Ellentétek

14. fejezet

Valaki kopogtatott az ajtómon, felébresztve ezzel édes álmomból. Nem türelmetlenkedett, így nyűgösen, lassan keltem ki az ágyból.
Elhúztam a sötétítőm, a nap bevilágította az egész szobát.
Gyorsan rápillantottam a telefonomra, délelőtt 9-et mutatott.
Beengedtem anyámat a szobámba, aki engedélyt sem kérve lehuppant a babzsákfotelemre. Szó nélkül, álmosan, szomorúan lehuppantam mellé a másikra.
- Mi volt ez a tegnapi? - számon kérő hangsúlya bántotta a fülem.
- Nem tudom, mire gondolsz, anya - félig még aludtam, és biztos voltam benne, hogy a szemeim a sok alvás és sírás után fel vannak dagadva.
- Láttam, hogy az a fiú itt volt, és tudom, hogy miatta sírtál ennyit. Nézz magadra... Úgy festesz, mint akinek valami krónikus betegsége van. Talán kilátsz még azokon a kis réseken, amiket normálisan szemnek nevezünk? - az állam leesett. Kössz, anya, igazán kedves vagy! - Ha nem tiltottam volna meg, hogy szóba állj vele, tán sajnálnám is, hogy szakítottatok...
- Sosem jártunk, anya! - csattantam fel.
- Itt nem ez a lényeg, drágám. Nekem első sorban azzal van problémám, hogy annak ellenére is az ő autójából szálltál ki, hogy megbeszéltük, nem foglalkozol vele - kiabált velem, de már nem akartam belekötni semmibe, csak minél hamarabb elmenekülni tőle.
- Bocsánat - ez volt a legtöbb amit mondani tudtam, de nem hatotta meg.
Mindig itt kötünk ki? Mire anyám megtiltja újra és újra, már én magam sem akarom a társaságát.
- Soha többet nem akarom látni azt a fiút! - kiáltotta. Én sem, anya, hidd el! - Most pedig beszéljünk a közelgő találkozódról - hirtelen mosolygósra váltott, de lassan már immunins leszek az emberek hangulatingadozásaira...
- Tessék?! - alig bírtam felfogni, amit beszélt... Túl sok ez nekem! Marci után anyám, és a hozzá tartozó tökéletes pasijelöltek.
- Majd máskor megbeszéljük, most mennem kell - intett, aztán eltűnt a szobámból.
Remek, újabb séta egy újabb unalmas gazdag fiúval...
Úgy döntöttem, olvasok, de a szép időt is ki akartam használni, úgyhogy a kertbe vonultam egy üveg vízzel, és a könyvemmel.
Órákat töltöttem a napon egy szalmakalapban, mikor egyik barátnőm sétált el a házunk előtt.
- Szia - kiáltott be, és ha nem teszi, észre sem vettem volna.
- Szia - viszont üdvözöltem, és odasétáltam hozzá. - Mi járatban?
- Fruzsihoz megyek, te nem jössz?
- Miért mennék? - kicsit furcsálltam a szituációt. Azt hittem, Fruzsival vagyunk olyan jóban, hogy áthívjon egy csajos napra...
- Csak összeülünk, hogy megbeszéljük a nagy eseményeket. Hogyhogy nem hívott?
- Nem tudom - kínosan megvakartam a tarkóm, aztán rájöttem a titok nyitjára. - Hát persze! A telefonom... Biztos hívott - nevettem.
- Nem nézted a mobilod? Akkor mindent értek - nevetett a lánycsapatunk egyik tagja is.
- Akkor én felmegyek, és megnézem, hogy invitált vagyok-e a buliba - mosolyogtam, aztán elbúcsúztunk, és rohantam is fel a szobámba.
5 nem fogadott hívásom volt. Kettő Ritától, és három Fruzsitól, plusz 3 SMS.
"Gyere át ma délután! Csajokkal leszünk"
"Miért nem veszed fel? Minden ok?"
