Ellentétek

56. fejezet

- Jesszus, Rita terhes? - suttogta a magas fiú kipirult arccal.
- Ez bonyolult, Marci! Tartsd a szád! - emeltem fel a mutató ujjam, ő pedig kacsintott válaszul.
- Ez túl szexi, ne fegyelmezz - beharapta az alsó ajkának jobb felét, majd belém karolt, és odavezetett egy társasághoz, akiket nem ismertem.
Időm sem volt kielemezni vagy értékelni a történteket, mert éppen Valéria akadt az utunkba.
- Ó, édeseim! Végre megvagytok mind a ketten - utalt valószínűleg arra, hogy korábban keresett bennünket.
Benyálazta a hüvelykujját, és elkezdte dörzsölni Marci arcát, ami kicsit sem illett a képzeletemben lejátszódó történésekbe.
- Legközelebb moss arcot, miután huncutkodsz, te csirkefogó! - intett meg minket, mire Marci nevetni kezdett, én pedig újra pírba borultam. A rúzsom nyomot hagyott az arcán, és így léptünk emberek közé! Még jó, hogy más nem látott meg minket...
Azonnal kiszakítottam a kezem Marcié fogságából, és előkaptam egy apró tükröt a táskámból, hogy leellenőrizzem a rúzsom épségét.
- Hibátlan a sminked, ijfú hölgy, éppen meg akartam jegyezni - csukta be a tükröm mama, és egy mosollyal köszöntem meg neki a bókot.
Valóban nem volt elmaszatolódva a rúzs, csak a legfelső réteg ült meg a szívtipróm arcán.
- Nem akarok nagyon illetlen lenni, csak gyorsan rendezzük ezt le, rendben? Mit szólnál, ha holnap után megmutatnád nekem, mit tudsz festeni? - egyből a lényegre tért, azt gondoltam, szeretne visszatérni a baráti csevelybe, amit otthagyott miattunk.
- Holnap utánra nincs programom, úgyhogy már alig várom - mosolyodtam el.
- A lovagod tudja, hol lakom, ott találkozunk reggel 8-kor! - mama Marcira kacsintott, aztán tovább állt, minket magunkra hagyva. Nem volt udvariatlan vagy durva, csak üzleties, és biztos voltam benne, hogy már megölelgette Marcit a részvét jeléül.
- Keresett téged, amint megérkezett - mondta felvilágosításként a mellettem sétáló fiú. - Izgulsz?
- Nem is tudom, annyi minden van a fejemben, hogy nem tudom, mire gondoljak először - mondtam őszintén, mire elmosolyodott.
- Annyi kérdésem lenne - sóhajtottam. - Például, hogy mi van a többi lánnyal, vagy miért a magas, barna lányokat szereted? - a sötéthajú herceg nevetni kezdett.
- Ne viccelj, Emma! Te kellesz nekem - nyomatékosította, és nem kételkedtem abban, hogy igazat mondott. Némán bólintottam, és közben annyira boldog voltam, hogy legbelül már pezsgőt is bontottam.
- Valójában már mindenki sejtette, hogy mi együtt vagyunk - kuncogott, és értettem, hogy például itt a tesójára is céloz.
Nem válaszoltam, mert még mindig nem teljesen voltam tisztában a történésekkel.
Úgy éreztem, valami nem stimmel.
Meg akartam volna beszélni mindent, vagy legalábbis sok dolgot, erre csak úgy bevall nekem egy rakat érzelmet, és azt hiszi, minden jó lesz?

