Ellentétek

48. fejezet

- Sziasztok - köszöntött mindkettőnket, majd Marci rövidke megölelése után kezet fogott velem.
- Emma, a hölgy Valéria, több kozmetikai cég nagykövete és valamelyiknek a vezérigazgatója is, illetve Valéria, ez a csinos kis teremtés mellettem Emma, akiről meséltem neked - Marci szívmelengető bemutatója után kezet fogtunk, de Valéria helyesbített:
- Ugyan, kérlek szólíts csak mamának, rendben? Mindenki így hív a szakmában - bólogattam, aztán helyet foglaltunk.
Még hogy "csak egy szakmabeli".... Ez a nő egy kész díva, csak rá kell nézni, és zavarba jön az ember lánya.
- Szóval Emma, az nem érdekes, hogy én ki vagyok, és sajnos Marcikám téged ez a téma remélhetőleg nem annyira fog érdekelni, nyugodtan elmehetsz bármikor nézelődni vagy ilyesmi - közölte az általam újonnan megismert hölgy, akinek be kell valljam, kifejezetten tetszett a stílusa.
Kellően vagány és nagyvilági középkorú nőnek tűnt, aki jól tartja magát, és látszik, hogy tudja, mitől döglik a légy. Testesebb hölgynek tituláltam, de sajnos nem tudtam megállapítani, hogy el van-e hízva, vagy csak ilyen az alkata, azonban meg mertem volna rá esküdni, hogy az alakja is éppoly kifogástalan, mint az arca és a frizurája. Talán még dögösebbnek tartottam volna, ha kicsit hurkás lett volna, és amennyi önbizalmat sugárzott magából, még a plusz kilóit is bizonyára emelt fővel viselné...
Gondolataimat Marci igazi gavallér viselkedése szakította félbe.
- Köszönöm, hogy figyelmeztetsz, de nem hagyom itt veled kettesben szegényt, szeretném tudni, mi folyik köztetek - mosolygott Marci, mire a velünk szemben ülő nő csak legyintett rá. Egyre szimptikusabbá vált nekem.  Olyan igazi színpadias legyintés volt...
- Mindegy is, most nem foglalkozunk férfiakkal! Vagyis, elnézést, drága Marcikám, hoznál nekünk egy csésze kávét? - majdnem hangosan felnevettem azon, hogy miként bánik az én nagymenő rejtélyes sofőrömmel, helyette csak kuncogtam egy kicsit.
- Én inkább egy pohár narancslevet kérnék, ha nem baj - szóltam oda neki, mikor felállt az asztaltól.
- Ejnye, gyermekem, nem szereted a kávét? - nézett rám tökéletesen formázott felvont szemöldökeivel. Nemleges választ adtam, de nem annyira hatotta meg, folytatta tovább.
- Mindegy is, térjünk a lényegre! Azt hallottam, hogy szeretnél sminkeléssel foglalkozni. Igaz ez? - kérdezett.
Gyorsan mondta a magáét, mégsem tűnt szétszórtnak, pont ellenkezőleg, olyannak, aki túl akar esni ezen a találkozón, mert annyi dolga lenne még.
Bólintottam, nem akartam megakasztani a mondandóját azzal, hogy közbeszólok, de nem is igazán lett volna rá időm, mert folytatta.
- Mindegy is, mert ha ez nem így lenne, Marci nem hívott volna fel engem, igaz-e? - meg sem próbáltam reagálni, csak elmosolyodtam a gyakran használt szófordulaton, amit mindig mondott.
- Persze, hogy igaz, csak viccelődtem. Emma, a lényeg az, hogy meg kellene mutatnod nekem, mit tudsz. Tanultál sminkelni, vagy csak magadtól dolgozol?
- Az internetről tanultam - nyögtem ki, közben pedig Marci megérkezett a kávékkal és a narancslevemmel.
- Köszönjük, drágám - mosolygott a fiúra Valéria, és én is így próbáltam kifejezni hálámat, mert a beszélgetőpartner tovább folytatta. Sosem állt meg. - Szóval nincs semmilyen papírod, avagy sminkes végzettséged, ha jól értem.
- Nincsen - adtam tömör választ, mire hümmögni kezdett, és kortyolt egyet a csészéjéből.
- Ez egy kicsit lassítja a folyamatot, de az első lépés, hogy mutass nekem valami lenyűgözőt, aztán eldöntjük, hogy szükséged van-e tanfolyamot végezni a papír meglétéhez, oké? - itt Marcira nézett, nem értettem, miért.
- Nem feltétlenül kellene a tanfolyam a papírhoz? - néztem Marcira én is, de gondolom az ő fejében is ez a kérdés fogalmazódott meg, mert mamára bámult.
- Édeseim, minden lehetséges, csak a megfelelő ember kell hozzá - nevetett, nekem pedig akkor esett le, hogy azért nézett olyan jelentőségteljesen Marcira, mert neki kell eldöntenie, hogy akarjuk-e ezt a lehetőséget, ha elég jó vagyok.
- Mennyibe fájna akkor ez az egész? - tért Marci a lényegre.
- Ez még csak a kezdet, Marcikám - kortyolt egy újabbat a kávéjából. - Meglátom, mit tehetek az ügyért, de először is látnom kell a kisasszony keze munkáját - kacsintott rám.
