Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Eltitkolt vonzalom 1. rész (Taekook ff.)

Jungkook szemszöge:

Kim Taehyung. Ez a név zakatol folyamatosan az agyamban szüntelen, miközben a lelkem csak egyre jobban sajdul bele a fájdalomba. Érdekes a mi történetünk. A legtöbb ember a legjobb barátját, szerelmét ilyen helyeken ismeri meg: iskola, munkahely, tábor, buli, utazás közben. Én először ezt az angyalt egy árvaházban láttam meg. 22 évesen, diploma után megörököltem apám vállalkozását. Sikeres cég, pörgős mindennapok. De nekem már akkor magányérzetem volt, és pár hónap múlva úgy döntöttem, örökbe fogadok egy fiút. Eleinte kisgyereket akartam. Az árvaház vezetőnőjével éppen mentünk volna a picik folyosója felé, amikor megláttam a tizenhat éves Őt a szobájából kilépni. Túlzás lenne, hogy szerelem volt első látásra, de már akkor megfogott benne valami, amiatt végül rá esett a választásom. Hányattatott sorsa volt, akkor éppen depresszióval is küzdött. Ennek ellenére egy nagyon aranyos fiút ismertem meg hamar, aki tiszteli és szereti azokat, akik őszintén szeretik őt is. Az első két év nem volt könnyű. Folyamatosan járt pszichológushoz, és rengeteget küzdött a lelki betegsége ellen. Nem egyszer zokogott, fejét mellkasomba fúrva éjszakákon át. De átverekedtük magunkat ezen. Tizennyolc éves korában leérettségizett, és felvették a Szöuli Művészeti Akadémiára ének szakra. Eszméletlenül tud énekelni. Talán egykori depressziójából is a zene hozta ki leginkább. Sokszor kérem, hogy énekeljen nekem valamit, és mindig szívesen teszi ezt. Ha meg mellette közben megmaszírozza a hátamat, akkor a legstresszesebb napon is úgy megnyugszok, mint máshogy soha.

Igyekeztem mindig is jó „apukája" lenni Taenek, még ha az inkább tűnt barátságnak kezdettől fogva. Én amúgy is egy határozott egyéniség voltam, ami jól jött, hogy a kamasz vadhajtásokat levagdossam, még ha alig is kellett. De igyekeztem mindig a legtöbb szeretet megadni neki, és ő ezt sokszor meg is jegyezte. Semmiben nem szenvedett hiányt, hiszen eléggé tehetősek voltunk. Bármire szüksége volt, én mindig megszereztem neki, ennek ellenére sosem vált sznobbá, és nem élt ezzel vissza. A szerénysége megmaradt. De nem csak én törődtem vele, hanem ő is velem, és ezt nagyon értékelem. Főleg az elején, sokat kellett túlóráznom, és ha néha kicsit el is hanyagoltam Taetaet, ő megértette, és akkor is támogatott engem. Nem tudom hol tanulta, de a konyhában is jártas lett, és amikor ott sündörgött, öröm volt nézni. Sok barátja volt mindig is, de kétszer megválogatta, kivel áll szóba.

Bár voltak közöttünk viták, alapvetően elég bizalmas kapcsolatunk volt az első pillanattól fogva. Már a második nap bevallotta nekem, enyhén könnyes szemmel, hogy ő valószínűleg meleg. És azt hiszem, akkor nyertem el a teljes bizalmát. Bevallottam, hogy én is a saját kapunkra játszok, és így segíthettem neki elfogadni önmagát.

Én nem tudom, mikor szerettem belé. Már az elején nagyon kötődtem hozzá, és ez a szoros kapocs csak apránként alakulhatott át ilyen mély érzéssé. Egyre furcsább lettem. Sokat gondolkodtam, a párnámat ölelgetve őt képzeltem oda, és szégyen ide vagy oda, ki is vertem, miközben rá gondoltam. A nevelt fiamról beszélünk! Nagyon megijedtem, és talán ezért volt az, hogy néhány egyéjszakás kapcsolatot is bevállaltam, ha Taehyung éppen nem volt otthon. De a testi örömön kívül nem adott semmit, érzelem nélkül csináltam, és csak megundorodtam magamtól. Közben Taehyung egyik este odamászott mellém a kanapéra, és ezt suttogta a fülembe: „szerelmes vagyok". Egy Yoongi nevű évfolyamtársába szeretett bele, és a segítségemet kérte, mert hogy tapasztalatlan. Azokban a napokban nagyon zaklatott voltam, így az immár nagykorú Taet otthon hagyva leutaztam Busanba a legjobb barátomhoz, Namjoonhoz. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk erről. Nem sírtam annyit még sose, mint ott, akkor. De tudtam, hogy Joonienak igaza van, és bár fájt, úgy tettem, ahogy javasolta.

„Kook, azt mondtad, szereted őt teljes szívedből. Hogy képes lennél az életedet adni érte. Ha tényleg szereted, akkor az ő boldogsága a legfontosabb neked. Márpedig gondolom, Taehyung most az, az elmondásod alapján. Ha ő Yoongival boldog, akkor ne állj az útjába."

