Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Undor és fájdalom 3. rész (Taekook ff.)

Taehyung szemszöge:

- Taetae, kelj fel!

Lágy arccirógatásra keltem fel. Apránként kinyitottam a szememet, és megláttam őt. Arcán a szokásos mosoly terült el, ujjaival még mindig lágyan cirógatott. Olyan puha, finom érintése van, és hangja olyan lágy, engem mégsem fog meg.

- Muszáj? -kérdezem nyüszögve, miközben felültem már.

- Hétvége van, de akkor sem hagyom, hogy megint szétcsússzon a napod.

Hát igen, ilyen Hobi. Mi? Azt hitted Jungkook ez a valaki? Pff, csak álmomban maximum. Azon az estén, amikor annyira kiborultam, visszamentem a parkból. Jungkook elé álltam, és akkor kiöntöttem mindazt, ami évek óta ott volt a szívemben. Közben folyamatosan sírtam, de sikerült erősnek maradnom, és kiálltam a döntésem mellett. Nem biztos, hogy fair volt, de ezt mondtam Jungkooknak: „vagy az eddigi életed, vagy én". Másodpercekig nem válaszolt. „Ez mindent elárult kedvesem." Az ujjamról levettem a gyűrűt (amit még én vettem magamnak, hogy ezáltal jelezzem a külvilág felé, hogy foglalt vagyok, nem Kook adta), összecsomagoltam, és elmentem a házból. Egy ideje már beszélgettem Hoseokkal. Egyedül élt a fiú, és egy lakótársat keresett maga mellé, hogy ne legyen magányos. Máshova nem is tudtam volna menni.

Hobi egy nagyon rendes srác. Legtöbbször vidám, kis napocska. Jól tud főzni, emellett gyönyörűen tud táncolni. Ha néha nagyon magam alatt voltam, bekapcsolt egy lassú számot, kezét nyújtotta, és együtt táncoltunk. Teljesen megnyugtatott. Mint ahogy az is, amikor csak átölelt a kanapén, miközben csordogáltak könnyeim. Olyan gyengéd, törődő, figyelmes. Nagyon pozitív, ugyanakkor eléggé sokszor szomorú is, mert már nagyon szeretné megtalálni élete párját. Szóval így kölcsönösen támogatjuk egymást ebben a végtelennek tűnő harcban. Mert hát ő nem tudja megtalálni a számára fontos fiút, az én szívem meg mindig Kookiért sajog.

Vajon hol lehet most? Mit csinál? Mennyire fájt neki, hogy elhagytam? Megbánja-e egyszer, hogy hagyott elmenni? Folyamatosan rajta agyalok. Nem hiszem, hogy nem érintette volna meg a szakításunk. Hiszen annyi romantikus percünk volt mindennek ellenére. De mindegy, túl kell tennem magamat rajta, és előre kell néznem.

- Megint rajta gondolkodsz ugye? -ül le mellém a kanapéra szobatársam. Halványan bólintok.

- Úgy fáj téged így látni, Tae -elkezdi simogatni kezemet. – Mit tegyek Taehyung? Bármit megteszek, csak hadd lássalak boldognak.

Felkaptam fejemet, és ránéztem. Pontosabban sötétbarna szemeibe, és így szemeztünk. Olyan jól néz ki. Azok a szemek, a sima bőr, a formás ajkak, a puha haj... Kezével arcomat kezdi el cirógatni, és a kettőnk közötti távolság egyre csökkent.

És a következő pillanatban ajkaink összeforrtak. Lágyan csókolta, sőt, inkább csak ízlelgette ajkaimat, hiszen mégiscsak először csókolózunk. Mégis, nem tudtam visszacsókolni, szám csak mozdulatlanul állta az ostromot. Közben folyamatosan jöttek elő az érzéseim. A bánat, a keserűség. Könnyeim záporozni kezdtek, és Hoseok valószínűleg megérezhette ezt, hiszen eltávolodott tőlem. Síró énemet meglátva megijedt, és immár az ő szemei is bepárásodtak. Tudni kell, ő is nagyon érzékeny lélek.

- Hobi, ez nekem nem megy. Én még mindig őt szeretem.

- Tae, én megértem, hogy még fáj az emléke, de...

- Hoseok, ez nemcsak emlék, hanem...

-Taehyung, kérlek, térj már észhez! Csak egy sokadik voltál neki. Nem lehettetek boldogok úgy. Én meg akarom neked azt adni, ami hiányzott. Én szeretlek, teljes szívemből. Nem tudom, miért, de én csak azt érzem, hogy boldoggá akarlak tenni. Kérlek, hagyd, hogy megmutassam, milyen az igazán viszonzott szerelem. Hagyd, hogy megmutassam, mi az a gyengédség, a szenvedély, a szerelem. Szükségem van rád... - könnyei elkezdtek potyogni arcáról, ajkai lefelé görbültek.

Egy kis ideig mindketten itattuk az egereket, szipogásunk betöltötte a helyiséget.

- Nekem ez nem megy akkor sem. Hobi, én is nagyon szeretlek, de nem tudok rád többként tekinteni. Szeretem az érintéseidet, megnyugtat, de akkor sem tudok többet érezni feléd. Gondolod nekem nem jutott eszembe, mi lenne, ha összejönnénk? Van olyan helyzet, amikor embereket indokolatlanul szeretünk túlságosan, míg mások, akik tényleg megérdemelnék a feltétlen szeretetünket, akár a szerelmünket, nem tudnak többet kapni tőlünk a barátságnál. Ezek emberileg felfoghatatlan miértek.

Csendben bólintott.

- Mióta érzel így felém?

- Amióta először rám írtál – feleli kis szünet után, és ekkor eltörik nála a mécses újból. Olyan fájdalmasan zokog, hogy belesajdul a szívem. hozzám bújik, átkarolja derekamat, fejét vállamba fúrja. Én is elpityeredek. Olyan igazságtalan ez a világ. Mindenkivel.

Már egy negyedórája így vagyunk, amikor csöngetnek. Hobi egyből felpattan, megtörli szemét.

- Megyek, megnézem ki az.

Nagyot sóhajtva meredek magam elé.

Hoseok szemszöge:

Megtörlöm szemeimet, és indulok a bejárati ajtó felé. A kis kémlelőlyukon azért kinézek, tudjam, kivel lesz dolgom. Amint meglátom ki az, megdörzsölöm szemeimet, hátha rosszul látok. Jeon Jungkook.

Nagyot dobbant szívem, és kettős érzés kerített uralmába. „Ne nyiss neki ajtót. Soha többet nem találkozhat Taevel. Csak te teheted őt boldoggá, még ha tiltakozik is most." Eljött az idő.

„Ne tedd azt! Nem lehetsz önző. Ő kell neki, fogadd el." Nem lehet leírni azt a kis háborút, ami bennem zajlott, de végül kinyitottam a falapot. Csak azért, mert igazán szerettem Taehyungot.

------------------------------------------------------

Már dobom is be a befejező részt!