Taehyung szemszöge:
Nem sok ember mondhatja el, hogy a Maldív-szigetekre megy nászútra a párjával, én mégis e kevesek közé tartozok. Egy hete történt, hogy Jeon Jungkook megkérte kezemet, és miután egy sírós igent követően ujjamra húzta a gyűrűt és megcsókolt, közölte ezt a meglepetést. Esküvőnk ugyebár nem lehetett, ezért ezzel igyekezett kompenzálni a helyzetet.
Érdekesen indult a mi történetünk. Gimiben ismerkedtünk meg, osztálytársak és padtársak lettünk. Ő volt a legjobb barátom, és már akkor kicsit beleszerettem, de sosem vallottam be neki, mert nem akartam, hogy a barátságunk rámenjen. Mert Jungkook nőpárti volt. Többször volt barátnője, de mindig kiszúrtak vele. Vagy megcsalták, vagy a nyavalygásukkal az őrületbe kergették Kookot, utána meg én rakhattam össze szegényt. Egyetem alatt bár más-más szakokon voltunk, de a kollégiumban szobatársak lettünk. Akkor valahogy még közelebb kerültünk egymáshoz, ami viszont nekem sokkal jobban fájt, mert a plátói szerelem belülről pusztított engem. Egy idő után pedig Kook valami miatt sokkal közvetlenebb lett hozzám. Többször ért hozzám, ölelt meg, sőt egyszer megkért, hogy aludjak vele. És én még rosszabbul éreztem magam, ezért a menekülést választottam. Éppen a laptopomon keresgéltem albérletet, másik kolit, amikor lebuktam. És Jungkook nem fogad el dolgokat magyarázat nélkül, még az én esetemben sem. Akkor kicsit összevesztünk, és a vége az lett, hogy sírva vágtam hozzá, hogy belé szerettem. És akkor legnagyobb meglepetésemre átölelt, és közölte, hogy utóbbi időben ő is elkezdett érezni valamit irántam. És így kezdődött el a mi szerelmünk. Már 4 napja itt vagyunk ezen a gyönyörű szigeten, egy nagyszerű faházikóban, mérhetetlen luxusban. Emberekkel ritkán találkozunk, és bevallom, nem is bánom.
A második este pedig megtörtént az, amit mindketten annyira vártunk. Szeretkeztünk. Szavakba nem lehet önteni, milyen érzés volt. Jungkook olyan gyengéden, finoman bánt velem, hiszen tudta, nekem ez az első alkalom, így persze ő volt az aktív fél. Olyan volt, mintha akkor csak mi lettünk volna, a körülöttünk levő világot kizártuk. És mindezt nemcsak puszta élvezetből tettük. Hanem szerelemből, hogy a másiknak örömet okozhassunk. Ha behunyom szememet, visszaidézve azt az órát, mindig elmosolyodok.
Mindez már két napja történt meg. És én újból kívánom őt. De most másképpen. Tudom, hogy én vagyok a kapcsolatunkban a passzívabb fél, de akkor is ki akarom próbálni, milyen a másik szerep.
Kiléptem a teraszra, ami gyönyörű kilátást nyújtott az előttünk elterülő tengerre. Szerelmem ott ült egy széken, és a naplementét nézte. Fehér trikója és rövid kék nadrágja kiemelte minden porcikáját, és én csak még jobban megkívántam. Odamentem hozzá, és ölébe ültem, hozzá bújva. Ő karjait körém zárta, majd hamarosan egy kisebb csókcsatába bonyolódtunk.
- Kook, én nagyon kívánlak.
- Én is, bébim.
- Kipróbálhatjuk most úgy, hogy én leszek a top? –kérdeztem félve, mert tudtam, hogy ez kényes kérdés. Kook nem is válaszolt elsőre.
- Muszáj, Taehyung?
- Csak... csak szeretném kipróbálni, milyen. De nem kell, ha nem akarod.
- Köszönöm – mondta. Kívülálló ebből nem sokat értett volna meg, de én tudtam, hogy Jungkook ezt nem akarja. Nagyon nem akarja. Ezért kicsit elszontyolodtam, és kicsit kezdett is kínossá válni a szituáció. Még szerencse, hogy a házban megcsörrent a mobilom, így arra hivatkozva kicsit ott tudtam hagyni Jungkookot. Egyik haverom hívott fel, úgyhogy jó sokat dumáltunk, és közben be is sötétedett. Főleg ő beszélt, de nem bántam most. Mire letettem a hívást, Kook már alvásra készülődött. Én is átvedlettem alvós ruhába, és bebújtam mellé az ágyba.
- Taetae, ugye nem haragszol rám a miatt? Ez olyan kellemetlen nekem.
- Dehogyis –feleltem, majd hogy érezze, hogy nem haragszom, hozzábújva kívántam jó éjszakát.
És igazat mondtam, egyáltalán nem haragszom rá emiatt. De azért fáj, hogy mégsem ment bele. Én is férfiből vagyok, nekem is kell a dominancia, még ha nem is vagyok az a karakán alkat. Meg azt hiszem, Kook kicsit fél is. Attól. A fájdalomtól. Ami meg odavezet, hogy megint elszontyolodok, mert akkor ezek szerint annyira mégsem bízik bennem, hogy teljesen elengedje magát. Tisztában vagyok vele, hogy sok kapcsolatban a szex miatt szakítanak a végén, és én ezt nem szeretném. Ezért nem fogok vele erről vitázni. Elfogadom a döntését, és továbbra is szeretni fogom. És remélem, hogy ezt az apróságot pedig magamba fogom tudni folytani, és akkor talán nem lesz baj belőle. Remélem...
---------------------------------------------------
Drága Tubicáim! Itt a következő oneshot. Szerintem egy elég egyedi ötleten alapszik a dolog, így kíváncsi vagyok a véleményetekre majd a történet végén. Valószínűleg 3 részes oneshotról lesz szó, és az utolsó rész úgy néz ki, hogy 18+-as lesz, úgyhogy készíthetitek a fantáziátokat. Addig is puszi!
YOU ARE READING
Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)
FanfictionMindegyik esőcseppben egy kicsiny világ rejtőzik. Más színek, hangulatok, érzések, szituációk. Ha jobban beléjük nézünk, és nyitott szívvel olvassuk, nagyon sok mindent megérthetünk belőlük. Ezek után pedig az eső nem egy szürke, szomorú jelenségnek...