Ellentétek

39. fejezet

Bocsánat, már kész volt a rész, csak nyaraltam meg ilyesmik. Jó olvasást!

A házba lépve kiengedtem egy régóta kikívánkozó sóhajt, mire anyám megjelent az aurámba trappolva, és egy pillanatra sem hagyott nyugodni.
- Megmelegítem neked a vacsorát, amit elhoztunk neked, ha szeretnéd, addig elmesélheted, hol jártál ma, kedvesem?
- Köszi anya, de most inkább csak enni szeretnék, egyébként sem történt semmi érdekes - próbáltam lerázni, de nem hagyta magát.
- Nahát, pedig soká értél haza - evőeszközöket tett elém.
- Nem is tudod, mikor mentem el - vontam fel a szemöldököm, mire elnevette magát. Azzal a tipikus feszengős vihogással leplezve, hogy nem volt igaza...
- Rendben, ha nem akarsz mesélni, akkor nem fogsz - próbált a lelkiismeretemre hatni, miközben elém tette az ételt.
- Csak Fruzsival voltam ma egész nap. Ennyi történt, anya - sóhajtottam, és nekiláttam az evésnek.
- Rendben van. És el tudnád árulni, mi történt a virágokkal az ablakod alatt, kishölgy? - hangja szigorúvá vált, mintha hazudtam volna neki az imént.
- Tessék? - egy pillanatig nem tudtam, mit találjak ki, de szerencsére volt egy falatnyi időm. Amíg csak rágtam, kigondolhattam valami rossz hazugságot.
- Valami tönkretett két növényt, és apáddal nem találtunk értelmes magyarázatot rá, mi illetve ki lehetett a tettes. Érdekelne, mi okozta a károkat, Emma!
- Jaa, szerintem arra gondolsz, hogy ma le akartam adni Fruzsinak az egyik bőröndöm, hogy ne kelljen cipekedni, de telipakoltuk előtte, és nem sikerült leadnom, így az egész lezuhant, Fruzsi pedig hátraesett. De azt hittem, nem fogjátok észrevenni - néztem rá bűnbánó arccal. - Bocsánat!
- Emma, hogy jutnak ilyen hülyeségek az eszedbe? Miért nem vittétek le a lépcsőn? És egyébként is, minek kellett Fruzsinak egy telipakolt bőrönd tőled? - most megfogott.
- Sietnünk kellett, mert az egyik barátja megkérte, hogy segítsen neki, de mi elbeszélgettük az időt, úgyhogy gyorsan kellett cselekednünk, hogy úgy tűnjön, mintha Fruzsi bőröndje lenne ami nála van, és csak megállt nálunk egy percre beszélgetni, úgyhogy le tudtuk rázni a barátját, és így el tudtunk menni sétálni. De igazad van, visszafelé már normális módon hoztuk a csomagot - nevettem, hátha hitelesíti a sztorimat. Látszólag teljesen összezavartam anyát, aki nem tudott mit válaszolni, csak fejcsóválva otthagyott. Ha én is érdeklődve hallgattam volna a történetet, biztosan én sem értettem volna, akkora zagyvaság volt!
Rögtön írtam szegény barátnőmnek, ha már belekevertem egy kamuba, legalább tudjon róla, mi a fedősztori, csak sajnos tudtam, hogy meg kell majd magyaráznom. De Fruzsinak mit fogok kitalálni, hiszen a hazugság és a valóság eltitkolása nem ugyan az, és az előbbi nehezemre esik, mivel Fruzsi nagyon régóta a barátnőm.
"Neked bármit, Emma, de azért még jössz egy meséléssel 😉 "
***
Fáradtan dőltem be az ágyamba, gondolatokkal telt elmémet lehetetlenségnek tűmt elcsitítani, valamivel le kellett kötnöm magam, ezért felnéztem a közösségi oldalakra.
Ritkán látogaton az ilyesmiket, az egyszerűség híve vagyok, de mikor megláttam, mennyi eseményre kaptam meghívót, elgondolkodtam, talán vissza kellett volna jeleznem az ismerőseimnek.
Nézegettem a meghívókat, és megakadt a szemem egy piknikezésen, amire már több közeli barátom is visszajelzett, hogy elmegy. Nem szívesen hagytam volna ki, úgyhogy rányomtam a gombra, biztosítva a többieket, hogy ott leszek. Nem mintha bárkit is meghatott volna az éjszaka közepén...