- Esetleg tudok képeket mutatni, ha az számít valamit - szóltam kedvesen, mire egyből heves bólogatásba kezdett a szemben ülő nőszemély.
- Mutasd csak, édesem, úgy legalább tudom, mire számítsak!
Amíg kerestem a képeket, azon agyaltam, akarom-e ezt az egészet ilyen könnyen...
Elvégre Marci csak a kapcsolatot mutatta meg, az rajtam áll, hogy elég jó vagyok-e.
- Egyébként, én nem szívesen dolgoznék egy olyan papírral a kezemben, amiért nem dolgoztam meg - néztem fel a telefonomból, mire mama nevetve nézett rám, majd a mellettem ülő fiúra, aztán ismét rám.
- Rendben van, tisztességes lány vagy te, Emma, de ha magasra szeretnél jutni, nem lesz minden olyan egyszerű, mint amilyen most - ezzel újabbat kortyolt a kávéjából. - Nem lesz elég egy csinos kis pofika a csinos kis mosollyal, ahogy ez a gavallér fiúka sem fog tudni mindent elintézni.
Marci a lábamra helyezte az egyik tenyerét, gondolom sejtette, hogy az utolsó mozzanat eléggé nyugtalanított.
- Én csak dolgozni szeretnék, nem akarom, hogy elvakítson a siker - kezdtem magyarázkodni, de nem igazán értettem mindent, amire utalni akart, azt hiszem.
- Mindegy is, Emma, mert az majd úgyis jön magától, meglátod - kicsit úgy beszélt, mintha minimum az amerikai elnök felesége lenne, vagy egy híres színésnő, de próbáltam nem törődni ezzel, csak megtalálni végre néhány sminkes fotót.
Végülis, el tudom képzelni, ahogy a legfelső tízezer közt bulizik...
- Ez a pár fotó saját alkotás, az utolsót magamnak készítettem, de nem olyan túl kirívóak, én csak a mindennapokra használom - mondtam, majd átnyújtottam a telefont Valériának.
Közben iszogattam a narancslevemet, kezdtem egyre feszélyezettebben érezni magam.
- Rendben, nincs különösebb problémám ezekkel... - kicsit mintha elmélázott volna, vagyis magához képest sok szünetet tartott (már amennyire én azt meg tudtam állapítani a rövid találkozásból), majd folytatta hasonlóan pörgős stílusában, mint korábban.
- De mindegy is, mert én kiugrasztalak majd a komfortzónádból, ha legközelebb találkozunk - mondta, majd visszaadta a telefonom, kiitta az utolsó cseppeket is a kávéscsészéjéből, és indulni készült.
- Édesem, itt a névjegyem, rajta a számom, ha bármi kérdésed van, hívj fel! Egyébként pedig Marcikám, részvétem anyukád miatt, és a temetésen találkozunk! Veled, kisasszony pedig ott pontosítunk. Köszönöm a kávét - ezzel adott egy puszit Marci arcára, majd az enyémre is. - Sziasztok, fiatalok - felkapta a táskáját, és iszkolt is valahová.
Kicsit sem volt molett, talán a bő poncsója miatt tűnt nagydarabnak, de egy teljesen átlagos alkatú és kifejezetten formás, gyönyörű dívát ismerhettem meg a személyében.
- Nos, mit gondolsz? - fordult felém Marci.
- Egyrészt, azt sem tudom, mikor lesz a temetés, miért hiszi, hogy együtt vagyunk, miért beszél úgy a sminkes szakmáról, mintha annyit számítana a hierarchia, vagy hogy miért érzem úgy, hogy ijesztő ez az egész?
- Majd elküldöm a temetés napját, de nem muszáj ott lenned, nem is ismerted anyámat - kicsit elgondolkodott. - Viszont jól esne, ha mellettem lennél aznap - tette ismét combomra a kezét, én pedig mosolyogva bólintottam. Egy újabb ígéret. Mellette kell lennem, bármi is történik.
- És egyébként, honnan ismersz te ilyen nőket? Te jó ég!
- Mama egy nagyon jó barátom anyukája, és azért beszél így erről a körről, mert elég erősen össze van fonódva a színészettel, és valóban számít, hogy kiket ismersz, ki milyen véleménnyel van rólad, de csak az ő kezei között engednélek erre a terepre - sóhajtott, majd ő is megitta a csészéje tartalmát. - Nem kell félned, ez a nő csupa jóindulat, nem kell tartanod tőle, de persze gondolkozhatsz ezen az egészen. Ő egy kicsit másabb világban él, majd tapasztalni is fogod, de nagyon jól tudja, hogy mivel jár, ha az én szárnyaim alatt vagy - mondta jelentősségteljesen, és kezdtem elveszíteni a fonalat.
- Nem teljesen tudom most felfogni, miről beszélsz. Minden esetre köszönöm neked, hogy segítesz - mondtam boldogan, gondolatokkal telve.
- Ugyan már - legyintett Marci, és alig hittem el, hogy tényleg megtette ezt értem. Akkor ugrott be, hogy a pénzről is kérdezte mamát! Fizetni akarja mindezt? Ó, anyám! - Szeretnél indulni? - bólintottam, percekkel később pedig már az autóban ülve találtam magam.

