🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞
A két fiú nyögései betöltötték a szexuális feszültségtől túlfűtött szobát. Az idősebb a fiatalabb fölé magasodva mozgott, míg a fekete hajú ziháló lélegzettel próbálta a gyors, ámbár szenvedélyes tempót követni. Kezeivel mellkasára és kockáira simított, ezzel még magasabb fokra emelve élvezetét.
-Taehyungie, ahh -nyögött fel, ahogy egyre mélyebb pontokat ért el benne társa, míg a barnahajút a hangok csak még jobban feltüzelték, és az őt körülvevő forróság csak még jobban hajszolta a katarzis felé. Mikor látta, hogy az alatta fekvő igencsak közel állt az elélvezéshez, megállt, finoman kihúzódott belőle, jelezve ezzel a szerepcserét.
Jungkook feltápászkodott helyéről, miközben fejben próbált magához térni a kábulatból, melybe társa juttatta az előbb. Közben Taehyung már a hátán feküdt és tárta szét lábait, hogy magába fogadja a másikat. Ám az ajkaira hajolt, szinte már tépte őket, majd füléhez hajolt:
-Fordulj hasra, bébi!
Ezek az erotikus sutttogások mindig beindították a barnahajút, és bár az előbb még ő volt a domináns, most szó nélkül engedelmeskedett a parancsnak. Jungkook szétfeszítette farpofáit, és nyelvével társa ánuszát kezdte el izgatni, olyan hangokat csalogatva ezzel, melyet a fanok, de még csak bandatársai sem hallhattak (legalábbis reménykedtek benne, hogy a dorm falai valóban hangszigeteltek). Imádta, hogy a másik ennyire érzékeny, és hogy az őrületbe lehetett ezzel őt kergetni. Mondjuk, ezzel ő sem volt másképp, a lelkét el tudta volna adni egy ilyenért, és bár ő határozottan domináns (kivéve, ha Taehyungról van szó), egy ilyen gesztussal a legengedelmesebb bottom vált belőle egy pillanat alatt.
Bár már az előjátéknál előkészítették egymást, azért nyelvét most is felváltotta ujjaira, nehogy fájdalmat okozzon, de Taehyung ekkor már nagyon türelmetlen volt.
-Ahh, tedd már be! -nyögte.
-Kérésed számomra parancs -vigyorgott a maknae, azzal be is kente hosszát síkosítóval, és óvatosan be is hatolt. Mihelyst Taehyung megszokta, el is kezdett mozogni legalább olyan hevesen, mint ahogy társa előbb tette vele.
-Ahh, Nyuszi -nyögte, miközben fejét egy párnába fúrta, miközben kezével a lepedőt markolászta. Jungkook egyre rutinosabban mozgatta csípőjét az alatt fekvőn, testéről izzadtságcseppek gyöngyöztek le, ahogy a mozgás és élvezet okozta forróság szinte már felrobbantotta belülről testét.
Taehyung azonban alkarjaira támaszkodva jelezte, hogy pózt akar váltani, amit a maknae nem értett. Az idősebbik hanyatt feküdt, majd így húzta magához egy csókra a feketehajút, miközben hosszát ismét magába tolta, a másik pedig értve a célzást egyenesedett fel és kezdett el mozogni újból.
-Gyönyörű vagy -ejtette ki véletlenül a bókot Kook, ahogy ránézett az alatta fekvő, csapzott hajú, izmos fiúra; ám mihelyst rájött, hogy megint hagyta elragadtatni magát és tiltott dolgot tett, inkább csak a szenvedélybe hajszolta magát.
Taehyung halványan elpirult, kezeivel a fiatalabbik kockáira simított, majd kicsit felülve a mellkasát kezdte el cirógatni, majd visszadőlt.
-Ahh, csókolj meg -nyögte könyörgően a barnahajú. Jungkook teljesítette kérését, és szenvedélyes csókcsatába invitálta legfiatalabb hyungját, közben azonban nem hagyta abba a mozgást. Ez a fajta multitasking csak az utóbbi alkalmakkal lett már számára rutin, de immár nagyon ügyesen tudta az elélvezéshez eljuttatni partnerét.
Az immár önkívületben szinte már a gyönyörtől rángatódzó Taehyung a gyengéd cuppanások közepette már csak arra tudott gondolni, hogy mindjárt elmegy, s ez pár pillanat múlva meg is történt. Társa is hasonlóképp volt, kihúzódott belőle, fájdalmas ürességet hagyva, azzal egy-két rántást követően ő is nagy nyögés közepette élvezett el.
YOU ARE READING
Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)
FanfictionMindegyik esőcseppben egy kicsiny világ rejtőzik. Más színek, hangulatok, érzések, szituációk. Ha jobban beléjük nézünk, és nyitott szívvel olvassuk, nagyon sok mindent megérthetünk belőlük. Ezek után pedig az eső nem egy szürke, szomorú jelenségnek...