És így is lett. Amikor hazaértem, egy életvidám fiú ugrott a nyakamba, és lelkendezve mesélte:

- Randira hívott!

Akkor a műmosolyomat felvéve, együtt örültem vele. És aznap este megint könnyekben törtem ki a szobámban. Innentől kezdve a sírás mindennapossá vált nálam. Nem ismertem magamra, hová lett a domináns Jungkook? Ha Taehyung észrevette könnyeimet, mindig rákérdezett mi a bajom, de valami gyenge indokkal kimentettem magamat. De az utóbbi időben már biztos, hogy átlátott a szitán.

Nemsokára összejött azzal a fiúval. Minden nap lelkendezve mesélt róla. Én pedig, megfogadva barátom tanácsát, támogattam őt. Örültem, hogy talált magának valakit, és amit csak tehettem, segítettem az ő kapcsolatukat. Egyébként be is mutatott neki, Yoongi tényleg rendes srác. És amikor éppen nem töltöttünk együtt időt, akkor rendeztem soraimat. Az időközben Szöulba költöző Namjoon folyton támogatott, és talán neki köszönhetően nem omlottam össze teljesen. Egyre többet sportoltam szabadidőmben, hogy a sok fájdalmat és stresszt feldolgozzam, és ennek köszönhetően szép kis izmokra tettem szert legalább. Az utcán is több tucat fiú, lány állított meg, hogy odaadja a mobilszámát, ám az én szívem mégiscsak egy embernek dobogott. Így az utóbbi időben kicsit kevesebb időt töltöttem nevelt fiammal.

Egy este éppen nagy fáradtan estem haza az edzőteremből, amikor a kanapén megpillantottam egy összekuporodott, zokogó Taehyungot.

„Szakítottunk!"

Egyszerre facsarodott el szívem, és villant fel bennem a remény, de az önző vágyaimat, ha nagy nehezen is, de félretettem. És a következő hetek arról szóltak, hogy Taetaet túllendítsem ezen a dolgon. Minden lehetséges eszközt bevetettem, és rengeteg időt töltöttem vele, amivel ismét közelebb kerültünk egymáshoz. Nekem kicsit még mindig nehéz volt, ugyanakkor nagyon jó volt együtt lenni.

Telt-múlt az idő. Tae régi mosolya lassanként visszatért, és ugyanaz a vidám fiú fogadott este otthon, mint mindig. Utóbbi időben elég bújós lett. Ha a kanapén ülök vagy fekszek, odabújik hozzám, vállamra hajtja a fejét, kezemet szorongatja. Néha-néha elpityeredik még, de ilyenkor megsimogatom a hátát, vigasztaló szavakat suttogok neki. „Ne aggódj, meg fogod találni az igazit." „Lehet, már jó ideje kinézett Téged magának, csak várja a megfelelő pillanatot." Ebben benne volt úgymond az én reménykedésem is, hátha egyszer szerethetem őt, teljes szívemből. Egyik ilyen összebújásunk során Taehyung felemelte fejét vállamról, és felém fordult.

- Kook, a-aludhatok v-vel-led? -kérdezte kislányos zavarral.

- Öhm, persze Taetae.

A fürdőből a szobámba lépve Taehyung már ott vár engem, kezében a párnájával. Nagyon meleg van, így csak egy pólóban meg egy bokszerben fogok aludni. Amikor az én kis Alienem meglátott, szemei mintha egy pillanatra megnagyobbodtak volna, és azt hiszem, egy nagyobbat is nyelt, miközben végigmért. Hát igen, a szüntelen kondizás meghozta a hatását.

Befekszünk a franciaágyamba, megunkra húztuk a takarót, és villanyt oltottunk.

- Álmodj szépeket, Taetae – suttogom neki, és homlokára puszilok. Az ilyen gyengédségekre való késztetéseimet nem tudom visszafogni. Hogy ne tegyek bármi félreérthetőt is, gyorsan a fal felé fordulok.

- Kook?

- Igen, Tae?

- Átölelhetlek?

- Hát... öhm... okés, persze. Hátamra feküdtem, és örültem, hogy sötét van, különben megláthatta volna enyhe elpirulásomat. Mi ütött belém???

Azzal Kim Taehyung, a kiszemeltem, derekamat átkarolta, ujjaival oldalamat cirógatta, míg a fejét oldalamba fúrta. De ez nem volt elég. Lábaival közrefogta az én hozzá közelebb levő combomat, és így már teljesen összegabalyodtunk. Szívem hevesen dobogott, testem meg-megremegett az érintésétől. Szívem szerint sírtam volna, hiszen ez nem egy szerelmes ölelés, de végül úgy döntöttem, hogy a mának élek, és úgy alszok el, mintha a szerelmem ölelt volna át. Hátha legalább álmomban beteljesül az, ami a valóságban nem teljesülhet be.

-------------------------------------------------

Drága édes Tubicáim! Bocsánat a nagy szünetért, csak ihletet és erőt gyűjtöttem a következő részhez. A folytatást is megírtam, holnap szerintem ki is tudom tenni, de ha nem bírom, még ma este posztolom! Véleményeket kommentbe toljátok! Addig is puszi!