Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Fanboy 3. rész (Jungkook ff.)

Jisung szemszöge:

„Han Jisung vagyok, 22 éves, egyetemista" -kezdtem el tervezni mondókámat, miközben felszálltam a buszra. Egyszerűen hihetetlen, hogy néhány óra, és találkozni fogok velük, illetve Vele. Ha rajtam múlt volna, sohasem lesz ilyen lehetőségem. Egyrészt, mert nem lett volna pénzem jegyet venni, másrészt a lelki hatásai miatt.

Amikor megismertem a BTS-t, egyből engem is magába szippantottak, mint az összes ARMYt. Imádtam a zenéjüket, és rengeteg pluszt adott. A debütálásuk előtt volt egy önygilkossági kísérletem. Nem fogadtál el a szüleim, hogy meleg vagyok, és a barátom is akkor csalt meg. Szerencsére nem sikerült, és a BTS zenéjének köszönhetően felépültem. Ahogyan hallgattam a dalokat, egyre jobban ismertem meg a tagokat. Rengeteg videót, interjút néztem róluk, és egyszerűen megimádtam őket. Különösen a legkisebbet, Jungkookot. A benne lakozó csintalan, gyerekes énjét, a törődésigényes kamasz személyiségét, és az érett férfit sugárzó tekintetét. Bevallom, össze is zavarodtam, hiszen nem szerethetek bele valakibe videók, interjúk, dalok alapján. Vagy mégis? És minél többet néztem őt, annál jobban nőtt bennem a bánat, a be nem teljesült vágyak sóhaja. Tudtam, hogy ha a fiú nem idol, hanem a sarki bolt pénztárosa lenne, akkor is belé szerettem volna. De felesleges álmodoznom, hiszen ő olyan elérhetetlen. Ha láthatnám is, az koncerten lehetne. De nem akarok egy vagyont költeni arra, hogy több tízezer sikítozó, szerelembeteg rajongó között lássam távolról az alakját [ezt egy ARMY se vegye magára]. Így a vonzalom megmaradt egy benső, hátsó érzésnek, mely bár vissza lett fogva, de ha zenéltem vagy rajzoltam, virágként bomlott ki vagy a zongora billentyűin, a gitár húrjain, vagy éppen a rajzlapon. Az unokatesóm, aki egyben lelkitársam is, szerzett nekem mégis jegyet egy fanmeetingre. Neki is meséltem az érzéseimről. Tudni kell róla, hogy idol, és rengeteget mesélt nekem az életük árnyoldaláról. Amit senki kívülálló nem tapasztal.

Most pedig itt ülök a buszomon, a kis táskámmal egyetemben, és azon gondolkodok, mit is mondjak majd nekik, mert nem akarom a szokásos bókkliséket elsütni. Nem izgulok, nem fangörcsölök. Elvégre emberekkel találkozok, nem istenekkel. itt van nálam a kis emlékkönyvem, amit csak ennek az alkalomnak szenteltem. Mind a hét tagról van egy kép, alatta a nevével, a mellette oldalon pedig a kedvenc idézetem tőlük. Legvégén van Jungkook, akiről kicsivel több kép és idézet került bele. Mégiscsak a biasomról van szó... Mindegyik képhez majd kérek egy autogramot. Emellett két szelfit akarok mindenkivel csinálni, egy mosolygósat, és egy vicceset. Ezekből is akarok magamnak albumot összeállítani, és ezek őrzik majd ennek az estének az emlékét. És ha nem lesznek rossz passzban, egy ölelést is megmerek majd a végén kockáztatni. Ki tudja. Ó, meg az én ajándékom is itt van.

Megérkeztem, és már a terem előtt állok be a sor végére. Én leszek a legutolsó. A helyiségből sorra jönnek ki a tinilányok, magas frekvencián visítva, egymás nyakában ugrándozva. Úgy tűnik, fiú is csak én leszek ma. Miközben várok, megigazítom a hajamat, ruhámat. És eljött a nagy pillanat. Belépek. Meglátom a hét fiút. Végignézek rajtuk, és már most megállapítom, hogy a mosolyok nem őszinték, a szemek kimerültségtől csillognak csak. Elég jó emberismerő vagyok. Elsőként Namjoonhoz kerülök, utána jön Jin, Yoongi, Hoseok, majd Jimin. Minden tök rendben megy, Yoongi nem akart megölelni, de jókedvemet ez sem törheti most meg. Örülök neki, hogy sikerült önmagamat adnom. Amikor valamelyiküknél végeztem, mindig odasuttogtam neki az ölelés után, hogy „kitartást, sok erőt!" A szemeikben észrevettem a szomorúságot. Hiába mosolyogtak, én átláttam azon a maszkon. Taehyung, a kettes számú biasom, nagyon aranyos volt, a szelfinél kikötötte, hogy csak akkor hajlandó rá, ha Yeontan is benne lehet. Így végül nem kettő, hanem hat képet gyártottunk. Majd egy nagyon szoros, őszinte ölelést követően tovább léptem Őhozzá.

