Ellentétek

3. fejezet

Mi ez az átkozottul hangos zaj? Mégis mit akarnak hajnalok hajnalán tőlem? Tán összeomlani készül a ház? A legszebb álmom...
Ahogy egyre tisztább lett a kép, rájöttem, hogy az ajtómon kopogtatnak ezerrel. De mégis ki a fene?
- Emma! Emmaaa! - kiáltozott egy női hang kintről, de inkább a párnámba temettem a fejem. Azt hittem, pompásan el tudok szakadni a betolakodni készülő hívatlan vendégem hangjától, de túl furfangos volt az illető.
A telefonom csörögni kezdett, közben verték az ajtót, és komolyan kezdtem aggódni annak épsége miatt. A hangos dallamot már nem tudtam figyelmen kívül hagyni, így inkább kimásztam az ágyból, és beengedtem a megvadult Fruzsit.
- Te jó ég! Miért alszol még mindig? Már elmúlt 11!
- Jó, jó. Nyugi - sóhajtottam, és lehuppantam az egyik babzsákfotelemre. - Inkább mondd, miért jöttél?
- Mert meghívlak hozzánk, és csak te leszel ott a barátnőink közül. Ezen kívül a többi meglepetés! - ujjongott, nekem pedig támadt egy nagyon rossz előérzetem.
- Miért nem maradhatok ma itthon? Maradj itt, ha szeretnél, de nekem semmi kedvem most egy meglepetéshez... - panaszkodtam, de hajthatatlan volt.
- Még akkor sem, ha az a meglepetés történetesen jóképű?
- Ah, kezded felkelteni az érdeklődésem - nevettünk, végül természetesen meggyőzött.

- Rendben, akkor most lemegyek a földszintre, megbeszélem anyukáddal, hogy átjössz, te pedig indulj fürdeni!
- Igenis! - viccesen a homlokomnak támasztottam a kezem, mintha tisztelegnék neki, aztán nevetve elhagyta a szobám.
Megmostam a hajam meg magam is, ezek után gyorsan a fogamat is, majd a vizes hajamat kezdtem szárítani.
Annyira nem volt kedvem szórakozni a frizurámmal, így megkértem Fruzsit, hogy készítsen egy gyors és egyszerű kontyot nekem.
- Úgy szeretnék én is ilyen szép szőke hajat - ábrándozott barátnőm, miközben aranyszínű loknijaimat fogta hátra.
- Mi lett a festés ötletével?
- A mostohaapám nem engedi...
- Uh, sajnálom! Nekem így is tetszik a hajszíned - mosolyogtam bátorítóan a majdnem fekete hajzuhataggal rendelkező lányra.
Kisminkeltem magam, de épp csak annyira, hogy természetesnek tűnjön, aztán felvettem egy világoskék ruhát, egy fehér szandállal, és elindultunk Fruzsiékhoz.
- Mit fogunk csinálni? - kérdeztem útközben.
- Meglepii - ugrándozott, és mikor zuhanyzás után egy csőnadrágban és túlságosan rövid topban jelent meg, sejtettem, hogy a helyes fiúk nem az én társaságom lesznek...
- Ez új? - kérdeztem a felsőjére utalva.
- Nem, mindig is megvolt. Régen hordtam is. Örülök, hogy nem híztam ki - fordult körbe az egészalakos tükre előtt. - Tetszik?
- Nem is tudom...
- Sebaj. Nekem tetszik.
- Egyébként miért hívod ide azt a srácot? - kérdeztem, mivel nem volt nehéz rájönni, hogy miatta csípte ÍGY ki magát.
- Milyen fiút? - próbált színészkedni, de szigorú tekintetem miatt feladta. - Ahj, ne már! Tudtam, hogy hamar rá fogsz jönni. Jó, akkor elmondom.
- Iszom szavaid.
- Nos, meghívtam pár régi barátom, hogy újra láthassuk egymást...
