Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Barátság extrákkal 2. rész (Taekook ff.)

Taehyung szemszöge:

Dideregve tettem meg az út utolsó métereit házam felé. A szokásos délutáni sétámat tettem meg. Mindig megejtem, ha a vidéki kis házikómba jövök le pár napra, ahogy most is tettem. Itt akartam tölteni a karácsonyt, nem a nyüzsgő Szöulban, habár lehet, a lelkemnek az most jobbat tett volna.

A házam a falu szélén van, egy csendes utcácskában. A kertem mögött sok-sok domb húzódik, és ez már a természet birodalma. Innen nem látni sem felhőkarcolót, sem gyárnak kéményét. Csak a szél zúgását, vagy a bozótos, fák susogását. Imádok ilyenkor itt sétálni. Megnyugtat, kikapcsol, és a gondolataimmal tudok törődni. Átlagosan egy órát vesz igénybe a séta, kivéve, ha hosszabb ideig megállok a pataknál félúton.

A házikómba belépve leveszem cipőmet, kabátomat, és egyből a nappaliba lépek, ahol már ott van a feldíszített karácsonyfa, alatta az ajándékok, amiket a hyungoknak szánok, akik holnap jönnek le hozzám. Addig viszont egyedül vagyok itt, és megesz a magány.

Korán sötétedik, így már villanyt kell kapcsolnom, hogy láthassak. A konyhába érve látom, hogy a holnapra készített ünnepi kaja kihűlt, és berakhatom a hűtőbe. Majd kiveszem a salátámat, amit vacsira szántam. Nem is azért csak saláta, mert diétáznék, mert szerencsére jó alakom van, egyszerűen nem bírok enni, ha lelkileg kivagyok.

Miután végeztem az evéssel, átmentem a nappaliba megint. Bekapcsoltam a fa égősorát, és leoltottam a nagy villanyt. Ez olyan hangulatos szokott lenni, mindig imádom. Annyiszor képzelem el, ahogy ebben a helyzetben, a szerelmemmel ülök a kanapén, és csak csendben bújunk egymáshoz, miközben egy-egy csók elcsattan... Csak nincs itt az az illető, akivel mindezt elképzelném.

A kandallóhoz lépve megpillantom a párkányára kitett, bekeretezett képeket, amin mi vagyunk rajta. Az egykori legendás BTS. Vannak közöttük szeretetteljes, ölelős képek, míg másokon együtt hülyülünk. És van kettő, ami a szívemnek különösen fontos. Az egyiken Ő van rajta, ahogy szexin vigyorog, a másikon meg, ahogy éppen csókolózunk. Valahányszor ránézek, egy darabka észrevétlenül letörik a lelkemből. Még mindig nem tudtam elfelejteni, pedig már két éve elváltak útjaink.

A srácokkal sokszor összefutunk, de Kookkal csak ritkán találkozok. Érdekes mód mindig akkor foglalt, amikor ráérek a többiekkel találkozni, és amikor én nem tudok menni, akkor meg van ideje. Így nagyjából három vagy négy alkalommal láttam.

Én naiv azt hittem, majd könnyen el tudom felejteni őt, de nem. Minden nap ő az első gondolatom, és vele hunyom le a szemeimet este. És egyszerűen nem tudok nyitni más fiúk felé. Pedig lenne lehetőségem, pláne BigHitnél, ahol most épp éneket tanítok a kezdő gyakornok fiúknak. És meglepő, hogy milyen sokan próbálkoznak be nálam. Telefonszámból már egy tucatot kaptam, de volt már, aki például hátulról átölelt derekamnál, és a fülembe suttogva hívott el randira. Durva, nem?!

Van egy közülük, aki különösen próbálkozik, ezt igazolja a csörgő telefonom is. Sóhajtva veszem fel.

-Szia Hyung -köszön bele a telefonba.

-Szia Jay.

-Csak szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni! -így készüléken át is hallom lelkes, örömtől kicsattanó hangját.

-Köszönöm, neked is!

-Lehetne egy kérdésem?

-Igen?

-Még mindig nem érzel semmit felém? Meg se próbálnád?

-Jay, ezt már ezerszer megbeszéltük. Egyrészt, a tanítványom vagy. Másrészt, a szívem foglalt, és nem tudok más embert szeretni. Nagyszerű srác vagy, és imádom a stílusodat, személyiségedet, de többet nem tudok elképzelni magunk között.

-Akkor foglalt vagy?

-Nem. Az illető nem érez felém semmit.

-És nekem nem adsz egy esélyt, hogy megmutassam, milyen, ha szeretnek?

-Nem megy. Értsd meg, kérlek! Nem tudok többként tekinteni rád.

-Nagyon nagy mázlista az illető, akit így szeretsz, és egyben nagy ökör is, hogy nem vesz észre téged -mélázik el a vonal végén.

-Nem egyszerű a szerelem -gondolkodok el hangosan, miközben a szerelmemmel való csókolózós képüket forgatom. -De te gyönyörű fiú vagy, és kedves is, okos is. Biztos valaki egyszer meglátja ezeket benned, és teljes szívéből szeretni fog.

-Értem, hyung. Jó éjszakát!

Utolsó szavainál érezni lehetett, hogy elkezdett sírni. Szomorúan tettem le a készüléket. A kezemben lévő képet lefelé fordítva visszahelyeztem a kandallópárkányra, mert nem lett volna okos, ha bármelyik fiú holnap kiszúrja, pláne nem Kook.

Visszaültem a kanapéra.

Borzasztó dolog ez a szerelem néha. Fájdalmas, és teljesen sosem lehet kiheverni. Amikor a bandánk feloszlott, rettenetesen ki voltam lelkileg. Vagdostam magamat, és soha nem voltam annyira mélyen, mint akkor. Most már könnyebb, de nem sokkal jobb. Csak már nem kell naponta bekötnöm a csuklómat. A munkám segít elvonni a figyelmemet, de a péntek esti magányban már nem szegődik társamul. Mit kéne tennem, hogy elfelejtsem végre? Annyi fiú vár rám. Itt van például Jay. Alapjáraton lehet, meg is próbálnám vele, mert szimpatikus, de nem tudok mit tenni, ha közben tudom, nem lenne az egyikünknek sem jó. Most biztosan nagyon maga alatt lehet szegény. Magam elé képzelem, ahogy otthon sírhat. Mindig is fájt, ha szenvedni láttam az embereket, állatokat, így nemsokára már én is könnyezek. Mennyire egy elbaszott világ ez, amiben élünk! Hajkurásszuk a boldogságot, sokszor leállatiasodunk érte, aztán utána meg képesek lennénk szembeköpni magunkat. Én is. Két éve egy ember után caplatok. Egy kurvának érzem néha magam, hogy ennyire ragaszkodó vagyok.

Most már megállás nélkül zokogok, hogy mennyire magányos vagyok. Mindig is a dolog, amitől a legjobban féltem, az a magány volt. Most is, karácsonykor, a szeretet ünnepén, egyedül kucorgok egy kanapén. Ez nem élet.

Csengettek. Nem tudtam elképzelni, mégis ki a fene kereshet ilyenkor, de összeszedve magam, megdörzsölve szemeimet, a bejárati ajtó felé mentem, hogy kinyissam az illetőnek.

--------------------------------------

Köszönöm az előző részben lévő kommenteket. Ígéretemhez híven küldöm a folytatást. Szerintetek ki lesz az ajtó mögött, és hogyan fejeződik be a történet? Pusza!