Mikor odaértünk a többiekhez, nem tudtam, hogy hogyan kellene viselkednünk, elvégre nem is beszéltünk meg konkrétan semmit kettőnkről. Csak végre őszinte volt velem, de nem tudtam, hogy akkor most mit mondjak, ha valaki rákérdez az egészre.
Egymással szemben tudtunk csak helyet foglalni, és szerencsére nem volt kimondottan kínos szituáció, valahogy minden csak ment a maga útján.
Sokszor csak egymásra mosolyogtunk, miközben beszélgettünk a többiekkel, de próbálkoztam nem lebuktatni magunkat.
Nem örültem volna, ha a tökéletes pillanatot még aznap elbaltázzuk.
- Hé, - bökött meg Fruzsi, miközben a barátjával beszélgettem. Rá emeltem a pillantásom, látszólag igyekezett diszkrét maradni. - Marci téged bámul - erre odakaptam a tekintetem, és elpirulva vettem tudomásul, hogy a barátnőmnek igaza van.
Ezek után a stírölő fél mosolyogva elfordult, de Fruzsi gyanakodni kezdett.
- Szerintem bejössz neki - állapította meg a nyilvánvalót, mire majdnem elnevettem magam.
- Kinek jön be kicsoda? - társult a beszélgetésbe Rita is, kicsit hangosabban kérdezett a kelleténél, úgyhogy hamar pisszegni kezdtünk Fruzsival.
Régi barátnőm okfejtésbe kezdett, amit valójában az asztalunknál ülők nagyrésze kihallgatott, és reméltem, hogy nem lesz belőle semmi kalamajka.
- Neked is feltűnt, hogy valami van köztük? - fordult Ritához a jobbomon ülő fiatal lány mintegy lezárásaként a korábbi nyomozásának.
- Én tudom, hogy van köztük - mosolygott Rita, a második szóra téve a hangsúlyt, mire elkerekedtek a szemeim, ő pedig a szája elé kapta a kezét, mikor rájött, hogy elárult minket.
- Tessék? - Fruzsi vérszemet kapott. - Ez igaz? - némán, vörös fejjel bámultam rá, amiből egyértelműen leszűrte a választ. - Nekem elég a hazudozásból, Emma! Hazamegyünk. Viszlát! - ezzel kimásztak Emillel a helyükről, és elhagyták az éttermet.
Fel sem fogtam, mi történik körülöttem.
- Mit képzelsz, mit csinálsz? Nem megmondtam, hogy ne merészelj a közelébe menni, mert különben megbánod? - mordult fel Heni mint egy vérszomjas vadállat, és kezdtem megijedni. Attól függetlenül, hogy lebuktatta magát, nem éreztem fontosnak, hogy erre pazaroljam az energiám. Főleg, hogy ő is sietve távozott, mikor mindenki kérdőn bámulta, miről beszélhetett...
Mindenki más minket figyelt, Marcira kaptam a tekintetem, aki pedig lazán legyintve csak ennyit reagált:
- Srácok, hagyjátok abba! Nincs köztünk semmi - erre nem számítottam, jobban örültem volna, ha elmondja mindenkinek.
- Ha van is, az csak a mi dolgunk, oké? - felháborodva hagytam el az asztalt, nagyon haragudtam rá. És ekkor esett szét a társaságunk.
Nem hagyott sok időt, hogy élvezhessem az állapotot, el kellett, hogy romoljon...
Rita elszólta magát, a legjobb barátnőm valószínűleg végleg megutált, Marci pedig egy seggfej.
Kimentem levegőzni, de a magas szívtipró utánam jött. Addigra Fruzsiéknak már csak hűlt helyük volt...
- Hagyj már békén - fakadtam ki, hiszen dühös voltam. Nem akartam, hogy utánam jöjjön!
- Nem hagylak, Emma! Azt hittem, ezt akarnád hallani, kérlek érts meg! - mentegetőzött, de nem is néztem rá.
- Miért akartam volna? - pár pillanatnyi csend után a szemébe nézve kérdeztem.
- Nem is beszéltük meg, hogy mi legyen, igazából - igyekezett volna menteni magát, de nem értettem, miért vonul már megint vissza.
- Talán meg kellett volna! Legyünk együtt de mégse járjunk, vagy mit akartál? - haragos voltam, nem tudtam nem felemelni a hangom.
- Arra kértelek, csak próbáljuk ki, és azt hittem, nem akarod pár perc után mindenki orrára kötni - lágy hangja simogatta a fülem, kicsit megnyugtatott.
- Mert nem is akartam, de ha már kiderült, ne tagadd le! Ráadásul Fruzsi most biztosan megutált - kezdett szomorúra változni a hangom, Marci pedig magához húzott, és megölelt. Szorosan öleltem vissza, végteleníteni akartam a pillanatot.
- Mihez kezdünk? - kérdeztem vékonyabb hangon. Eltolt magától, és lágy csókot hagyott az ajkamon.
- Menjünk haza és beszéljük meg? - kérdezte a parkolóra mutatva, ahol minden bizonnyal ott állt az autója. Bizsergett a bőröm a gondolatra...
- Jó lenne, de nem mehetsz el, amíg vannak vendégek - sóhajtottam, ő pedig elmosolyodott.
- Akkor csak menjünk vissza, és próbád meg kizárni a negatív gondolatokat, rendben? - bólintottam válaszul. - Később hazaviszlek, beszélgetünk és vigyázok rád! Minden rendben lesz! - ígérte nekem negédesen, és megfogta a kezem, úgy mentünk vissza a többiekhez.
Sokat jelentett, hogy felvállalta, a kezemet szorongatva melegség öntött el, és örültem, hogy ez megtörténik.
Azt leszámítva, hogy mekkora felfordulást idézett elő.

- Azt hiszem, mi is megyünk, nem szeretnék még több bajt okozni - szabadkozott Rita, és már indulásra készen álltak a pasijával.
- Nem okoztál, kérlek ne menjetek miattam - próbáltam menteni a helyzetet.
- Annyira szégyellem magam, hogy nem bírnék ki még öt percet - majdnem könnyezni kezdett, mire a nyakába borultam, és próbáltam meggyőzni, hogy semmi baj.
Valamiért kicsit sem haragudtam rá.
Ha ki kellett, hogy derüljön, akkor ki kellett. Még akkor is, ha igazából mi sem tudjuk Marcival, hogy mi folyik köztünk.
Csak az a biztos, hogy mindketten szeretnénk a másikkal lenni, és valamiért mindig egymás közelében kötünk ki.
Boldognak kellett volna lennem, de azon kívül, hogy Marci bevallotta, mit érez, minden csak rosszra fordult, és ez nyomasztott.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire össze voltam zavarodva. Nem tudtam teljességgel örülni annak, hogy végre kimondta nekem amire már olyan rég óta vágytam, mert annyira sok információ hiányzott.
És a kérdés megállíthatatlanul ott lebegett a fejemben, hogy hogyan tovább mindezek után?
Azt remélve, hogy minden jobbra fordul majd, beszélgetni kezdtem Dáviddal és a menyasszonyával.

Sziasztok!
Elnézést kérek, de vakációzni voltam, ezért két rész kimaradt, de most megint itt vagyok!
Jó olvasást! És várom a kommenteket :)