Szóval keresett, és meg vagyok hívva. Hurrá! Jól jön, mivel eltereli a gondolataim Marciról, és az egész kavalkádról.
"Majd hívj fel, ha ráérsz, mert óriási dolog történt!" - Rita valaminek nagyon örülhet, mivel nekem küldte ezt az üzenetet, és nem tudtam, hogy ilyen jóban vagyunk.
Válaszoltam Fruzsinak, hogy egy órán belül ott leszek, és Ritának is, hogy biztosan nekem akarta-e küldeni a szöveget.
Elkezdtem készülődni, közben pedig érkezett a válasz a vöröshajú lánytól.
"Bírjuk egymást nem? Gondoltam megosztom veled, mi tesz éppen boldoggá, hercegnő... :)"
Percekig csak gondolkodtam, majd bepötyögtem a válaszomat.
"Bírjuk egymást! Holnap találkozzunk a plázában, és beszélgessünk! Mit szólsz?"
Még ki sem léptem a a beszélgetésünkből, jelezte az új sorokat a telefon.
"Egykor? A szökőkútnál tali, puszi!"
Válaszul küldtem neki egy okét, aztán lassan elindultam Fruzsihoz.
Lélekben felkészültem a lányokkal eltöltendő programra, ami nem ígérkezett valami bizalomgerjesztőnek, de valamivel muszáj volt kikapcsolódnom...
***
- Szóval elmentünk Bécsbe, és ott találkoztam vele egy üzletben - mesélte izgatottan egyik barátnőm, mikor Fruzsi anyukája elment egy újabb adag sütiért.
- És tartjátok a kapcsolatot? - kérdezte egy másik.
- Sajnos nem, de amíg ott voltunk, folyton együtt lógtunk. Bárcsak ott lehetnék!
Csoportos lemondó sóhaj után új személyt kellett piszkálni...
- Emma, neked nincs új udvarlód? - és amilyen szerencsés vagyok, én lettem az alany.
- Hát, ami azt illeti, folyton van - nevettem, ők pedig szintén, hiszen ismerik anyám hóbortját. - De semmi komoly - hazudtam, hiszen semmi kedvem belebonyolódni egy ilyen témájú komolyabb eszmefuttatásba.
Megnéztünk egy régi romantikus filmet, aztán páran hazamentek.
Anyámtól 7-8 felé kaptam egy üzenetet, hogy vacsorázni megyünk, úgyhogy menjek haza azonnal.
Nem volt ínyemre az egész, enni nem igazán bírtam volna, mégis hazasétáltam, és kicsinosítottam magam, hogy a lehető legkevesebb kivetnivalót találja rajtam a hárpia anyám...
Felvettem a magassarkú szandálomat, és feltettem egy vékony kendőt a nyakamba, aztán beszálltam az autóba.
Unalmas és lehangoló vacsora a dúsgazdag szüleimmel. Megint!
***
Valahogy kibírtam azt a pár órát, de végig Marcin járt az eszem, és még a levesemben úszkáló tésztára is azt hittem, az ő arcát adják vissza.
Teljesen kimerülten dőltem be az ágyamba, és a síri csendben előjött az előző esti fájdalom a mellkasomban. Hiányzott az a kitetovált izmos fiú a maga stílusával, hiányzott a csókja, az illata... Összegömbölyödtem, hátha úgy enyhül a szorító érzés, de nem múlt el. Végül nagy nehezen sikerült elaludnom, és egy tökéletes világba csöppennem, ahol nincsenek különbségek, ahol Marci csak Marci, és nem egy bunkó, ahol elvisz vacsorázni, és boldogan élünk, míg meg nem halunk...
A kép egyre csak halványodott, míg végül teljesen felébredtem, és vissza kellett térnem a való világba.
A mamuszomat kerestem, hiszen anélkül nem mehetek a fürdőbe, de nem találtam.
