Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Új kezdet 2. rész (Taekook ff.)

Jungkook szemszöge:

Fáradtan roskadunk össze, és megkönnyebbülten sóhajtunk fel, amikor a tánctanár közli, hogy vége a próbának.

-Nagyszerűek voltatok srácok ma is, sipirc öltözni!

Én még a földön szétterülve fekszem izzadt ruhámban, amikor meglátom az előttem álló Taehyungot.

-Tessék, Kook -nyújt felém egy üveg ásványvizet, amivel enyhítek a bennem lakozó szomjúságon, majd megköszönöm hyungomnak. Készülök már felpattanni, amikor látom, hogy felém nyújtja kezét, hogy felsegítsen. Meglepődök kicsit, de ha már adott a lehetőség, nem fogom magam felrugdosni a padlóról. Keze húzásával felpattanok, de nagy lendület miatt kicsit megimbolygok, így derekamra fog, én meg vállaiba kapaszkodok.

-Ömm, köszönöm, hyung -mondom neki.

Mostanában egyre több ilyen figyelmessége van Taehyungnak felém, ami kicsit összezavar, de nem szabad megint megtévesztenem magamat. Most minden olyan jó, nem akarok elrontani, és visszasüllyedni oda, ahol voltam.

Átöltözünk, és elindulunk az öltözőből, a lift felé. Joonie egyből benyomja a földszint gombját, de rá rögtön én is benyomom a kettesét.

-Megint mész gyakorolni, Kook? -kérdezi Jimin.

-Aha.

-Egyszer már megmutathatnád, mi jót zenélsz.

-Áh, csak javítgatom a zongoratudásomat, ennyi.

Megáll a lift a szinten, ahova tartok. Mikor kiszállok, látom, hogy Jin is kilép.

-Én is mindjárt megyek majd lépcsőn utánatok.

Becsukódik a liftajtó, és hyungom felém fordul.

-Kook, elég fáradtnak tűnsz. Csak kérlek, ne terheld magad túl, mert alig pihensz mostanában -néz rám szigorú, anyáskodó tekintettel

-Tudom, hyung, de te is tudod, miért teszem ezt. Már így is érzem, hogy jó úton haladok. És mostanában az alvás is tök jól megy.

-Jó, ebben igazad van -enyhül pillantása egy kicsit. – De az evésed még mindig nem a régi. Csinálok neked ma a kedvenc rámenedből, de ha hazajössz, mind megeszed, amit eléd rakok!

-Rendben -mosolyodok el, azzal eomma alindul lefelé, én meg elgondolkodok rajta, mennyire figyelmes. Meg most úgy mindenki a srácok közül.

Két hónapja történt meg az, hogy megpróbáltam elmenni ebből a világból, de nem sikerült. Akkor eszméletlenül magam alatt voltam, és ha a hyungjaim nincsenek velem minden egyes percben, ki is ugrottam volna a kórház ablakán. De ők támogattak, szerettek, és apránként visszacsempészték belém az életet. Főleg Hoseok. Rengetegszer aludt velem, engem közben ölelgetve. Hobi egy nagyon rendes srác. Nem véletlenül szerettem bele elsőnek egykor... De az érzések változnak közben, és bennem az megmaradt egy gyönyörű érzésnek, egy testvéri szeretetnek, amibe nem szólt bele a vágy, a szexualitás. De a többiek is ilyenek voltak.

Manager hyung adott nekem akkor két hét pihenőt, és végig tudtam gondolni az életemet. Rájöttem, hogy Taetae nem lehet az enyém, és kénytelen vagyok ezt elfogadni. Nagyon nehéz ez, és a mai napig nem mindig sikerül. Van, hogy egy-egy gyengébb percemben még elsírom magam. Mert nem szerettem ki belőle, csak elfogadtam, hogy romantikus kapcsolatom vele soha nem lesz. A szerelmem pedig csak elmélyült iránta. Ismerem minden egyes porcikáját, minden egyes gesztusát, jellemének legapróbb morzsáit is, és mindenét szeretem. Ezt az érzést erősíti a sok közös élmény, amin együtt mentünk át, közösen. Szeretem. Tényleg, őszintén. Még a rossz oldalát is (ami nagyon ritkán van). De csak távolról szerethetem.