Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Megtörtél, de felszabadítottál 1. rész (Taekook ff.)

Jungkook:

Ajkaink összeértek. Oly sok várakozás és vágyakozás után végre megtörtént. Annyiszor gondoltam végig ezt a jelenetet, és valahogy mindig is egy szép pavilon a természet közepén jutott eszembe e tett helyszíneként. Most mégis csak az ő ágyán foglaltunk helyet, de ez mit sem rontott a helyzet különlegességén. Ahogy puháinkat elkezdtük mozgatni egymáséhoz érintve, olyan pillangók szabadultak fel gyomromban, melyeket nagyon régen éreztem már. Nem ez volt az első csókom, mégis valahogy ez különb volt a többinél. Az érzések. Hogy szívből szeretem azt a fiút, akivel ezt teszem éppen. Hogy boldoggá akarom tenni, meg akarom óvni minden bajtól, hogy végre megtanulja szeretni önmagát.

Két kezem arcát cirógatta, míg ő felkaromba kapaszkodott. Ahogy csókunk elmélyült, apróbb sóhajok és nyögések vegyültek e szent percbe, mely még édesebbé tett minket egymás számára.

Mikor levegőnk elfogyott, elváltunk egymástól, és én készültem volna újabb puszit nyomni keskeny ajkaira, de vágytól ittas szemei egyik pillanatról a másikra teltek meg ijedtséggel, keze elkezdett remegni, s mint akit puskából lőttek ki, állt fel az ágyról, miközben még mindig sokkosan pillantott rám.

-Tae, mi a baj? -kérdeztem, miközben én is felálltam, és hozzáléptem. Karjára akartam simítani, de ő mellkasomra téve kezét állított meg, és csak még hátrébb lépett.

-E-ezt most ne, Kook... -mondta remegve, miközben könnyek folytak le arcán. Tanácstalanná váltam, hiszen soha nem volt velem ennyire elutasító. Bár tudtam, hogy felé csak nagyon finoman lehetett közeledni, de soha nem lökött el magától ily módon, és hogy mindezt a számomra legfontosabb pillanat, az első csókunk után tette, hihetetlen keserűséggel töltötte el szívemet.

-De mi a baj, Tae? -kérdeztem halkan.

-Most inkább ezt hagyjuk, ne beszéljünk róla -sütötte le szemét.

-Oké... akkor most mi legyen? -kérdeztem bizonytalanul, mert már végképp nem értettem, mi történik körülöttem.

-Csak hagyj most kicsit békén, egyedül akarok lenni -mondta, miközben könnyei tovább folytak le arcán.

Nem akartam hinni a fülemnek. Most tényleg elküld? Mit tettem rosszul? Ennyire rosszul csókolnék, vagy mi a fene?

-Akkor... én most azt hiszem... megyek... -kezdtem elindulni az ajtó felé, hogy elhagyjam a házat, miközben már gombóc gyűlt a torkomba.

Becsapva éreztem magam kicsit. Bár én kezdeményeztem a csókot, azzal, hogy gyengéd és érzelmes voltam, én is kiszolgáltattam magam neki érzelmileg, és azzal, hogy csak úgy, ráadásul magyarázat nélkül elküldött, nem kicsit bántott meg. Fejben már ezerszer megbántam bátorságomat. Pedig azt hittem, itt az ideje, hogy ezt a lépcsőt is meglépjük, annyi ideje küszködünk már.

Taehyung családja meglehetősen konzervatív. Édesapja politikus egy olyan pártban, amelyik nem éppen tolerálja a nemi identitás téren való másságot. Emellett pedig a rokonságban nem kevés lelkész is van, így ez mindent elárul. Ebből adódóan is, soha nem volt képes nemhogy elfogadni, de realizálni a dolgot. Éppen ezért nagyon messziről, nagyon lassan kezdődött el a mi történetünk. Óvatos közeledések, általában az én részemről, és legjobb esetben is csak nagyon bizonytalan megerősítések, ritka viszonzások. De küzdtem bízton bízva, hátha egyszer megtörik a jég. Azonban a tény, hogy nem közeledik felém és hogy nem képes felvállalni legalább a kettőnk között levő jó viszonyt sem társaságban, egyre apasztotta lelkesedésemet. Bármennyire is szeretem őt, nem lobog örökre az a tűz, melyre időnként nem tesznek rá egy-egy hasábfát.

Most azt éreztem, minden eddig felépített dolgot elrontottam a csókkal, és csak azt éreztem, hogy ha én ezen az ajtón kimegyek, mindennek vége szakad, ő eltávolodik tőlem, én pedig elvesztem maradék erőmet is, hogy meghódítsam a szívét. Ez a kétségbeesett helyzet immár az én arcomra is könnycseppeket varázsolt.