- Onnan vidékről? Ne már, Fruzsina! Mégis hogy gondoltad, hogy én itt maradok ezekkel az emberekkel? Nem ismerek rád! - szedegettem a motyómat, indulni készültem.
- Ezért lett volna meglepetés... Tudtam, hogy nem akarsz majd maradni, de mégis kérlek, ne menj!
- Azt mondtad, nem a te társaságod - puffogtam, miközben levonultam a földszintre.
Már épp a bejárati ajtót nyitottam volna.
- Mégis miért akartad, hogy én is itt legyek? - fordultam vissza egy pillanatra, mielőtt kinyitottam volna az ajtót. Nem jött válasz, csak egy elpirult lány gondolta át a cselekedeteit a hátam mögött.
Ki akartam lépni, de nekiütköztem az ajtó előtt álló kemény alaknak.
- Mi az, már megint nekem jössz? - nevetett a magas srác, én pedig hátrébb tántorodtam.
- Oh, ez az, megjöttek! Gyertek be - invitálta beljebb Fruzsi az embereket, nekem pedig esélyem sem volt már lelépni. Remek! Ki tudja, mennyire utálatos a többi is...
Kiültünk a kertbe, és míg én a lábamat áztattam a medence hűvös vizében, alaposan szemügyre tudtam venni a kis társaságot.
Egy lány, és két fiú. A lánynak rövid, festett vörös haja, és kétségbeejtően világos bőre volt. Túl rövid nadrágja alatt csupasz lábain, a hajához színben passzoló, vörösre lakkozott körmeit mozgatta, miközben a fűben üldögélt. Aranyos hangon beszélt, és pozitívnak találtam, hogy nincsenek tetoválásai. Pirosra rúzsozott szája kicsit ízléstelen volt, de a kisugárzása miatt úgy döntöttem, nem leszek elutasító. Kiderült, hogy ő Pestre költözött a barátjával, és hamarosan babát terveznek. Meglepett a hír, mivel csak két évvel idősebb nálam, és a XXI. században ritkán vállal gyereket az ember 20 évesen. Ő volt Rita.
A fiú, akit még sosem láttam, Daninak hívták. Ő vidékről utazott Fruzsiékhoz. Volt egy iszonyat nagy tetkó az egyik lábán, és világosbarna hajába egy napszemüveget tűzött. Sötét szemei passzoltak a fekete trikójához, és összességében aranyosnak találtam.
Marci...akinek szinte fekete haja szanaszét állt a fején, és tetoválásai mindkét karját beborították, közel sem volt annyira kedves, mint a két barátja. Miért ennyire utálatos?
Azon kaptam magam, hogy Ritával beszélgetek, ugyanis csatlakozott hozzám a medence szélén.
Uram isten! Hogy beszélgethetek én ilyen emberekkel? Haza kéne mennem!
- Hoztam sütit! - kiáltotta Fruzsi, majd egy nagy tálcát rakott le a kerti asztalra. Talán eszem egy sütit, és utána megyek haza...
Ettem egy sütit, majd még egyet, és nem mentem haza.
- Emma, van barátod? - próbált beszélgetést kezdeményezni Dani.
- Nincsen, még keresem a megfelelőt - nevettem. - Neked van barátnőd?
- Nincs, de nem nagyon érdekel. Jó nekem így - vont vállat.
- Játsszunk! - jött oda hozzánk Rita, és leültetett minket egy körbe.
- Mit csinálunk? - kérdezte unottan Marci.
- Mindenki feltesz egy kérdést a tőle balra ülőnek, és őszintén kell rá válaszolni. Kezdjük - tapsolt Fruzsi. - Nos, Dani, miért vagy szingli?
- Mert az akarok lenni - röhögött össze Marcival. - Én jövök. Emma, dohányzol?
Megigazítottam a ruhám szegélyét, majd egyenes háttal feleltem:
- Nem! Ugyan miért tenném? - válaszomra Marci felnevetett.
- Ugyan miért tenné? - gúnyolt ki ismét, és kezdett nagyon idegesíteni.
