Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Éjszakai beszélgetések 2. rész (Jungkook ff.)

Jungkook szemszöge:

A lámpák szórványos fénye alatt róttam a sötét éjszakai utcát, még jobban magamra szorítva kabátomat, míg meg nem érkeztem célomhoz. Nem tudom, mi a fenét akar Jin, ez a viselkedés nem rá vall, de a kedvéért átjöttem. Hiszen annyiszor segített már ő is rajtam.

-Szia Kook -nyitott ajtót barátom, s én szorosan vontam magamhoz egy ölelésre. Ez a jó Jin hyungban: hiába vagyok meleg és ő hetero, őt nem zavarja a hosszú és szoros ölelés.

-Gyere beljebb -azzal beinvitál.

Kabátom és cipőm levételét követően a nappaliban kötöttünk ki, ahol a kanapén foglaltunk helyet.

-Nagyon fáj még? -kérdezett rá a nyilvánvalóra.

- Nem vészes már. Csalódtam már elégszer. Lassan rutinszámba megy a sebeim nyalogatása -mosolyodok el szomorúan.

Jin is elmosolyodik, de nem tudom, hogy miért.

-Nemsokára biztos könnyebb lesz -simít karomra. -Figyi, lehoznál nekem egy pokrócot a szobámból? Kicsit fázok, és már elég fáradt vagyok.

Szó nélkül bólintottam és indultam a szükséges tárgyért. A szobába nyitva azonban meglepődtem. Egyrészt, mivel a helyiségben égett a villany, másrészt mert valaki az ablakon lesett ki. Mérföldekről is be tudnám azonosítani az illetőt, így amikor felém fordult, már csak hevesen dobogó szívemet kellett valahogyan kordában tartani.

A szakadt farmer és bő pulóver kiemelte vékony alkatát. Szőke hajkoronája és mókuspofija melyet annyiszor csodáltam meg telefonképernyőn keresztül (ha már úgy sem volt sok lehetőségem személyesen látni) most azonban szomorúságtól volt átitatott, mely valamit felébresztett szívem mélyén, amit azonban gyorsan elnyomtam magamban.

„Vele már végeztem, nem is miatta vagyok itt. Egyáltalán mi a francot keres Jin házában?"

-Szia! -köszörültem meg torkomat. -Csak egy pokrócért jöttem fel, aztán nem is zavarok -sütöttem le szememet, mert éreztem, hogy jönnek elő azok a bizonyos rossz érzések és fájdalmak.

-Én vagyok az a pokróc -hallom meg halk hangját, s összeráncolom szemöldökömet.

-Hogy mi?

-Én miattam vagy itt, miattam hívott át Jin hyung -mondta, azzal odajött hozzám és becsukta az ajtót.

-Akkor nincs is itt már dolgom -azzal nyitottam volna ki az ajtót, hogy elhagyjam a házat; ő azonban csuklómra fogott.

-Várj! Kérlek, hallgass meg -nézett szemeimbe kétségbeesetten, miközben hangja túltelített volt az esdekléstől.

Leültünk a szobában található ágy szélére, és én érdeklődve vártam, hogy mit akar tőlem.

-Egyszer volt valaki az életemben, akit nagyon kedveltem -kezdett bele mondandójába, de még nem értettem, mit akar ezzel mondani. -Minhónak hívták. Nagyon kedveltük egymást, különösen ő engem. Randiztunk, találkozgattunk. Nagyon odafigyelt rám, kedveskedett, udvarolt sokféle módon és érdeklődő volt. Tényleg meg akart ismerni engem. Én azonban ezt akkor még nem láttam meg. Egy volt a sok közül, akikkel egyszerre ismerkedtem. Nem kevésszer volt, hogy ebből adódóan nem töltöttem annyi időt vele, mint amennyit ő szeretett volna. A tény, hogy sok fiú érdeklődött felém, elbizakodottá és nagyképűvé tett, és észre sem vettem, hogy hányszor bántottam ezzel meg. És tény is való, hogy nem mutattam felé annyi érdeklődést, nem nagyon kezdeményeztem, és ezt ő is szóvá tette nem egyszer. Ilyenkor azonban lepattintottam. „Örülj neki, hogy ennyi időt szánok rád" -mondtam neki. És idővel az az érdeklődés és odaadás eltűnt a szemeiből. Egyik nap pedig üzenetben közölte velem, hogy ennyi volt, feladja, mert nem fog olyan szekér után futni, amire nem veszik fel. Egy idő után azonban elkezdett nekem hiányozni, de miután elhatároztam, hogy visszaszerzem, már késő volt. Addigra már talált egy olyan fiút, aki megadta neki mindazt, amit én nem. És tudod, az ember sokszor akkor becsül meg valamit igazán, ha az már nincs ott mellette. Bár Minhót már feldolgoztam, most azt érzem veled kapcsolatban, hogy nem tanultam a hibámból, és ugyanazt követtem el, mint régen.