Teljes nyugalommal és jókedvvel ébredtem, betudtam a Marcival töltendő program hevének. Az álmaim is ekörül forogtak, mintha valami igazán nagy dolgot várnék ettől a naptól.
Egy órán keresztül bajlódtam a hajam tökéletesítésével, hogy szép természetes hullámokat varázsoljak magamnak, amiket aztán egy napszemüveg hajpántként funkcionáló mikéntjével koronáztam meg.
A sminkem csak egy szolid tusvonal-spirálozás kombó volt, nem akartam, hogy egyértelmű legyen, csak miatta készülődtem ennyit.
Kaptam egy smst, és miközben reggelizni indultam, elolvastam.
"Rita vagyok, ma van a nap, azt mondtad, elkísérsz a dokihoz. Kicsit izgulok, de persze tökre megértem, ha programod van! Csak lécci szólj vissza, puszi."
Basszus!! Fogalmam sem volt, hogy tényleg eltelt egy hét, és pont egy napra kellett esnie ennek a két dolognak. Teljesen elfelejtettem, hogy elígérkeztem. Mindkét személynek fontos nap lenne a mai, nekem pedig ketté kellene szakadnom...
Nyugodtan elfogyasztottam a reggelim, utána válaszoltam Ritának, hiszen úgy fair, ha vele megyek el, mert előbb megígértem neki. Habár biztosan megbocsátaná, ha tudná, miért passzolom... De én magamnak nem tudnám elnézni. Marci is biztosan megértené, de nem mondhatom el neki, míg Rita nem kürtöli szét az infót. Mi lesz velem? Még csak nincs is meg Marci száma, hogy beszéljek vele!
Mikor kiderült, hogy délre jönnek értem Ritáék, végleg kétségbe estem. Elvégre nem beszéltünk meg konkrét időpontot Marcival, de azért ez így mégsem jó! Nem kérdezhetem meg, meddig tart egy ilyen vizsgálat, pofátlanság lenne...
Ha írnék egy levelet, bedobnám Marcihoz, megoldódna a helyzet. De mi van, ha a tesója elolvassa? Sehogy sem megoldható ez az egész...
***
Beültem Rita mellé a hátsó ülésre, és kicsit feszülten, de annál szélesebb művigyorral próbáltam megnyugtatni őt (ha már magamat nem sikerült).
- Szóval, hogy vagy? - próbáltam kedveskedni, aztán eszembe jutott, hogy hoztam neki egy kis tábla csokit, úgyhogy előhalásztam a táskámból.
- Olyan kedves vagy, fogalmam sincs, hogyan háláljak meg mindent amit teszel értem, és most nem csak erre a finomságra gondolok - elpirult.

Végig beszélgettünk a klinikához vezető úton, ahol Saleem elköszönt, mert dolga akadt valahol, mi pedig meneteltünk befelé a portára.
A vizsgálat ideje alatt a vöröshajú fiatal hölgy végig a kezem szorongatta, az egész teremben pattanásig feszültek az idegek, kinek mi miatt...
Az utolsó pár percre ki kellett mennem a folyosóra, de nem kellett sokat várnom, és Rita széles mosollyal az arcán jött ki.
- Haladunk, úgy tűnik, a szüleimhez kell fordulnom pénzért, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, de a doki most kicsit megnyugtatott, hogy van remény. Jó úton haladunk, Emma, és ennek most annyira örülök, hogy elmondani sem tudom - sikongatott a folyosó közepén, megöleltem, és együtt örültünk.
Kaptam egy üzenetet, de ismeretlen számról. Nem mertem megnyitni, általában rossz előérzetem van az ilyesmivel kapcsolatban.
- Bocsi, ki kell mennem a mosdóba - néztem körbe, hátha megtalálom az illemhelyiséget jelző táblát.
- Ó, nekem is kell, menjünk - karolt belém a lassacskán terhes barátnőm.
A fülkében valójában nem is intéztem semmi féle anyagcserét, csak elolvastam az ismeretlen számról érkezett szöveget.
"Hercegnő, mikorra menjek érted? Azt hittem, találkozunk ma..."
Egyértelmű volt, hogy kitől érkezett, nem tudtam, mit reagáljak, hisz alig 3 óra múlt, nagyjából 4-re keverednék haza, egyáltalán honnan szerezte meg a számom, és mit mondjak Ritának?