Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Könnyek a könyvtárban (Taekook ff.)

Jungkook szemszöge:

- Ne felejtsétek a következő órai olvasmányokat alaposan elolvasni! Ha a könyveket nem is, de a forrásokat mindenképpen nézzétek át, azok nélkül nem fogunk tudni dolgozni -adom ki az utasítást a teremben lévő hallgatóknak, s engedem ezzel őket útjukra. A huszonéves diákok táskájukat felkapva hagyják el lassan a termet, miközben az egyik hallgató hozzám jön.

- Tanár Úr, lehetne kérdésem a tanulmányom kapcsán? -néz rám érdeklődve.

- Persze, mondd csak Jisung -veszem fel vele a szemkontaktust, amitől kicsit zavarba is jött.

- Kicsit elakadtam a témával...

- Te vagy az, aki a brit parlamentarizmussal kapcsolatban kutat, ugye? -próbálom felidézni, nagyon sok hallgatóm keres meg, hogy koordináljam különféle kutatásaikat.

- Igen, én vagyok az. Nem tudom online elérni a szükséges parlamenti forrásokat. Esetleg kérhetnék egy konzultációt, amikor megbeszéljük? -nézett rám reménykedve.

- Nézd, most elég sokat kell tanítanom, és rajtad kívül is még sok hallgatóval kell egyeztetnem a napokban. Írd meg e-mailben a pontos problémát, és én majd küldök linkeket, nem akarlak én sem konzultációval terhelni, amit egy levelezés útján is le lehet rendezni.

Tekintete csalódottba váltott át. Ismerem én ezt a nézést. Nem egy hallgatónak keltem fel az érdeklődését, és tisztában vagyok azzal, hogy sokakat nem éppen az intellektusommal nyerem meg őket, hanem inkább a külsőmmel. De mindegy is, próbálkozhatnak, akkor sem fognak nálam célba jutni, hiszen a szívem már foglalt, még ha a rabul ejtő nem is tart rá igényt.

Egy visszafogott elköszönést követően én is elhagytam s bezártam a termet. A tanári szobámba belépve fáradt sóhajtás közben helyeztem a kulcscsomót könyveimmel és jegyzeteimmel együtt az asztalra, majd ültem le. Két órám van a délutáni előadásomig, így most van időm rendezni soraimat. Asztalomon végig nézve az eddig is oly sokszor szorongatott papírköteget nézegetem. A fejlécen látható címer, a megszövegezés, hogy „Dear Mr. Jeon Jeongguk", a levél végén található összeg, és úgy minden megint izgatottsággal töltötte el a szívemet. Végre egy jó lehetőség az újra kezdésre, a tiszta lappal indulásra egy teljesen más világban. Ehhez viszont fel kell áldoznom azt, amit itt építettem ki magamnak az elmúlt 5 évben. És hát bevallom, egyre kevésbé éreztem, hogy ez visszatartana, hiszen már csak egyetlen dolog miatt vagyok még itt mindig... Talán már azért sem éri meg állni s várni...

Asztalom szélén egy nagy halom könyv állt, amiket most hónom alá kapva hagytam el szobámat, hogy az intézeti könyvtár felé vegyem az irányt. Minden egyes lépéssel növekedett a szívemre nehezedő súly, gyomrom liftezni kezdett, és ha nem cipeltem volna a kezemben mázsás súlyt, valószínűleg azok is elkezdtek volna remegni. Tíz év után még mindig ekkora hatással volt rám.

Úgy terveztem, hogy csak beadom a könyveket, és amilyen hamar csak lehet, otthagyom azt a helyiséget. Az ajtót ki nyitva egyből Őt láttam meg ahogy az asztalánál ülve kíváncsian várta a megérkezőt. Szívem majdnem kihagyott egy ütemet, a kezemben lévő könyveket jól magamhoz kellett szorítani, hogy ne ejtsem le őket. Még szerencse, hogy csak mi ketten voltunk a könyvtárban.

-Szia Jungkook -köszönt nekem a könyvtáros, és egy pillanatra meglágyult szívem, ahogy meghallottam mély hangját. Azonban meg kellett keményítenem a szívemet. Annyiszor sebesültem már meg, nem akarok még többször fájdalmat kapni tőle. És ezt csak akkor érhetem el, ha kettőnk közé falat építek. És ha minél messzebb kerülök tőle...

-Üdv, Taehyung -biccentettem neki. -Visszahoztam néhány könyvet -mondtam, miközben ő szó nélkül vette át a több, mint tíz kötetet, s kezdte őket a vonalkódnál beolvasni.