-Várj! -kiáltott utánam, mikor már majdnem elhagytam a helyiséget benne a sok gyengéd és szomorú emlékkel. -Ne menj el, melletted akarok lenni -szipogta, miközben sírása megújult.

Egyszerre akart távol lenni tőlem és maga mellett tudni. Na, ezen igazodj ki, Jungkook!

Ismét közel léptem hozzá, és vártam, de ő továbbra is csak csendesen itatta az egereket.

-Megérinthetlek, Taehyung? -kérdeztem finoman, mire ő némán bólintott, így egyik kezemet hátára tettem, és finoman cirógatni kezdtem. Ezt mindig is szerette.

-Ki kellene mondani, de egyszerűen nem megy -mondta akadozva, de számomra egyértelmű volt, mire gondol.

-Légy bátor, ezt csakis te teheted meg -mondtam, miközben kezem néha felért tarkójához is, és haját is elkezdtem cirógatni.

-A-azt hiszem... -kezdte el bizonytalanul. -Azt hiszem... -itt ismét elkapta a sírógörcs. -Meleg vagyok.

És itt végképp elszakadt a cérna, immár hangosan kezdett el zokogni. Olyan szomorúan és kétségbeesetten, mint még talán soha. Tartása görnyedt lett, egész teste megingott, így az ágyhoz kísértem, aminek szélén egymás mellett helyet foglaltunk. Elcsukló hangon zokogott, miközben én csendben, együttérzően hallgattam. Tisztában voltam vele, hogy egy világ tört benne most össze, hiú ábrándok és ideák rebbentek szét a semmibe, és ő ott maradt egyedül a semmi közepén. Az együttérzés mély fájdalmának köszönhetően az én könnyeim is végképp útnak eredtek, de igyekeztem erős maradni, kettőnk közül legalább én legyek most támasza a másiknak.

Egyik kezemmel kézfejeit kezdtem simogatni, míg a másikkal újból hátát kezdtem el cirógatni. Mást úgysem tudtam volna most tenni, ebben a helyzetben nem voltam a szavak embere. Csak vártam, hogy lecsillapodjon a benne tomboló vihar. Sejtettem, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy velem éli át mindezt. De örültem, hogy végre túl vagyunk rajta, és bár még messze nem biztos a történetünk kimenetele, de valamilyen irányba most ez el fog billenni.

-Azt hiszem, jobb, ha most elmegyek -álltam fel, miután már jó pár perce beütött a csönd közöttünk.

-Ne, ne menj el -kérlelt kezem után kapva. -Aludj itt velem, kérlek.

Nem kicsit lepett meg gesztusa, ugyanis eddig még sosem volt erre példa. De a józan eszem döntött végül.

-Most inkább ne. Nincs is nagyobb vágyam, mint hogy egyszer az ölelésedben kelhessek fel -mosolyodtam el halványan, ahogy elképzeltem azt. -De most mindkettőnknek szüksége van távolságra, hogy átgondoljuk a történteket, különösen Te -néztem rá komolyan.

Csalódottan nézett vissza rám, szája lefelé görbült.

-Tudom, hogy nehéz most neked, hidd el, én is átéltem. Minden rendben lesz, kis Tigrisem -szólítottam becenevén, ami kicsit megmosolyogtatta. -Most nekem is kicsit szükségem van egy kis magányra, de hamarosan beszélünk, jó? -mosolyogtam rá bíztatóan. Ő csendben hümmögött.

Lent, mikor már cipőm-kabátom felvettem, búcsút vettem szerelmemtől. Meglepő módon szorosan ölelte át derekamat, és fejét nyakamba fúrta.

-Vigyázz magadra, Taetae -mondtam neki, azzal elhagytam a házat.

Az utcára kiérve egyből Jimint tárcsáztam.

-...szóval ha teheted, kérlek menj át hozzá! Most nagyon törékeny, és nem kellene egyedül lennie, nehogy valami butaságot csináljon.

-Ígérem, minden rendben lesz, pihenj egyet, nehéz időszakon vagytok túl. -bíztatott, azzal le is rakta. Nos igen, Jimin az, aki tudta a történetünket, és kezdetektől fogva szurkolt nekünk. Annyira jó, hogy számíthatok rá ilyen helyzetekben is.

Bízom benne, hogy nem volt hiába ez a csók, és hogy a mai nap nem a kapcsolatunk megtörését, hanem inkább valami új. bíztató kezdetet fog jelenteni.

---------------------------------------

Halihó! Újra itt egy szépséggel! Hogy tetszett? Kommentben bátran írd meg, milyen folytatásra számítasz! Legyen szép hétvégétek! 😘🤗