Ellentétek

15. fejezet

Miután Rita elment, olyan kettő körül, úgy döntöttem, átmegyek Fruzsihoz. Nem szóltam neki előre, pedig illik, de annyira nem akartam gondolkodni Marcin, és minél inkább terelni akartam a gondolataim, így fogtam magam, és elindultam hozzá.
Szokatlanul is gyorsan odaértem barátnőmék házához, ahol egészen véletlenül Fruzsi anyukája meglátott az egyik hatalmas üvegablakból. Egy pillanat alatt a kapuban termett, ahol beengedett, és rövid párbeszéd után felirányított a lánya szobájához.
Kopogtam kettő határozottat, mire egy tompa hangot hallottam válaszul. Benyitottam, és az elém táruló látvány megnevettetett. Fruzsi ugyanis épp a ruhásszekrényében elveszve keresett valamit, és csak a lábszárait véltem tisztán felfedezni.
- Öhm, szia - mondtam zavartam, mivel nem igazán tudtam, mit tehetnék egy ilyen szituációban.
- Szia, ülj le! Mindjárt megvan! - kiabált, hogy meghalljam a ruhakupac másik oldalán is.
Kényelembe helyeztem magam, és türelmesen vártam, amíg a sötét hajú barátnőm elő nem mászott egy csipkeruhával a kezében.
- Na nee - elborzadtam a ruha láttán, és szívből reméltem, hogy nem fogja felvenni, és csak azért kereste, hogy kidobhassa.
- Nyugi, veszek alá még valamit - nevetett, és a fekete csipkeanyagot ledobta az ágyra. Tehát felveszi...
- Hová mész? - kérdeztem.
- Előbb én kérdezek. Mit keresel itt? - kérdése kedves volt, ha nem ismerném, bunkónak tartanám, de jogosan kérdi, hiszen csak úgy beállítottam hozzá.
- Zavarok?
- Neem, dehogy! - nevetett, és egy fekete sportmelltartó-szerűséget hozott felém, majd ledobta az előzőleg odahajított csipkére. Nem sportmelltartó volt, hanem egy top, vagy trikó, de olyan rövid, hogy biztosan csak a melleit takarja el.
- Szóval azért jöttem, hogy csináljunk valamit - vállat vonva szóltam, mire nem reagált. - Na, és hova készülsz?
- Buliba megyünk Emillel, és gondoltam keresek valami szexit - mondta, de nem tudtam az ágyon heverő göncöket szexiként elképzelni, inkább tartottam közönségesnek, vagy utcalányosnak...
- És tényleg ezt akarod viselni? - kérdésemre csak egy legyintés volt a felelete, majd leült a sminkasztala elé.
- Megcsinálod a sminkem? - kérdezte, mire boldogan csaptam össze a két tenyerem.
- A lehető legribancosabb sminket készítsd el nekem, olyat, amilyet te álmodban sem viselnél - utasított, és a fantáziám szárnyalni kezdett.
Gonoszul mosolyogva vettem a kezembe egy ecsetet, de még mielőtt bármit is csinálhattam volna, megállította a kezem.
- De nem nevetségeset! - mire lebiggyesztettem az ajkam, ő pedig kinevetett.
- Tudod, hogy nekem minden erős punk-smink nevetséges, Fruzsi - sóhajtottam, és más színeket kerestem.
- Akkor próbálj meg ízlésesre csinálni egy Heni-féle sminket - morfondírozott, mire olyan hangosan nevettem fel, hogy elszégyelltem magam.
- Az csak úgy lehetne ízléses, ha lemosná az egészet - mosolyogtam, és nekiláttam a mesterműnek.
Mindent normál módon csináltam, csak néhol több fekete illetve piros került Fruzsi arcára.
A tükörképe vadul mosolygott rám, és hatalmas ölelést kaptam fizetségül.
- Tehetséges vagy, nem győzöm hangoztatni - miközben a tükörképével flörtölt, hozzám beszélt.
Egy külső szemlélő biztosan azt hinné, magának bókol, de mázli, hogy ismerem ezt a bolondot - gondolataim végre nem Marci körül cikáztak, és jól éreztem magam a barátnőmmel.
- Ennél valamit? - nézett rám hirtelen Fruzsi, miközben a haját vasalta.
- Nem, köszönöm. Egyébként hogy osonsz ki anélkül, hogy a mostohaapád ne lássa meg a sminked és úgy umblock a kinézeted?
- Megkérdezem anyám, hogy hol van a férje, és mikor épp elfoglalt, csak annyit mondok, hogy elmentem, és kimegyek mindenféle galiba nélkül az ajtón - nevetett, mintha ez tök normális lenne.
