hogy elfogadjam az elhívását egy randira. Akkor sikerült kicsit megismernem, és az elég volt, hogy ne utasítsam vissza a későbbi közeledését is. Néhány további randi után összejöttünk, de erről persze csak a bandatársak tudtak, akik viszont a végsőkig támogattak minket. Neki adtam az első csókomat, és vele volt a legelső szeretkezésem is, mely hihetetlen romantikusra és szenvedélyesre sikeredett. Emlékszem, borzasztóan féltem, remegtem is, de ő lágyan simogatott, szerelmes szavakat suttogott fülembe, és így ez életem legszebb estéjének maradt meg.

Halála után hihetetlen súllyal szállt rám az önvád, hogy még én, a szerelme sem voltam képes meglátni, hogy szenved. Depresszióba estem, vagdostam magamat, és követtem volna páromat is, ha Jungkook nem akadályoz meg. Talán onnantól kezdődött az amúgy is szoros barátságunk még szorosabbá fonódni. Amikor nem volt életkedvem, ő ott volt és támogatott. Nagyjából egy év kellett, mire sikerült a régi önmagamat visszaszerezni, de még most is néha sokat szenvedek.

Jungkook önzetlenül gondoskodott rólam, és ahogy egyre jobban megismertem, rájöttem, hogy Jong-hyun számos tulajdonsága ott rejlik benne.

Egy nap nagyon meglepett, amikor Kook leült mellém az ágyra, és bevallotta az érzéseit felém. Nem utasítottam el, ugyanakkor elmondtam neki, hogy nem leszek könnyű eset, de őt ez nem érdekelte. Immár két éve együtt vagyunk, de a csókon túl még nem jutottunk. Valahányszor addig fajultak volna csókcsatáink, hogy lefeküdjünk, mindig visszautasítottam Jungkookot, mert Jong-hyun emléke még most mindig kísértett. Bár ő biztosított arról, hogy türelemmel vár rám, láttam tekintetében a csalódottságot, a felém érzett vágyat, és az én szívem is meghasadt. A halála évfordulójának idejében meg különösen magamba fordultam. Ilyenkor nem nagyon foglalkoztam senkivel, még Jungkookkal, és akár napokig még csak semmi testi kontaktus sincs közöttünk, miattam. Látom rajta, hogy ez nagyon fáj neki. Nem egyszer gondoltam arra, hogy szakítsunk, mert nem tudok tovább lépni, de azzal csak újabb sebeket ejtenék magamon ő rajta is.

Miután szépen elrendeztem a sírt, letérdelek az elé.

-Megvárjalak a kocsiban, édes? -kérdezi halkan a mögöttem álló Kook.

Ilyenkor mindig szoktam kicsit beszélni egykori szerelmemhez, és ezt egyedül szeretem megtenni, ezért kérdezte azt, amit. Melegséggel tölt el a figyelmessége.

-Maradj, kérlek! -mondtam neki, azzal egy nagy levegőt kifújva kezdtem el beszélni Őhozzá.

-Drága Jong-hyunsim! Immár három éve, hogy megtetted azt a dolgot, és itt hagytál engem. Fogalmad sincs, mekkora űr volt akkor bennem. Pokolian hiányzol, és nincsen nap, hogy ne gondolnék rád, a közös emlékeinkre. Hiába fáj, hogy soha nem mondtad el a küzdelmeidet, nem tudok haragudni rád. Csak tudod, olyan rossz, hogy még csak esélyt sem adtál, hogy segítsek -itt már elkezdtek hullani könnyeim, de be akartam fejezni mondanivalómat. – Akkor nehéz időszakon voltam túl. De szerencsére, Jungkook itt volt végig mellettem -hátra nyúltam, és megszorítottam a kezét az említettnek. -, és rájöttem, hogy nagyon szeretem őt. Remélem nem haragszol, hogy a helyedbe lépett. Tudod, őt tényleg szeretem, és bár nem mindig mutatom ki, de nagyon fontos nekem, talán még nálad is fontosabb. Fáj kimondani, de te már a múlt vagy, ő viszont számomra a jelen és a jövő. De nagyon szeretlek továbbra, is, és örökre bérelt helyed van a szívemben. Remélem, örülsz annak, hogy valaki a nyomdokaidba lépett, és bízom benne, hogy továbbra is büszke vagy rám odafentről -itt mondatom végén elcsuklott a hangom, és innentől kezdve csak sírtam. Hátamon megéreztem Kookie meleg tenyerét, ami viszont megnyugtatott. Felálltam, és ekkor láttam szerelmem aggódó és szomorú tekintetét. Ekkor ért meg bennem előbbi mondandóm, és ekkor jöttem rá igazán, mennyire szeretem ezt az ember méretű nyuszit. Átöleltem és szorosan bújtam hozzá, így most már végképp megnyugodtam. Ő karjait derekam köré fonta és így már egy centi sem préselődhetett közénk.

-Köszönöm, hogy itt vagy nekem -susogtam az engem ölelőnek, aki elmosolyodott, mikor elváltunk egymástól. Újra elkapott a sírás, és nem tartottam vissza. Jungkook előtt úgysem kell. -Borzasztóan szeretlek-mondtam neki szaggatottan, majd ajkaira hajoltam. Ő készségesen átvette a vezetést, szorosan magához húzott, és éreztem, hogy nincs baj, mert ő itt van velem, és szeret teljes szívéből.

Ajkaink percekig csatáztak, és most nem érdekelt minket, hogy lebukhatunk a nagyvilág előtt, ez a pillanat sokkal fontosabb volt most mindkettőnk számára. Ha belegondolunk, elég bizarr, hogy az első párom sírjánál csókolózok a jelenlegivel, nekem mégis olyan sokat jelentett. Lezárultát életem egy szakaszának, és végre valahára kezdetét egy szebb és hosszabb jövőnek.

--------------------------------------------

Na megint itt vagyok!

Hogy tetszett ez a megint szomorkás történet? 🥺👉👈🤧 

Mivel, hogy ez csak az első rész, milyen folytatásra számítotok? 😊

Hogy vagytok, miújság?