- Szia, hát te ki vagy?

- Han Jisung vagyok. Huszonkét éves egyetemista vagyok, itt élek Szöulban.

- Mit tanulsz egyetemen?

- Zongorát.

- Azta, de jó – csillannak fel szemei. – Gondolom azt szeretnéd, ha azt a noteszt aláírnám, ugye?

- Igen. A vége felé kellene.

Jungkook önállóan lapozgatja végig a könyvet.

- Tényleg tőlem tetted be a legtöbb képet és idézetet? – mosolyától azt hittem, ott halok meg.

- Háth, i-igen, tudod, t-te vagy a biasom -vakarom meg közben a tarkómat kínomban.

- Aww, de aranyos vagy. – aláírja a képét, de nem adja vissza a könyvet, hanem valamit még írt a legutolsó lapra, majd visszaadja a kezembe. Az átvételkor ujjaink összeértek egy pillanatra.

- Gondolom szelfit is szeretnél készíteni...

- Háth, hha nem zavar téged...

- Ugyan, gyere.

Lövünk néhány szelfit, majd elteszem mobilom. A banda többi tagja közben egymással beszélget, néha felénk vetnek egy-egy pillantást.

- Köszönöm, Jungkook. Lehetne még egy kérésem?

- Mi lenne az?

- Megölelhetlek? – kérésemen meglepődik, de egy mosolyt megereszt felém, amiban a zavartság is benne volt kicsit.

- Persze.

Azzal karjaim közé zárom a velem egymagas fiút, akibe beleszerettem. Ő a kezeit derekam köré fonja, ami bevallom, meglepett. Én is átkarolom őt, és fejemet nyakába fúrom egy kis időre. Annyira jó ez. Fejemet felemelem, és fülébe suttogom:

- Látom rajtad, hogy most nagyon nehéz neked. Ne tagadd, láttam a szemeidben. Csak tudd, te egy nagyon szerethető fiú vagy, nagyszerű szívvel. És tudom, hogy bármennyire is nehéz most, át fogsz lendülni rajta, mint ahogyan én is tettem. Egy valamit fogadj meg: LOVE YOURSELF!

Elváltunk egymástól, és a szemeibe tekintettem, ami rengeteg zavarodottságot rejtett. Könnyei elkezdtek lefolyni arcán, de még mindig nem szólalt meg.

- Köszönöm, Jisungie – arcomra simított, miközben becézésétől kicsit belepirultam. Ahogy körbenéztem, láttam, hogy a többi fiú is minket néz, és valamennyiük szemében könny csillant meg.

- Srácok, ezt majd olvassátok el együtt otthon -lebegtetek meg előttük egy borítékot, majd Kook kezébe adom. – Imádlak titeket.

- Na, gyere ide, te srák – reccsen fel Yoongi, azzal szoros ölelésbe vonja meglepődött személyemet.

- Köszönök mindent, még egyszer -hallom meg Kook hangját újból, majd ismét átölel. Érzem, hogy valamit a farzsebembe csúsztatott. Miután elváltunk egymástól, az ajtó felé vettem az irányt.

- Sziasztok.

- Szia Jisung -integettek nekem kórusban.

A buszon belenyúltam a zsebembe. Egy papírcetli volt benne, egy telefonszámmal. Esküszöm, könnyek szöktek szemembe. Ezek szerint fontos vagyok én is neki. Még ha csak barátként, de akkor is. Kinyitottam az emlékkönyvemet, és egyesével végiglapoztam. Az utolsó lapon az Ő írását találtam.

„A szeretet az egyetlen, amit minél inkább tékozlunk, annál inkább kamatozik. Szeretettel: Kook"

------------------------------------------------------

 Tubicák! Itt a harmadik rész, egy napa alatt LOL! Remélem tetszik, mert szívem-lelkem beleadtam ebbe a részbe hehe! Ja, és amúgy felvettek egyetemre! Puszi!