- Tök jó, hogy ilyen rendes az anyukád - nem mintha nem értenék egyet a mostohaapjával, de ha a szándékot nézzük, az anyja tök jó fej! Akárcsak Rita szülei... Az én anyám miért egy sátánfajzat?
- Azt hittem, nem kedveled a stílusom, anya pedig nem kifogásolja, mégis rendes az anyukám? - egyik szemöldökét felhúzva méregetett. Túl jól ismer!
- Hát, én csak álmodozom egy olyan szülőről, aki törődik a gyerekével, és nem csak felszínesen. A te anyukád például rendes, és nem olyan, mint az enyém...
- Figyelj, szeretnéd, hogy örökbe fogadjunk? - nevetett velem együtt.
- Azt hiszem, nem - kacagtunk. - De biztos bulis lenne...
Pár perccel később jött az SMS az emlegetett anyámtól, hogy menjek haza, mert vár rám valaki, úgyhogy elköszöntem Fruzsitól, és az anyukájától, meg persze a mostohaapjától, aki idő közben hazaért, és elindultam a napsütötte utcán hazafelé.
***
Ahogy beléptem az előszobába, megcsapta az orrom az ismerős rétes illata.
Szóval anya vett nekem rétest... Ezért megérte hazajönni! Nem sejtettem volna, hogy anyám ilyen humoros, hogy a valaki, aki vár rám, az nevezetesen egy meleg, túrós rétes...
A konyhába szaladtam, de útközben megpillantottam a nappaliban ücsörgő két alakot.
Neee, mégsem humor volt, hanem itt az új udvarlóm!
- Áh, végre! Emma, ez a fiatalember itt Dénes - műmosolyt felvenni, kezetfogni, műmosolyt tartani! - Azért jött, hogy elvigyen egy randira, ha te is beleegyezel - anyám erőltetetten kedves hangja irritálta a fülem, de muszáj volt jól viselkednem, így bőszen bólogattam.
- Persze, mehetünk. Viszont kaphatnék még pár percet, hogy elkészüljek?
- Menj csak, kedves - ilyenkor anya annyira de annyira nem önmaga! Miért kellenek ide ezek a fiúk?
A fürdőszobámba érve lehűtöttem egy kis hidegvízzel az arcom, és feltettem egy kis szájfényt az ajkaimra.
- Indulhatunk! - kiáltottam, és friss udvarlómba karolva kimentünk a házból.
Magas srác volt, kifejezetten helyes. Szőkésbarna hajtincsei kissé rendezetlenül álltak a fején, mégis elegáns volt, és tetszett a kontraszt. Kék szemeit sétánk közben egy napszemüveg takarta, és próbáltam rájönni, miért is fogott meg jobban Dénes, mint az összes többi udvarlóm eddig. Talán még jófej is lehet...
- Emma... hahó! - szólongatott, és észre sem vettem, hogy elgondolkodtam.
- Ne haragudj! Kérdeztél valamit?
- Csak azt, miért vagy ilyen szótlan - mosolygott, ezzel kivillantva hibátlan fogsorát. Ezt már megszoktam...
- Csak gondolkodtam, inkább tereld el a figyelmem.
- Ahogy akarod - megrántotta a vállát, és beletúrt egyenes hajába, amitől még kócosabb lett, és mosolygásra késztetett, hogy egy pillanatra úgy festett, mint a reklámtáblán pózoló fürdőnadrág-modell, amely mellett elhaladtunk.
- Most mi az? Nevetséges vagyok? - kérdezte, és kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam, amiért nem tudok vele beszélgetni. Marci biztosan értette volna a poént, mert nagyon színészien túrta hajba magát. Marci haját egyébként én szoktam összetúrni... amire ő nyög egyet... Te jó ég, Emma! A pasira figyelj!
- Ne haragudj, csak eszembe jutott valami - mentegetőztem.
- Nagy baj, ha nem parkba megyünk sétálni, hanem beülünk kávézni valahova? - hű, első jó pont, hogy nem park, de nem szoktam kávézni...
- Egyáltalán nem baj, de van egy apró bökkenő - kínosan mosolyogtam.
- Nem kávézol? - kérdezte, mire bólintottam. - Nem baj, ihatsz turmixot is. Azt szereted?
- Nagyon - felcsillant a szemem, kezdtem megkedvelni a srácot.
- Mit szeretnél csinálni a suli után? - a kérdés váratlanul ért, hirtelen nem tudtam, mit is kéne mondanom.
