Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Osztálytalálkozó (Taekook ff.)

Taehyung szemszöge:

Mindig is utáltam a gimis osztályomat. A sok kétszínű, pökhendi arc, akik egyik pillanatban még nyájasan kérik el tőled a házit, de egyből utána már hátulról képesek leszúrni pletykáikkal és kibeszéléseikkel. Sohasem tudtak engem elfogadni, mert én más voltam, mint az átlag. Nem érdekelt sohasem a matek, vagy az irodalom, csakis a zene. Ezek ellenére mindig is én voltam a legjobb tanuló az osztályban, dolgozatok és felelések előtt mindenki szeme fénye. A tanárokkal is meg tudtam értetni magamat, némelyikkel jó kapcsolatot is tudtam ápolni, amit azonban mindenki nyalizásnak tekintett, holott arról szó sem volt. Hiába tettem bármi érdekfeszítést, a szívükbe sosem lophattam be magamat. Talán mert nem jártam el az éjszakába nyúló részeges partikra? Mert nem faltam a nőket egymás hegyén-hátán? Nem tudom. Mindenesetre nagyon bizarr, hogy pont azokkal készülök egy estét beszélgetni, akik mindig is utáltak. Magam sem értem, miért jöttem el. Valószínűleg csak Jisungék miatt, mert ők ketten legalább értelmes emberek, és mert megzsaroltak, hogy bedurciznak, ha nem jövök velük. Na meg, finoman a szemükbe akarom köpni a többieknek, hogy nem kellettek ahhoz, hogy megtaláljam a saját utamat és a boldogulásomat. Na meg, hogy lássam Őt... Pedig nem kellene, mert biztosan csak felszakadnak a régi sebek.

Zakómat megigazítva lépek be az étterembe, és kezdem el keresni a többieket, ami hamarosan meg lesz. Meglepő módon felismerem mindegyiküket, senki nem változott annyit. Mindenki csendben beszélget valakivel, és jól érzi magát.

-Szia Taetae -hallom meg legjobb barátom hangját, mire 180 fokkal fordulok is meg, és ölelem át a nálam kicsivel alacsonyabb szőke hajú fiút, aki már inkább férfi.

-Szia Sung -szorítom magamhoz.

-Na, csak eljöttél!

-Nem akartam, hogy bedurcizzatok Minhóval -nevettem, mire az említett is megjelent, átkarolva kedvese derekát.

-Jól tetted, Taetae -nyújtotta felém kezét, amit megráztam, és velük kezdtem el szóba elegyedni. Ki mással?

Éppen valami viccen nevettünk, amikor láttam, hogy Ő is itt van már. Szívem hevesen dobbant egyet, ahogy realizáltam, mennyit változott az évek alatt. A nyurga, nyuszi mosolyú fiúból kész komoly, érett férfi lett hatványozott sármmal. Még most is borzasztó, milyen hatással van rám. Kézfejem akaratlanul is remegni kezd, és érzem, le kell ülnöm.

-Tae, minden rendben? -kérdezi Jisung aggódva, miközben kézfejemet két keze közé veszi. -Ja, már mindent értek -teszi hozzá, amikor látja, akit én is láttam.

Leültünk az asztalok egyikéhez, miközben én egy vizet legurítok a torkomon.

-Még mindig nem tudtad elengedni, ugye? -kérdezi halkan egy szomorkás mosoly kíséretében.

-Hogyan tudnám? Öt éve nem láttam, de még mindig szerelmes vagyok belé.

-Akkor ez tényleg egy erős érzés -húzta el szája szélét.

-Még a feléd érzett szerelmemnél is sokkal erősebb -utalok arra, hogy ő volt az első fiú, akibe szerelmes voltam. Borzasztóan szerettem, de láttam, hogy Minho az, aki igazán boldoggá tudja tenni, így csendben félreálltam, és csak sokkal később mondtam el neki az érzéseimet, amikor már más valakit szerettem.

-A mai napig nem értem, miért utasított el téged -néz rám szomorkásan.

-Hát, mert nem fogadta el, hogy egy fiú is tetszhet neki.

-Azt tudom, de hogy lehet akkor is ilyen ostoba?

-Nem tudom, és nem is érdekel. Én csak el akarom felejteni végre, és továbblépni, de egyszerűen nem megy-keseredek el.