- Én kérdezek tőled, kérlek, figyelj ide! - szólítottam, mire grimaszolva felém fordult. Zöld szemei az enyémekbe bámultak, én pedig elfelejtettem, mit is akartam mondani.
- Na? Talán elvitte a cica a nyelved, hercegnő? - nevetett megint. Megráztam a fejem, hogy kiűzzem a nem helyén való gondolatokat, és feltettem az első kérdést, ami eszembe jutott.
- Van barátnőd?
- Nincs - grimaszolt, mintha egyértelmű lenne.
- Marcinak minden hétvégére van egy "barátnője" - magyarázta Rita macskakörmöket rajzolva a levegőbe.
Oh, szóval az ilyen kemény fiúk minden héten más lánnyal enyelegnek. Undorító!
- Mikorra tervezitek a babát? - kérdezte Marci. Nahát, tud normális is lenni?
- Még kérdéses. Minél hamarabb szeretném - mosolygott az aranyos lány, és kicsit elpirult. - Fruzsi, milyen itt Budán?
- Imádom! Gyönyörű hely, és mindig minden rendben van - mondta boldogan. Örültem, hogy náluk mindig minden rendben megy.
Fruzsi kérdezett volna tovább, de Daninak megcsörrent a telefonja, így távolabb ment, hogy tudjon beszélni.
- Akkor fordítsuk meg a kört - javasolta Rita, majd kérdezett Marcitól.
- Mikor megyünk buliba együtt?
- Van barátod, szivi. Biztos akarsz velem szórakozni? - húzogatta a szemöldökét a macsó... Ez elég gáz, hogy ennyire semmibe veszi a női nemet, és hétvégente cserélgeti a partnereit.
- Nem unalmas? - kérdezte Marci tőlem.
- Micsoda? - nem értettem.
- Hát, folyton sznobnak lenni.
- Már ne haragudj, de miből gondolod, hogy sznob vagyok? Nem vagyok unalmas, és leszállhatnál már rólam! Te sem vagy különb, egyetlen pozitív jelzőt sem tudnék rád mondani! - mondtam kicsit ingerülten, és felálltam, majd elnézést kérve bementem a házba. Hallottam, ahogyan kigúnyol, de már nem vettem magamra. Bementem a mosdóba, hogy megnézzem a gyenge sminkem, és mire visszamentem volna az udvarra, már bent az ebédlőasztalnál ültek mind.
- Eszel velünk? - kérdezte Fruzsi.
- Persze, köszönöm - mosolyogtam, és helyet foglaltam Rita mellett.
Nem kellett volna maradnom. Ez a srác mit képzel magáról? Undok!
- Héj, - valaki megbökte a combom. - Olvasd el! - nyújtotta a mellettem ülő lány a telefonját az asztal alatt. A kijelző fényes volt, és valamit írt a jegyzetei közé. Most tényleg olvassam el? Társaságban ilyesmit nem illik. Hová süllyedhetek még? Na, jó...túl kíváncsi vagyok.
"Ne is figyelj oda Marcira! Egy bunkó. De mindenkivel az... Minden oké?"
Nem gondolkodtam sokat a válaszon, csak kihagytam egy sort, és legépeltem, amit akartam.
"Minden rendben, honnan veszed, hogy érdekel, amiket beszél?"
A combjára tettem a telefont, és nekiláttam az elém rakott étel elfogyasztásának.
Alig ettem három falatot, a telefon megérkezett a lábamra.
"Kiakadtál, elrohantál... De legalább jól kiosztottad! Ne is tagadd, egyértelmű, hogy bánt a dolog. Tetszik?"
Az utolsó szó láttán szomszédomra néztem, ő pedig huncut mosollyal ette az ebédjét. Ez valami összeesküvés? Fruzsi meghív, aztán rám uszítják a fenevadat, majd megkérdezi egy vadidegen, hogy tetszik-e?!
"Nem!! Hogy kérdezhetsz ilyet? Felháborító."
