Csak egy ugrás! 1. rész (Jungkook ff.)

450 31 2
                                    

Jungkook szemszöge:

Megtörten lépek ki lakásunk ajtaján. Bezárom az ajtót, majd a kulcsot a postaládába bedobom. Úgysem lesz rá többet szükségem.

Kilépek az utcára, és egy utolsót szippantok a szöuli levegőből. Utoljára. Sportcipőm hang nélkül érintkezik az aszfalttal. Ilyenkor délután még eléggé forgalmasak az utcák és az utak is. Fejemben folyamatosan jöttek fel a rosszindulatú sugallatok, amik már napok óta uralnak engem. De már nem sokáig.

„Miattad veszekednek folyton a szüleid. Te tetted tönkre a házasságukat."

Ugyan mi más miatt? Mindig is jól kijöttek, ha nem én lennék a dologban, tuti most nem ordibálnának egymással napi szinten. El is hanyagoltak az utóbbi időben, biztos ez rá a magyarázat.

Kiléptem a lakótelepünk mellett elhaladó sugárútra, és csak mentem és mentem egyenesen.

„Azért kerülnek el a csoporttársaid, mert idegesítő vagy."

Sokat tudok néha beszélni, akár óra alatt is, folyton hiperaktív vagyok. Általában két mondat után nem tart senki sem igényt a társaságomra. Hát mi miatt, ha nem az idegesítő jellemem miatt?

Elhaladok a konditerem mellett.

„Hogy volt bőr az arcodon ide valaha is belépni?"

Hiába edzettem, soha nem sikerült izmot felszednem. Pedig én tényleg akartam, de soha nem voltam megelégedve magammal. Hiába akartam, sosem értem el, hogy vonzó lehessek.

„Nézz csak magadra! Ki akarna a barátod lenni?"

Egy vagy két embert mondhatok csak barátomnak, de ők sem mutatnak felém különösebb érdeklődést.

A sugárút csatlakozik Szöul legnagyobb hídjához, ami a Han folyó felett ível. A korláton lógó sok lakat láttán megejtek egy keserű mosolyt.

„Nézd csak azokat, ilyennel úgysem lesz dolgod. Mi több vagy te, mint egy mocskos buzi?"

Mi több is lennék? Csak egy meleg fiú vagyok, semmi több. Abból a pár százalékból, akik szóba jöhetnek, csak töredéke nézne egyáltalán rám, és nekem biztos azok pont nem jönnének be. Mert válogatós vagyok. Úgy sem lesz senkim, akkor meg felesleges élni. Nem fogom megvárni, hogy egyedül maradjak harmincévesen.

Megérkeztem a híd közepéhez, ahol megálltam, és lenéztem az alattam hömpölygő folyóra. Belegondoltam, hogy én hamarosan ott fogok fuldokolni, miközben a mélység maga felé csábít engem. Rugdalózok -mert az ösztönök persze dolgoznak bennem-, begörcsölnek végtagjaim, és onnantól kezdve nincs megállás. Egyre több víz kerül tüdőmbe, és amikor a fulladás kínjának legtetején leszek, elvesztem eszméletemet, és soha többé nem fordíthatom vissza tettemet.

Vegyes érzelmekkel állok a korlátnak dőlve. Biztos ezt akarom? Én azért még akarok élni egy kicsit. Jókat enni, sokfele utazni, énekelni... Ugyanakkor ezeken kívül már nincs célom, és a bennem lévő hang is egyre erősödik. Tudom, hogy gonosz hang, de akkor is igaza van. Ez a kettős érzés egyszerűen már kikészít, és elkezdenek folyni a könnyeim. Évek óta kínlódok ezzel, ha most ezt nem teszem meg, akkor csak bánni fogom később, hogy nem tettem meg. A problémáim már úgysem oldódnak meg. Segíteni meg senki sem tud, és senki sem fog. Senki. Gyenge vagyok, sebezhető, és elbuktam. Egy bukott angyal vagyok, akit démonok vesznek körül. Letöröltem könnycseppjeimet, és megmakacsoltam magam. Most megteszem, nem okozok több csalódást a környezetemnek, sem pedig magamnak.

Óvatosan átbújok a korláton, majd lábfejeimet ráhelyezem a külső párkányra, így a korlátot továbbra is fogom, de immár a híd legszélén állok. Egy végső mozdulat és mindennek vége. Vajon milyen lesz a zuhanás?

De nem! Még mindig viaskodok magamban, és újból sírni kezdek. A velem szemben elsuhanó autókat vizslatom, majd lehajtom tekintetemet, hogy erőt gyűjtsek. Ezaz, Kook, menni fog! Legyél már egyszer az életben bátor!

Behunytam szememet, és felkészültem az utolsó lökésre, amikor trappoló lépteket hallottam meg felém közeledni.

-Jungkook!

---------------------------------------------------------

Tudom, szomi rész volt, de ki tudja, lehet, nem is fog a végén leugrani... 🤔

Hogy tetszett eddig? Szerintetek ki az a bizonyos trappoló ember?😁😄 Mi lesz a folyti vajon? Találgassatok! Lehet a végén még valakinek bingója is lesz😁🤗💗💗

Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)Where stories live. Discover now