- Talán elkezdek apámnak dolgozni, de nagyon szeretek sminkelni, és azt hiszem, azzal sokkal jobban szeretnék foglalkozni. Tudom, és ne ítélj el érte, hogy nem hozzám való munka, és a szüleim kitagadnának érte, de imádom nézni, ahogy a kezeim alatt egy arc teljesen átalakul... - meglepődtem, hogy még soha, senki nem kérdezte ezt tőlem korábban, és picit aggódtam, hogy vajon mit fog szólni.
- Ez szép, habár tény és való, hogy apukádnál dolgoznod esélyesebb, nemde?
- De - bólogattam, de elkeserített, hiszen nem bátorított. - És... hány éves vagy? - picit haboztam, de elvégre tudnom kellene.
- 20.
- Oh, és mivel foglalkozol? - nem sokkal idősebb nálam. Talán másodszor is találkoznunk kellene. Találnom kell valakit Marci helyett, akkor is, ha ez még a fejemben is nagyon aljas dolognak hangzik!
- A szüleim cégének egyik alosztályát vezetem már két éve.
- Wow, gratulálok - ez jól hangzik, és ahogy betöltötte a tizennyolcat, máris munkába állt.
Idő közben megérkeztünk, és egy nagyon kifinomult ízlésvilágú kávézóban találtam magam, ahol egyből egy kétszemélyes asztalhoz ültünk.
A fehér, lakkozott asztalon apró táblácska állt, a finomabbnál finomabb desszertek nevével és árával. Egy csinos, barna hajú pincérlány itallapokat hozott nekünk, majd elment.
- Hmm. Nem tudok választani - tűnődtem a partneremre nézve, hátha segít. - Van banános, de az olyan átlagos, mégis az a kedvencem, de találtam egy különlegeset, a ClassyBomb-ot, és nem tudok dönteni.
- Szerintem ne félj kipróbálni az újdonságokat, nyugodtan rendelj olyat, én pedig iszok banánosat - most akaratán kívül is a szerelmi életemre célzott a mondata első felével?
- De... nem kávét iszol? - meglepődtem. Teli van meglepetésekkel ez a srác.
- Nem iszom kávét, sárgítja a fogakat - nevetett. - A turmix miatt járok ide.
- Ne már - nevettem.
Megérkezett a pincérnő, és rövidesen ismét elhagyta az asztalunkat.
- Szóval, mi vett rá arra, hogy randira hívj? - kérdeztem az asztalon pihentetve az egyik alkarom.
- Az anyám - mondta kínos mosollyal, és teljesen átéreztem a helyzetét.
- Sejtettem, hogy nem társkeresőn találtál rám, habár nem lepődnék meg, ha a mamám már oda is felrakott volna - nevettem, és mázlimra oldotta a feszültséget.
- Sorstársak vagyunk - mondta, és ez szimpatikus volt. Annyira tetszettek a kék szemei, nagyon jól passzoltak a hajához... Csak egy baj volt velük, hogy folyton Marci zöldes szemeit képzeltem oda...
- De nem bántam meg, hogy eljöttem, és remélem te sem.
- Dehogy - mondtam őszintén, és meglepődtem azon, hogy anya kifogott egy ilyen jó pasit, aki ráadásul nem olyan unalmas, mint a többi. Habár, a hibátlan fogak, a cégnél dolgozom, és a galléros póló már az agyamra megy. Ha azt mondta volna, hogy orvos, vagy annak tanul, visszafordultam volna, és hazáig kitépkedtem volna az összes szál hajamat...
Kaptam egy sms-t Ritától, hogy ma átjönne, és nagyon gyorsan bepötyögtem a válaszomat, hogy ne raboljon sok időt a randimból.
- Elkérhetem a telefonszámod, ha már úgyis elővetted a mobilod? - kérdezte illedelmesen Dénes.
- Persze, akkor diktálom - mosolyogtam, elmondtam a számsorozatot, aztán elmentettem én is az övét.
Meghozták az italainkat, és izgatottan kóstoltam bele a különleges turmixomba, azonban nem számítottam a kesernyés ízvilágra. Fura grimasz ült ki az arcomra, ugyanis nem ízlett az ital, pedig kipróbáltam végre valami újat. Dénes kinevetett, majd megkóstolta az undormányt.
- Nem is rossz, cserélhetünk, ha gondolod - ajánlotta fel, és kapva az alkalmon, megnyugtattam az ízlelőbimbóimat egy banános, hagyományos, és nem utolsó sorban: finom turmixal!