Magam is meglepődtem, mennyire nyíltan, őszintén és összeszedetten mondta el gondolatait.

-Hű -csak ennyit tudtam kinyögni hirtelenjében, míg ő kíváncsian nézett rám.

-Na, mit mondasz? -tette fel a kérdést, amikor látta, hogy nem nagyon akarództam válaszolni.

-Én nem tudom, mit mondjak, Jisung. Azt hittem, te más leszel, mint a többi fiú, akikkel ismerkedtem. Szinte első látásra megkedveltelek és hamar a bizalmamba férkőztél. De úgy látszik, felesleges volt. Nekem nem kell olyan ember, aki folyton csak megaláz nem kezdeményez és közönyös felém. Pláne nem olyan, akinek ciki az, hogy tapasztalatlan vagyok -azzal álltam is fel, de ő felpattanva megakadályozott abban, hogy otthagyhassam.

-Kook, ne haragudj. Már ezerszer megbántam azt, amit tettem. Jóvá akarok tenni mindent, és be akarom bizonyítani, hogy nem olyan vagyok, mint amit eddig mutattam. Kérlek, ne hagyj el, nem akarlak téged is elveszteni, mert nagyon kedvellek -hangja itt már suttogásba ment át, s egy kósza könnycsepp legördült arcán. -Bocsáss meg -susogta, majd mellkasomnak csapódva ölelt meg, amit kénytelen voltam viszonozni. Szipogása és vállainak reszketése ráébresztett arra, hogy ő is csak egy gyarló ember, aki attól még, hogy hibákat követ el, lehet jó is. Elvégre mindenki érdemel egy második esélyt, nem?

Karjaimmal átfontam a fiú törékeny testét.

-Legyen. Kapsz egy esélyt, de ez az utolsó -emeltem meg mutatóujjamat figyelmeztetésképp, amikor elváltunk egymástól.

-Nem fogsz bennem többet csalódni -nézett rám hálásan, szemeit törölgetve. Majd a következő pillanatban csak arra lettem figyelmes, hogy tarkómnál fogva magához húz, s ajkaimra tapad, elvéve ezzel az első csókomat. Nem tudtam felkészülni rá, így próbáltam leutánozni ajkainak mozgását, miközben derekánál fogva magamhoz húztam én is. Lehet, hogy korai volt, és hogy nem ilyen körülmények közé képzeltem el az első csókot, de most mégis azt éreztem, hogy így jó. Ezzel pecsételtük meg az egymás mellett való kitartásunkat.

A lágy csókcsatát követően pihegve váltunk el egymástól, s én még mindig az előző percek hatása alatt voltam.

-Köszönöm, Kook. Ennek fényében holnap elhívlak egy randira -kacsintott rám. Határozottsága és a tény, hogy kezdeményezett, meglepett engem ismét, így csak lestem. -Gyere, menjünk le Jin hyunghoz -indult el az ajtó felé, majd még egyszer hátrafordult. -Amúgy piszok jól csókolsz, csak úgy szólok -mosolygott rám, azzal elindult lefele. Enyhén piros arccal, idétlen mosollyal, ugyanakkor mégis óvatossággal a szívemben mentem utána reménykedve, hogy minden megváltozik.

--------------------------------------------------------

Sziasztoook! Meglepően gyorsan, de itt a folyti. Hogy tetszett Jungkook reakciója? 

Ezek után szerintetek még milyen folyti jöhet szóba? Még legalább két rész lesz ebben a történetben...😋😊😘