Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Emlékezetes futás 2. rész (Taekook ff.)

Taehyung szemszöge:

Run. Levegő be, majd ki. Egész bensőm ég a bennem lakozó tűztől, amit a mozgás szikrája szított fel bennem. Mellettem szinte már autózáskor tapasztalható csíkként suhannak el a házak. Megállíthatatlanul haladok előre. Néha egy-egy járkókelőt próbálok meg nagy hirtelen kikerülni, akik értetlenül nézik, hogy hova fut a neonpulcsis fiú. Izzadt tincseim homlokomra tapadnak. Az idő elkezdett enyhülni, így a sapkát már otthon tudtam hagyni.

Miközben szelem a métereket, azon agyalok, hogy a három kilométeres kis alternatív kitérő most belefér-e, majd apró hezitálást követően az igen mellett döntök. Figyelem a tájat, mert nemrég kezdtem el csak erre futni. Azt a múltkori, egykor annyira megszokott szakaszt csak ritkán választom, mert nincs kedvem az emlékeket feleslegesen felkorbácsolni. Fülemben lüktet a zene, ami erőt ad nekem, és testembe ritmust varázsol, amit a számok közötti kis szünet sem szakít meg. Boy Without Luv.

Fáradok, de ugyanakkor bíztatom magam, hogy tartsak ki. Ha ezt a távot ma teljesítem, nagyon büszke lehetek magamra. Rám is fér egy kis dicséret.

Boy Without Luv... Miközben a milliók által ismert dallam jár fejemben, akaratlanul is párhuzamot vonok, hogy én is csak egy Boy vagyok... Without Luv... Hát szomorú dolog, de mit lehet tenni? Nem baj, a zene meg a futás örök szerelmem lesz. Bennük nem lehet csalódni, soha nem fognak faképnél hagyni, és hűségesek hozzám. A többi nem számít, amíg van egy vastag, pihe-puha pokróc, amit magamhoz ölelhetek lefekvéskor, és szerelmes szavakat suttoghatok neki, mintha a párom lenne; addig elviselhető a dolog. Amúgy is, mostanában nagyon sok a dolgom mind tanulás, mind hobbik és baráti kapcsolatok terén, így kevesebb időm van az önsajnálatra.

Az utcánkba befordulva lelassítok, és levezetésképpen a házig sétálok. If you. Az ilyen címeket úgy szeretem magam befejezni, persze angolul. If you... loved me, I would... If you kissed me suddenly, I would... Na jó, Kim Taehyung, fogd be!

A kertben gyorsan lenyújtok, majd belépek a házba.

-Anya, megjöttem! -kiáltom el magamat. Ő előjön a konyhából.

-Szia, Tae! Látom rendesen elfáradtál. A fürdőbe bevittem minden cuccodat, úgyhogy mehetsz egyből tusolni -mosolygott. -Ja, meg még valami, van egy vendéged is, felengedtem a szobádba.

-Rendben, köszi, majd fürdés után beszélek vele.

Gondoltam Hobi jött itt tölteni az idejét, mert nagyon unatkozhat. „Hát, drága Hoseok, ma nem lesz időm rád, mert egy csomó kötelező szakirodalmam van holnaputánra, de esetleg segíthetsz az olvasásban és kijegyzetelésben" -kezdtem el agyalni, hogyan fogom kihasználni legjobb barátomat, ha már egyszer ide jött. Mentségemre valljon, utána fog kapni egy jó vacsit, úgyhogy nem is ingyen fogom rabszolgamunkára késztetni.

Miközben azon agyaltam, melyik műveket is bízzam majd rá, betértem a fürdőbe. Elkezdtem levetni izzadt ruháimat, és egyből a mosógépbe dobtam őket. A mosdókagyló feletti tükörben találkoztam meztelen valómmal. Ez mindig is kényes téma volt nálam, mert soha nem tartottam magamat vonzónak. De amióta keményen nekiálltam futni, egy tizenöt kilométeres út után sokkal jobban értékeltem testemet. Izzadt tincseim kifejezetten vonzóvá tettek, és lábaim mintha izmosabbak lett volna. Egy kicsit el is mosolyodtam, miközben a tusoló fülkében beállítottam magamnak a vizet. Magamnak már tetszek, és jelen pillanatban most csak ez számít.

A meleg vízcseppek felszántották bőrömet, ami most kifejezetten jól esett. Megmostam hajamat. Miközben vizes tincseimet töröltem immár felöltözötten, elindultam szobám felé. Hobi már biztos az ágyamban fetreng a telefonjával, és megint nekem kell rendre rakni és megigazíttatni vele a párnákat és takarót. Benyitottam az ajtón, de megtorpantam. Egyrészt mert a valaki nem az ágyamon hempergett. Másrészt, az a valaki nem Jung Hoseok volt.