Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Coffee 1. rész (Taekook ff.)

Jungkook szemszöge:

Az ébresztőm csörgésére keltem fel, ami egy kellemes gitárjáték szokott lenni, így annyira mégsem borzalmas. Meg amint tudatosul bennem, hogy ma is mennem kell dolgozni. Egy kávézóban dolgozok egy éve. A szüleim 20 éves koromban haltak meg, több mint egy éve. Akkor nagyon összeomlottam, hiszen nagyszüleim akkor már régen fentről figyeltek engem, a többi rokonnal nem tartottuk a kapcsolatot. Barátaim pedig nem voltak az iskolában onnantól kezdve, hogy kiderült, meleg vagyok. Így már képzelhetitek, mennyire magam alatt voltam, amikor egy rendőrnek nyitottam ajtót, aki közölte velem, hogy szüleim autóbaleset áldozatai lettek. Pillanatok alatt meg kellett tanulnom önállónak lenni. Kezdésnek beiratkoztam egy barista tanfolyamra, mert minden álmom volt egy kávézóban dolgozni. És ez az álom teljesült is.

Imádtam itt dolgozni. Hétfőn, szerdán és pénteken dolgoztam, de ezeken a napokon reggeltől egészen estig. Fárasztó volt, de szerettem csinálni. Annyi féle emberrel találkozhatok itt. Jó érzés egy-egy kávéval vagy sütivel szebbé tenni az emberek napját, még akkor is, ha fizetnek érte. Nagyszerű dolog néha-néha egy-egy emberrel elbeszélgetni, viccelődni. És a „kollegák" is nagyon jó emberek. Ott van közöttük Hoseok, akit nyugodtan nevezhetek a legjobb barátomnak. Ide kerülésemet követően egyből jóba lettünk, ő tanított be a dolgokat. A sok közös műszak alatt megnyíltunk egymásnak, meghallgattuk a másik történetét, és nagyban segített nekem feldolgozni az engem ért traumákat. Szinte már teljesen meggyógyultnak mondhatom magamat. Még nagyon sokszor elpityeredek, ha a szüleimre gondolok, de ez szerintem természetes. Emellett már egyre többször érzem azt a nagybetűs magányt, amin csak egy kapcsolat enyhíthet. Olyan jó lenne, ha lenne valaki, akihez bárikor odabújhatok, akivel bármiről el lehet beszélgetni. Nem akarom elsietni a dolgot, ezért sem keresem lázasan azt a nagy „Ő"-t. Meg hát, már van egy kiszemeltem, akivel bár még egyszer sem váltottam szót, de mindig távolról csodálom, ahogy ajkához emeli a kávés csészét minden nap.

Ezen a napon is ugyanakkor értem be munkahelyemre, annyi különbséggel, hogy ma nincsen Hoseok, így az ő hozzá tartozó törzsvendégeket, akik mindig be vannak osztva, hogy melyiket melyik pincér szolgálja ki mindig, én fogom ma kiszolgálni. Beleértve Őt is. Nem lesz könnyű nap, pláne, hogy pont ma van másfél éve, hogy elhunytak a szüleim. De mindegy, nincs ezzel időm foglalkozni most.

A kávézó bejáratán megfordítottam a „NYITVA" táblát, és ezzel kezdetét vette a mai nap is. Pontban tizennégy órakor, mindenkori pontossággal lépett be Ő. Kim Taehyung, a Samsung vezérigazgatója. Hoseokot alaposan kifaggattam róla az elmúlt hónapokban, és ő is tudja, hogy kiszemeltem a fiú, akit inkább férfinek kellene nevezni. Szokásosan elegánsan öltözött. Öltöny, mely kiemelte formás lábait, vállát. Fehér inge felett sötétkék nyakkendő. És az arca. Tekintélyt parancsoló arca volt, sugárzott róla a dominancia. Sötétbarna hajtincsei elfedték homlokát, ajkai ápoltak voltak, orra pisze. És azok a szemek! Valahányszor abba a gesztenyebarna szempárba lopva belenéztem, egy másik világba repültem, egy szebbe, egy jobba. És ekkor eszméltem rá, hogy oda kellene mennem hozzá, mert igen, először ma, én fogom Kim Taehyungot kiszolgálni. Kissé reszkető kezekkel sétáltam oda asztalához. Hát, kezdjünk bele.

Taehyung szemszöge:

Feldúltam léptem ki a cég ajtaján, hogy a mai kávémat is elfogyasszam az ebédszünetben. Van itt a közelben egy hangulatos kis kávézó, ahova minden nap bemegyek, így már törzsvendégnek számítok. Nagyon jó a kávé, a süti is finom, néha azt is szoktam rendelni, és a személyzet is kulturált. Hoseok, aki mindig engem szolgál ki, nagyon kedves, mindig van hozzám egy-két jó szava, így az itt töltött húsz-harminc perc mindig felüdülés nekem. Főleg, ha felbosszantanak az alárendeltjeim. Mint ahogy az ma is volt, Minden apró hülyeségükkel engem keresnek, ha meg egy nagyobb dolgot rájuk kell bízni, mindent elcsesznek, és én javíthatom ki a baklövéseiket. Nagyon fel tudnak bosszantani. Ilyenkor még jobban várom, hogy kicsit kimehessek az irodából és kiszellőztessem a fejemet.