Visszajuttattam a mobilt, újra enni kezdtem, és reméltem, nem veszik észre, hogy felváltva nem étkezünk. A szemem sarkából figyeltem Marcit, próbáltam rájönni, mi tetszene benne. A gúnyos humora, a bántó megjegyzései és az elviselhetetlen stílusa egyértelműen visszataszít. De van benne valami... A haja és a szeme tökéletes kontrasztot alkotnak, szája rózsaszín, és apró krumplimaradványok hevernek a sarkában egész addig, míg le nem nyalja. Jézusom, Emma! Nem ábrándozhatsz egy pasiról, pláne nem egy ilyenről. Idő közben újabb üzenet érkezett a combomra.
"Ne bámuld! :)"
Éreztem, hogy elpirulok, és tudtam, hogy Rita látta, mégis mindenképp le kellett tagadnom.
"Nem tetszik, utálom, és kész."
Rita, miután elolvasta, mosolyogva tette zsebre a telefonját. Tehát vége a beszélgetésnek.
- És mit gondolunk Emmáról? - kérdezte a vörös lány mellőlem.
- Én is itt vagyok ám - integettem, hogy nyomatékosítsam, sejtettem, mire megy ki a játék. Ravasz.
- Aranyos - mosolygott rám Dani.
- Nem az én stílusom ez a fajta - köpte a szavakat Marci, én pedig majdnem félrenyeltem a félig megrágott falatot.
- Ne haragudj, mit is mondtál? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Nem vagy az esetem, bébi - mondta félmosollyal. - Ne vedd nagyon a szívedre!
Erre egyikünk sem számított, és biztos vagyok benne, hogy Ritának nem ez volt a célja. Inkább csendben maradtam, mert ha nem, azt hiszi, mellre szívtam, és akkor ő nyer.
Mégis hogy mondhat olyat, hogy nem vagyok az esete? És megint milyen fajtára gondol? Engem csak ne bébizzen senki!
Miután befejeztük a kajálást, Dani haza indult, mert vidékre sok idő az út, így négyen maradtunk. Azt hittem, Marci is elmegy, mert nem akar egyedül maradni Dani nélkül, de valószínűleg azért nem érdekelte a női többlet, hogy bebizonyítsa, nem én nyerek. Legszívesebben sírva rohantam volna haza, de túl büszke vagyok ahhoz, hogy hagyjam az egoját növekedni.
Fruzsi bekapcsolt egy filmet a légkondícionált nappaliban, így elhelyezkedtünk a kanapén.
Több filmet is megnéztünk, tapintható volt a feszültség, de nem történt semmi. Egészen addig, míg meg nem csörrent a telefonom.
Felvettem, elvonultam, anyával közöltem, hogy ha vége a filmnek, valaki hazakísér, mert idő közben besötétedett.
- Mi az, hercegnő, hiányolnak otthon? - kérdezte Fruzsi viccesen. Hercegnőnek szólítanak, mert Marci szívta a vérem vele, és megmaradt becenévnek.
- Hát olyasmi, a házsártos anyám közölte, hogy valakit kérjek meg, és kísérjen haza, mert sötét van... - mondtam elvörösödve, és tudtam, hogy ez egy újabb lehetőség arra, hogy kicikizzen Mr. Utálatos.
- Basszus, ne szivass már! 18 vagy - ámult Rita.
- És kb. két utcányira laksz - tette hozzá Fruzsi is.
- Tudoom! Ez van - mondtam, és lehuppantam a kanapéra. Marci csak kinevetett, újabb pont neki.
Miután befejeződött a film, és mindenki hazafelé készülődött, a kapuban jött el a kínos pillanat, hogy haza kéne kísérnie valakinek.
- Jaaj, hercegnő, ne búsúlj! Biztos hamarosan erre jár a herceged, és hazavisz téged a fehér lován - nevetett az egyetlen férfi tag, és el is indult, de szerencsétlenségemre abba az irányba, amerre én lakom.