Marci telefonja elkezdett zengeni, nem tudtam, mit kellene tennem, hiszen vezetés közben nem telefonálhat.
- A füledhez tartsam? - kérdeztem tanácstalanul. Ránézett a készülékre, majd megrázta a fejét.
- Nem kell, tudom, miért keresnek. El kellene intéznem pár dolgot. Nem haragszol meg, ha vége szakad a napunknak? - mi ütött Marciba, hogy hirtelen magához kicsit sem hűen viselkedik?
- Dehogy, most egyébként is van mit átgondolnom...
- Rendben, akkor legközelebb kárpótollak, addig találd ki, mit csinálnál szívesen - egy pillanatra rám nézett, huncut csillogást véltem felfedezni a szemében, úgyhogy inkább nem mondtam semmit a megnyilvánulására...
Teljesen kifordult magából, nyomát sem láttam az arogáns, érzelmekkel szórakozni vágyó Marcinak.

Az utcánkba érve döbbentem rá, hogy egész jót beszélgettünk a kajákról, és fel sem tűnt, hogy megérkeztünk. Sajnáltam, hogy vége, de tényleg át kell gondolnom, mit vállalok be ezzel a lehetőséggel, és mi lesz ezután az életemmel.
- Köszönöm ismét - integettem, ő pedig küldött egy színpadias puszit, és elhajtott.
Mosolyogva mentem be a házba, ahol senkit sem találtam, de már nem is érdekelt a dolog. Addig van nyugtom, amíg anya nincs itthon...

Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem lett meg a 7 komment, ami eléggé bánt, de én ettől még hozom a részeket hetente, mert megígértem, és csak remélni tudom, hogy esetleg most meglesz a hét db komment. Tudom, hogy azért ezek nem annyira izgalmas részek, mint némelyik elég populáris fejezet, de ezeken is túl kell lenni, ne haragudjatok!
Azért remélem tetszik, és nézzetek be a facebookos oldalra is, hogy tudjuk építeni ezt a közösséget!
Szép hetet!