Ellentétek

16. fejezet

Sok beszélgetés és a megivott turmixok után elindultunk hazafelé. Illetve én hazafelé, Dénes pedig hazakísért.
- Egyébként nagyon aranyos az anyukád - próbált kedveskedni, miközben sétáltunk, de én csak megforgattam a szemem a kijelentésére.
- Héj, nem nekem kéne bókolnod? - igyekeztem humoros maradni, de a partnerem nem értette túlzottan a tréfát.
Úgy látszik, Marcival tudok csak hülyülni...
- Ne haragudj, azt hittem, tudod magadról, hogy csodaszép vagy, és nem szorulsz bókokra - mondta, és picit zavarba hozott ezzel. Elpirultam, de reméltem, hogy ezt ő nem veszi észre. Szerencsére megúsztam, bezzeg Marci biztos kiröhögött volna... De ő nem is bókolna nekem, ő nem az a típus.
Ismét összehasonlítottam kettőjüket, és már nagyon elegem volt belőle... Vagyis magamból, és a rohadt hiányérzetemből...
Befordultunk a sarkon, és már láttam a házunkat, meg egy épp leparkoló autót. Valahonnan ismerős volt, mintha már láttam volna valahol. Ahogy egyre közelebb értünk, arcon csapott a felismerés, és elsápadhattam, mert Dénes észrevette, és szóvá is tette.
- Jól érzed magad?
- Igen, persze, csak azt hiszem, itt vissza kéne fordulnod - zavartságomban azt sem tudtam, mit mondjak, hova kapjak, és egyre csak közelebb értünk az autóból kiszálló Marcihoz.
- Tessék? Dehát miért? - értetlenül meredt rám. - Ez meg kicsoda? - kérdezte felvont szemöldökkel, mikor a kapunkhoz értünk, és Marci eléggé magabiztos formája előttünk ácsorgott zsebre dugott kézzel. Nem kamuzhatom, hogy a villanyszerelő, mert nem túl hihető, és egyébként sem szoktam hazudni.
- Öhm, szóval meg tudom magyarázni - ennél rosszabbat nem is mondhattam volna. Szívből reméltem, hogy Marci sarkon fordul, elmegy, és nem teszi tönkre egy újabb randimat.
Mindkét fiú érdeklődve nézett rám, egymást pedig undorodva méregették.
- Szóval? - sürgetett a rosszfiú.
- Hát először is, te mit keresel itt? - kérdeztem nem épp kedvesen, és úgy tűnt, eléggé felbosszantom ezzel, ugyanis összeráncolt szemöldökkel förmedt rám.
- Bocsánatot akartam volna kérni, de ez már cseppet sem érdekes, ugyanis ahogy látom, a magadfajtákat kedveled inkább!
- Mi folyik itt? - Dénes összezavarodva álldogált. Remélem, anya nincs itthon!
- Miért kell folyton tönkretenned a randimat? Van valami különleges képességed, hogy tökéletesen megkeserítsd az életem?
- A randidat? Ugyan kérlek, beavattad már a srácot abba, ami köztünk történt? - ez volt a legaljasabb húzása. Ezt az egyet akartam elkerülni! Miért akar tönkretenni? Talán megbántottam ezzel, és így akar visszavágni? Biztos nem, egyszerűen csak ilyen gonosz!
- Mi történt köztetek? Valaki hajlandó lenne elmesélni, mi a fene van? - jogosan kérdezte fennhangon Dénes.
- Gyerünk, Emma! Meséld csak el a barátocskádnak... - köpni-nyelni nem tudtam, szúrós szemmel szugeráltam Marcit, aki azonban várakozón hallgatott. Ez nem lehet igaz! Nem hiszem el, hogy ezt megteszi!
- Nos, tudom, hogy nem túl szép dolog, de mi... szóval...mi csak... - mindent megpróbáltam, aztán mikor leesett Dénesnek, meglepettséget és talán csalódást véltem felfedezni rajta.
- Lefeküdtetek? - habogott kínosan.
- Nem! Dehogy! - egyből rávágtam, mire Marci csak nevetett. - Megcsókolt, oké?
- Elszomorít, hogy a többiről megfeledkeztél - mosolygott Marci. Nagyon élvezte, hogy elcseszheti az életem... Szólni akartam, de Dénes gyorsabb volt nálam.
- És akkor ti most... Szóval miért randiztál velem, ha ti...smároltok meg minden? - nem volt mérges, inkább csalódottság volt a hangjában.
- Mi... Vagyis én... - dadogtam, de nem hagyta, hogy befejezzem. Igazából nem is tudom, mit mondhattam volna...
- Nem számít, Emma - sóhajtott a randipartnerem. - Azt hiszem, a legjobb lesz, ha én most elmegyek. - Marci szótlanul állt egy önelégült mosollyal az arcán. Legszívesebben felpofoztam volna, de nem akartam, hogy mégnagyobb káosz legyen az életem. Villámgyorsan végigfuttattam az agyamon, melyik fiú mit jelent nekem, és szótlanul néztem, ahogy Dénes távozik, és akkor tudtam, hogy semmit sem érzek iránta, mégis felbosszantott, hogy Marci nem törődik semmivel és senkivel. Kinek akarok hazudni? Egész végig Marcival hasonlítottam össze, aki nagyon hiányzott, mióta utoljára láttam, akkor is, ha összevesztünk... De mégis...miért kellett beleavatkoznia? Hiszen ő nem akar tőlem semmit! Semmi oka nincs rá, hogy elűzzön valakit. Mindenzt csak azért, mert bocsánatot akart kérni, és nem voltam vele kedves? Vagy mert anyám parancsára randizni mentem egy fiúval, és szégyenemre jól éreztem magam? Nem értem, mit gondolhat. Annyira ideges és zavarodott voltam, hogy könnybe lábadt szemekkel fordultam Marci felé.
Nem azért könnyezem, mert Marci elűzött egy újabb pasit, mert nem igazán hat meg, hanem azért, mert faképnél hagytak engem, és a büszkeségem nincs hozzászokva ehhez, és mert fogalmam sincs, mi van velünk már megint! Vagy azért is könnyezem, mert Marci gonosz volt velem, és szándékosan árt nekem? Már megszokhattam volna, hogy mi nem bírjuk ki egymás életének tönkretétele nélkül...
- Miért? Ennyire utálsz engem?
- Nem, én nem... - mintha csalódottság ült volna ki az arcára... Biztosan csak képzelődök.
- Mégis hogy gondoltad? - kegyetlenül a szavába vágtam - Összeveszünk, mert te hülyének nézel, majd eljössz bocsánatot kérni, és azt várod, hogy megbocsássak, csak azért, hogy majd újra eljátszhasd velem azt, amit mindenki mással?! Te nem randizol, és ne próbáld meg elhitetni velem, hogy talán érzel valamit, mert tudom, hogy kamu! Beállíthatod ezt az egészet úgy, mintha féltékeny lennél, de nem vagyok hülye, és átlátok rajtad! Hazudozol, és megjátszod magad! Őszintén megvallva, nálad jobb színészt még nem láttam - szipogtam, de nem hagytam szóhoz jutni. Nem akarom, hogy azt higgye, most összetörtem ott belül lelkileg. Ki kell találnom valamit! - Azt hiszed, sikerült elrontanod mindent? Tévedsz, Marci, és nem hagyom, hogy tovább játszadozz velem! Takarodj innen! - a végére már halkan, szinte suttogva mondtam, közben a szemeimet könnymentesítve. Nem akartam, hogy elmenjen, mégis az eszem átvette az irányítást. Szívből reméltem, hogy anyám nincs itthon, és mihamarabb elmenekülhetek! Nagyon felidegesítettem, mert haragosra váltott a tekintete. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit, de Rita érkezése megakadályozta ebben.
- Mi történik, fiatalok? - kérdezte jókedvűen, majd meglátta az érzelmeket mindkettőnk arcán. - Te jó ég! Mi a fene van?
- Küldd el, Rita küldd el innen örökre - mondtam halkan, de mindketten hallották. Mérges voltam Marcira, akkor is, ha ott legbelül örültem, hogy megjelent, és láthattam az arcát. Kinyitottam a kaput, és befelé sétáltam, de hallottam a párbeszédük egy kis részletét.
- Megmondtam neked, hogy ő nem olyan lány, akivel szórakozhatsz! - Rita próbált halk lenni, de nem sikerült neki. Még tovább bosszantotta Marcit, habár nem igazán értem, miért. Miért lesz ilyen ideges, ha nem akart tőlem semmit, és csak szórakozik? A tudatalattim azt suttogta, hogy azért ideges, mert valójában nem akart velem szórakozni, és minden amit a fejéhez vágtam, igaz volt. Talán tényleg érez valamit, és bocsánatot akart kérni, mert sajnálja, hogy bunkó velem. Megeshet, hogy tényleg féltékeny? Végül elhessegettem a gondolatokat, mert annyira irreálisnak tűntek, és csak jobban fájt a szívem!
- Ha valaha is meglátom, esküszöm... És ne engedd ezt a kis szukát a közelembe! - morogta, és ez összetört lelkileg. Bementem az előszobába, és zokogva összerogytam.
****
Bocsi, hogy itt feltartalak titeket, csak azt szeretném mondani, hogy nyitottam egy blogot azoknak, akik nem tudják itt olvasni, vagy csak ott jobban szeretik, vagy bármi. Szóljatok ismerőseiteknek, vagy annak, aki nincs itt regisztrálva, szóval értitek..! A sztori tartalma ott is ugyan az egyébként.
http://ellentetek-panka72.blogspot.hu