- Várj! - szólt utána Fruzsi. - Ugyan arra mentek. Miért nem kíséred haza te?
Az említett visszafordult, majd nevetett egy jóízűt.
- Ja, hogy ez nem csak egy vicc volt? - nézett körbe, én pedig már a sírás szélén álltam.
- Figyeljetek, elindulok egyedül, és majd azt mondom, hogy elkísértetek... Nem nagy ügy - mondtam, és miután adtam két-két puszit a lányoknak, elindultam.
Hallottam, hogy valamit még beszélgetnek, aztán elhalt a zaj, és hangos lépteket hallottam magam mögött. Megijedtem, nem mertem hárta nézni, automatikusan gyorsítottam a lépteimet.
- Várj már! - kiáltott egy ismerős hang, és Marci lépett mellém. Megkönnyebbültem, amiért nem a szivemet akarták kivágni, de talán az ő társaságánál még az is jobb lett volna.
- Miért futsz előlem? - kérdezte nevetve, és valószínűleg tudta, hogy ijedtségemben kezdtem iszkolni.
- Figyelj, ha csak szívni tudod a vérem, inkább maradjunk csendben, és úgy kísérj haza, oké?
- Ki mondta, hogy haza foglak kísérni? - kérdezte értetlenül. Mi van? Idióta fejet vághattam, mert elnevette magát.
- Ne légy hülye, elkísérlek, hercegnő.
- És miért? - nem tudom, miért kérdeztem ezt...
- Ne hidd, hogy azért, mert bírlak, vagy kedves vagyok. Csak én is erre lakom.
Mosolyogtam, mert kicsit zavarba jött.
- Értem. Akkor biztos azért futottál, mert sietned kell, nem igaz? - kérdeztem, és végre! Jár a pont. Nekem!
- Öhm. Inkább ballagjunk csendben! - mondta, mire hangosan felnevettem, és egy apró mosoly ott látszott az ő arcán is.
Csendben sétáltunk a házunkig, gondolkodtam, miért olyan bunkó mindenkivel, és miért utál engem annyira, de nem találtam rá magyarázatot.
- Sokat sétálsz még innen? - megint nem gondolkodtam, mielőtt kérdeztem. Emma, viselkedj normális lány módjára!
- Ne aggódj, hercegnő, én tudok magamra vigyázni - mosolygott, és szerettem volna azt hinni, hogy nem gúnyos, de az volt.
- Minden esetre köszönöm, hogy eljöttél idáig - mondtam zavarodottan, és nem igazán akartam neki megköszönni, de az illem kötelez.
- Oké. Akkor jó éjt! - mondta, és el is tűnt az éjszakában.
Az oké azt jelentette, hogy nincs mit? És miért kívánt jó éjt? Nekem is kellett volna mondanom valamit? Inkább bemegyek, elég hűvös van itt. Miért akkor tűnik fel, hogy fázom, miután elment? Nem, nem szabad vonzódnom egy ilyen alakhoz! Emma, igazából utálod őt, csak túl vékony a határ a szerelem és utálat között! Szerelem? Jaj, na, azt nem!
- Emma, drágám, gyere be! - jött ki hozzám anya, és betessékelt.
Azt hiszem, kezdek becsavarodni...
- Láttam, hogy elkísért egy fiú. Igazán helyes volt! Hogy hívják?
- Anya! - förmedtem rá, és inkább felmentem a szobámba, hogy kipihenjem a sok sértő megjegyzést. Mégis mióta érdekli anyát a pasitéma? Még soha nem bántott meg senki ennyire, mint ez a nagyképű undok alak! És hogy tud ennyi megjegyzést sorozatban rám küldeni? Nincs önérzete? Ahj, bár ne lenne olyan helyes... Akkor utálhatnám tiszta szívből.
A telefonom üzenetet jelzett, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy megnézzem.
Biztos megszerezte a számom, és most idegesíteni akar a beszólásaival...
Azon kaptam magam, hogy szeretném, hogy írjon.