Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Gól! 2. rész (Taekook ff.)

Erősen 18+-os megszólalások lesznek!

Taehyung szemszöge:

- „Leápolod a sérültedet"? -szólal meg a hordágyon fekvő focista, miközben egy huncut mosoly terül el ajkain. Szemeim nagyra nőttek, hiszen mégiscsak egy számomra idegen ember kezdett ki velem. Ezek szerint hallotta a párbeszédünket, tehát az identitásom már marhára nem titok számára. „Nagyon szuper, Nobel-díjat kéne magadnak adni, Taehyung!"

-É-én nem úgy gondoltam... -kezdtem magyarázkodni.

-Ugyan már, drága -becézett, amitől már nemcsak, hogy ledöbbentem, de szerintem még el is pirultam.

Nem válaszoltam, inkább elkezdtem lábsérülésére borogatást tenni.

-Vigyázz, hogy kezdesz ki velem, mert erős fegyverem van -mutattam felé a fagyasztószekrényből kivett zselét.

-Hidd el, nekem is van fegyverem, de az pont nem arról híres, hogy jéghideg...

Najó, ez azért kemény. Úristen, ilyen durván még Hoseok sem flörtölt még velem. Oké... A harc hát legyen harc...

Lábának borogatását nyüszítve fogadta.

-Na mi van, megnémultunk? -néztem rá pajkosan, miután a jeget otthagytam bokáján.

-Csak átmenetileg. Azt még mindig várom, hogy mikor kezded el a tényleges leápolást -mutat perverzen ágyéka irányába.

-Azt várhatod szivi...

-Netalán menjünk át önkiszolgálóba? -kérdez rá. -Felőlem, mentőautóban még úgysem döngettem meg senkit sem -kacsintott rám huncutul, amit csak szemforgatással fogadtam.

-És mégis miből gondolod azt, hogy te lennél felül, ha? -próbáltam felvenni egy komoly, határozott ábrázatot.

-Hát, és ezt nem bántásból mondom, de kettőnk közül határozottan én vagyok a dominánsabb -jelentette ki magabiztosan Jungkook.

Ám ez csak arra sarkallt engem, hogy bátortalanabb énem végképp magam mögött hagyjam és a tettem mezejére lépjek. Kezemmel combjára simítottam, és mozdulatommal kicsit a rövid nadrág alatti bőrfelületet, belső combját érintettem. Tettemre összerezzent, arcáról a döbbenet és élvezet elegyét olvastam ki, miközben ajkait halk sóhaj hagyta el.

-Biztos vagy ebben, nyuszi? Bármikor magamévá tudlak tenni -hajoltam közel és néztem ragadozó tekintettel sötét szemeibe, melyek immár sokkal inkább zavartságról árulkodtak.

-Álmodozni szép és jó, de más a valóság, cica -húzta ki magát a csávából. De egyértelmű, hogy kettőnk közül én lennék az aktív fél. Megjegyeztem ám a beszélgetésünk elején lévő elpirulásodat.

-Hát jegyezd is meg Jeon, mert egy: nem sokat fogod látni. Kettő: olyannak nem engedem, hogy betegye nekem, akit utána én nem tehetem magamévá, három: ha így vélekedsz rólam, akkor csak arról adsz tanúbizonyságot, hogy nem ismersz engem... -szorítottam rá jobban combjára. Baszki, olyan jó érzés fogdosni! „Érd is be ezzel, mert nem sokat fogsz pasikhoz megint hozzáérni a következő időszakban!"

Belső gondolatom a pillanat töredékéig, de kizökkentett, és eluralkodott lelkemen a magány, ami annyiszor szorított már sarokba. Ám nem akartam ezt a háborút elveszteni, így összeszedtem magamat.

-Fogsz te még azért rimánkodni, hogy elmerüljek benned, és a mennyekbe repítselek -nézett rám kihívóan, de egyből elnémult és magabiztossága tova szállt, amikor két csuklóját feje mögé hajtva fogtam le bal kezemmel, míg jobbommal állkapcsára fogtam és fordítottam irányomba. Közelebb hajoltam hozzá, és az orrán kifújt levegő már lágy szellőként meg is csapta arcomat. Füléhez hajolva olyan dolgot suttogtam, ami utólag visszagondolva még engem is sokkolt: