Ellentétek

61. fejezet

- Meg szeretnéd kóstolni? - nyújtottam Marci felé a kiskanalam, hogy tudjon enni a reggelimből.
Kis fahéjas cukorba forgatott tésztagombócok sorakoztak a tányéromom, mindben valami féle nutellás krémmel, és egy nagyon érdekes sűrű öntetet tálaltak hozzá egy külön tálkában.
- Nem, köszönöm - nyögte ki, miután megitta az utolsó korty kávéját.
- Kéérlek, olyan finom - bizonygattam.
- Akkor edd meg - közben megettem egy újabb falatot, mire nevetni kezdett. - Látom, ízlik.
Egy gombócot a kanalamra tettem, és belemártottam a nehezen folyós fehér szószba. Ellentmondást nem tűrve a szájához nyújtottam a kezem, és olyan kérlelően néztem rá, ahogy csak kitellt tőlem.
- Kérlek - pislogtam. Ő pedig mélyen a szemeimbe bámult, úgy éreztem, menten felfal engem is a gombóccal karöltve. - Különben összekenem a pólód - vonogattam a szemöldökeim, ő pedig hitetlenkedve bekapta az ínycsiklandó tésztagömböt. Az volt az utolsó.
Hümmögött, amíg ízlelgette, én pedig diadalittasan tettem le az evőeszközt a kezemből, majd megtöröltem a szám.
- Ugye finom? - mosolyogtam szélesen. - Szerinted mi van ebben a krémben? Tejfölös?
Nagyot nyelt, és ő is megtörölte a szája sarkát.
- Én már jártam itt, és senki sem tudósított erről az ételről - duzzogott, és úgy tett, mint aki nem érti a helyzetet.
- Talán nem mindig az a legnyerőbb, ha olyan eltökélt és határozott vagy, hogy egy új helyre is a szokásos kéréseiddel fordulsz - bölcsességemet viccesen próbáltam tálalni, de valójában fogalmam sem volt, mit kér általában az ilyen helyeken.
- Te most... - lepődött meg, és összefonta karjait kidolgozott mellkasa előtt.
- Viccelek - vettem a számba a jegesteás poharamból kiálló szívószálat.
- Nagyon is jól tudom, hogy nem vicc volt, Emma - végre elmosolyodott, és titokban megkönnyebbültem. - De nem talált, mert mindig azt kérem, ami éppen megtetszik - vont vállat, ezzel pedig akaratlanul is elindított a fejemben egy olyan gondolatmenetet, amit próbáltam kerülni...
Marci és a lányok, akiket éppen megkíván.
- A korábbi kérdésedre válaszolva pedig: fogalmam sincsen, mi lehet az alapanyag, de inkább volt savanykás, mint édes, én nem is tűnt tejfölösnek... Talán inkább joghurt vagy pépesített túró? - tippelgetett, és egy ujját belemártotta a tálkámba, hogy a maradékot megehesse.
Az összekent ujját a szájába véve talán túlságosan is sokáig nézett rám, és talán én is tovább gondoltam a helyzetet, mint ami valójában volt, de akkor ott igazán lettem volna annak a krémnek a helyében...
- Kicsit édes is, de a gombócok cukrosságát ellensúlyozta - tűnődött, én pedig újra szürcsölni kezdtem az italom. Valami féle pótcselekvést kellett találnom, különben teljesen elvesztem volna a gyönyörű szemeiben, amik a napsütés hatására egészen világosnak, már-már kékesnek tetszettek.
- Tudod, hogy ilyenkor úgy nézel fel rám, mint egy ma született bárány? - a semmiből jött az észrevétele, ami ráadásul teljesen váratlanul ért, mondhatni, meglepett, de nem igazán értettem.
- Hogyan? - kérdeztem, de direkt nem engedve el a szívószálat, tovább szemeztem vele, egészen addig, míg el nem kapta a tekintetét.
- A fenébe is, vedd már ki a szádból azt a nyavalyát - fordította szemét a plafon felé, és leejtette az addig álla alá támasztott kezét, mire kacagni kezdtem.
- Most meg mi lelt? - ártatlan kérdésemre ismét felém fordította csodás arcát.
- Megőrjítesz ezzel a felfoghatatlan mennyiségű szexuális energiával, ami belőled áramlik - azt hittem viccel, ezért bólogatva mosolyogtam rá, mintegy ráhagyva a dolgot. - Komolyan mondom, te kis bohó! Szeretem, hogy ilyen a kisugárzásod - egy ütemet kihagyott a szívem, a fejem zsibongani kezdett, és levegőt venni is elfelejtettem, annyira örültem annak, hogy őszinte velem.
Habár sejtelmem se volt, miről beszél, mert nem éreztem magam olyan csábító vadócnak, mint ahogy azt az ő szavaiból lehetett érzékelni, márpedig valószínűleg ő így látott engem...
Egyszerűen nem tudtam reagálni neki, csak visszhangzottak a szavai a fejemben.
Beharaptam az ajkam, kezdtem érezni a pirulást az arcomon, pusztán csak a gondolataimtól, ugyanis egészen őrült ötletem támadt. Nem is voltam önmagam, megrészegített az egész lénye...
- Mire gondolsz, királylány? - kezdett elhomályosodni a tekintete, megint éreztem azt a bizonyos dolgot, mintha áldozat lennék, akit pillanatokon belül felfal egy nála sokkal erősebb és nagyobb vadállat.
- Szeretem, amikor így hívsz - vallottam be, de emiatt olyan sebezhetőnek éreztem magam, hogy a hajamba kellett túrnom zavaromban.
- Mindig elpirulsz - hosszú ujjai hamar megtalálták helyüket az arcomon, kellemes hűs érzetet hagyva maguk után.
- Mert mindig zavarba hozol - elcsuklott a hangom, ami csak méginkább alátámasztotta a kijelentésem.
Őrült ötletem lassan elszivárgott, valahogy mégsem tűnt már olyan jó ötletnek kitipegni a mosdóba, csak azért, hogy illessem magam neki, mert biztos voltam benne, hogy ha felállnék, össze is rogynék kapásból, annyira remegtek a térdeim.