A reggeli kómás állapotomban vagy 10 percig kutakodtam, mire az ágy alatt megleltem. Végre megmosakodhattam, aztán úgy döntöttem, lezuhanyzom.
A langyos víz szokatlanul is jól esett a melegben. Csukott szemmel álltam a víz alatt, Marcin törtem a fejem, de nem sokáig, mert kezdtem rosszul lenni a gondolatoktól.
Kimásztam a zuhany alól, magamra tekertem egy törülközőt, és a szobámba érve meglestem a telefonom.
Rita írt egy üzenetet, hogy eljön hozzánk, mert túl korán indult, és nem tud mit csinálni, úgyhogy leírtam neki a pontos címet, aztán felöltöztem.
Vártam, hogy megérkezzen, és örültem, hogy nincsenek otthon a szüleim, mert Rita sem az a kifejezetten hozzám hasonló stílusú lány, akit a szüleim kedvelnének...
A csengő hangjára megugrottam, pedig tudtam, hogy Rita át fog jönni.
Gyorsan ajtót nyitottam, aztán bevonultunk a szobámba.
- Nos, mi a helyzet? - érdeklődtem.
- Nem fogod elhinni - szemei csillogtak, tényleg nagy dologra számítottam. - Az van, hogy újra összejöttem az exemmel, és babát várok, Emma! - sikkantotta el magát, én pedig mosolyogva gratuláltam neki. Megölelt, könnyek szöktek a szemébe, és én is nehezen tudtam megállni, hogy elbőgjem magam a meghatottságtól.
Azt hiszem, Ritával kezd egyre jobb lenni a viszonyunk. Sokkal jobb, mint Fruzsival... Ez furcsa.
- És hogyhogy újra együtt vagytok?
- Hát tudod, azért szakítottunk, mert hülyeségeket csinált, de még sosem éreztem ilyet, hogy ennyi minden után vissza tudnék fogadni valakit, úgyhogy cselekedtem, és felhívtam. Találkoztunk, megbeszéltük, és most minden sokkal jobb mint valaha - szinte sugárzott a boldogságtól. - Uram Isten! Nem tudod elképzelni, mennyire boldog vagyok! - könnyezett, és folyamatosan mosolygott. Feldobta a napom, hiszen egy barátom boldog, és ez engem is boldoggá tett.
Igen, azt hiszem, barátok vagyunk.
- És a baba? Valahogy korábban sikerült?
- Igen, úgy tűnik - mosolygott. - Ma reggel és tegnap is csináltam tesztet, amik pozitív eredményt jeleztek, és ma hívom fel a dokimat.
- Akkor most biztos kétszer olyan nagy az örömötök.
- Így van! Szerinted hogy mondjam el a többieknek? - tessék? Nekem mondta el először? Ez megtisztelő!
- Hát... Nem is tudom. Talán tarthatnál egy bulit nálatok, és a csapat meglepődne, hogy újra együtt laktok a leendő apukával, és hogy lóg egy kis cipő a kilincsen - beindult a fantáziám, teljesen beleéltem magam a babatémába.
- Ez tök jó ötlet, de nem ilyen extrára gondoltam - mindig is értékeltem az őszinteséget, így csak vállat vontam a visszautasításra. - Majd talán csak benyögöm mikor mind együtt leszünk...
- Sok sikert! És örülök, hogy boldog vagy - mondtam mosolyogva, aztán ábrándoztunk egy pici babáról.
- A szüleid tudják? - kérdeztem, mikor a konyhába mentünk, hogy együnk valamit.
- Azt nem tudják, hogy szakítottunk idő közben, de a babának nagyon örülnek, és alig várják - végül is, tényleg nem tartott sokáig a szakítás... Biztos jó fejek Rita szülei.
Nem telt el sok idő a szakításuk óta, és mi lett volna, ha nem találnak újra egymásra? Mi lett volna a babával? Ó, te jó ég! Bele sem merek gondolni!