Ellentétek

20. fejezet

Beléptem a második emeleti, pesti, csodás kislakásba, és máris otthon éreztem magam! Elképesztő közeg vett körül, és olyan sok boldogságot árasztottak a falak!
- Megjöttünk - kiabált Rita, miközben levette a cipőjét, és én is így tettem az okkersárga kis előszobában. - Gyere, megmutatom ezt a kis lakot - húzott be a nappaliba egyből a túlbuzgó fiatal lány. Az előszobát nem választotta el semmiféle fal a nappalitól, egyszerűen csak folytatódott a vidám szín egy tágasabb helyiségbe. Rengeteg kép a falon, és egy kanapé a szoba közepén, ami épp egy normál méretű tévé előtt terpeszkedett. A szőnyeg sötétbarna volt, akárcsak a kanapé, és a szekrények.
- Ez a nappali, gondolom feltűnt - nevetgélt Rita. Annyira beleillett a boldog környezetbe, és annyira el tudtam volna képzelni egy kisbabát rohangálni a kanapé körül.
- Gyönyörű ez a hely, komolyan! - ámuldoztam. Végre ki tudtam nyögni valamit, nem csak tátott szájjal magamba szívni a látványt. - Olyan más ez nekem - mondtam elgondolkozva, miközben lehuppantunk a szófára. - Nem minden modern és csillogó, és ezek a színek olyan egyedivé varázsolják az egészet. Még az is tetszik, hogy egyszint az egész, nincs lépcső és emelet a lakáson belül!
- Örülök, hogy így tetszik, de gyere, mert még nem láttál mindent.
Felhúzott az ülő pozíciómból miután felpattant, és kifelé menet kishíján összeütköztünk egy magas alakkal.
- Bocsi, nem tudtam, hogy jössz - nevetett Rita.
- Nem tudtam, hogy vendéget várunk, kicsim - nézett rám kedvesen egy barna bőrű fiatalember. Bizonyára az volt a poén, hogy néger az illető. Semmi problémám a színkülönbségekkel, és halvány mosoly bujkált a szám sarkában, ahogy elképzeltem a világosbarna árnyalatú kisfiút futkosni a lakásban. Te jó ég! Sokkal inkább megértettem a vidám színeket és a jó légkört, hiszen Rita párjából sugárzott a nyugalom és a jókedv. Illettek a színes falakhoz, még akkor is, ha egymástól teljesen elütött a bőrszínük.
- Emma, ő itt a barátom, Saleem, és fordítva, ő itt Emma.
- Szia, nagyon örülök - nyújtott kezet a férfi, akinek afrogöndör haja azért lapult a fejére, mert hátul copfba fogta, de még úgy is látszott, hogy kezelhetetlen a frizurája, hiszen a gumi alatti rész egyből szerteszét állt.
- Én úgyszintén - ráztunk kezet, miközben feltérképeztük egymás arcát.
Vastag rózsaszínes ajkak, barna szemek, világítóan fehér fogak, szóval minden, ami egy sötét bőrű emberen szokott lenni. - Tetszik a hajad - mosolyogtam, mire Rita és Saleem elnevették magukat, aztán a fiú megköszönte. Bizonyára a legkevésbé sem számítottak arra, hogy ez lesz az első megjegyzésem, de még sosem találkoztam sötétbőrű emberrel korábban, és afro hajat sem láttam soha élőben.
Rita megmutatta a fürdőt, és a konyhát, majd a két hálószobát, de az egyik szobát leginkább csak tároló helyiségnek használták. Biztosan a baba szobája lenne, ha végre összejönne nekik. Istenem, annyira drukkolok!
Mindenütt vidám színek hemzsegtek, és valahogy annak ellenére, hogy az első látogatásomat tettem egy idegen házba, nagyon megkedveltem az egészet.
Rita és Saleem társaságában ültem a kanapén, és beszélgettünk, miközben olyan szeretetteljes gesztusokat váltott a pár, hogy egyértelmű volt - még magamfajta kívülálló számára is -, hogy egymásnak vannak teremtve. Teljes összhang és csodás szerelem - ezek a szavak jellemezhetnék őket leginkább.
- Szóval Ghánában születtem, de itt nőttem fel, ezért beszélek ilyen jól magyarul - magyarázta magáról Saleem.
- Megkérdezhetem, mi a neved jelentése? Úgy tudom, ti tiszteletben tartjátok az ilyesmit, vagy tévedek? Ne haragudj, ha kellemetlen, vagy ha butaságot beszélek!
- Ne viccelj! Nem kifejezetten fontos, de mindenki szereti tudni, mit jelent a sajátja. Tehát ne úgy képzeld el, hogy ez alapján eljük az életünk, ez inkább a szülők előrelátása, ha úgy választják, és Rita szerint én hű vagyok a nevemhez, tehát jól választottak a szüleim. A jelentése békés.
- Szerintem fontos, hogy hű légy hozzá. Ez olyasmi lehet, mint a horoszkóp nem? Az Emma például azt jelenti, nagyság, és azt hiszem, engem teljes mértékben úgy neveltek, hogy ez igaz legyen rám, akkor is, ha csak véletlen az egész. Sosem kérdeztem még, miért lettem Emma...
- Én azt sem tudom, a Rita mit jelent - nevetett a vöröshajú lány, mi pedig vele együtt kacagtunk.
Éppen egy pohár limonádét fogadtam el, amikor valaki csöngetett Ritáékhoz.
- Kinyitom - állt fel Saleem, Rita pedig azonnal rám támadott.
- Na? Milyen? Kedveled?
- Igen, azt hiszem. Jó fej, és irtó édesek vagytok együtt!
- Meglepődtél, hogy fekete, mi? - mosolygott.
-  Hát, nem számítottam rá, az biztos - nevettem. - De örülök, hogy megismerhettem egy más rasszba tartozó embert.
- Sziasztok - köszönt egy teljesen ismeretlen fickó, valószínűleg ő csengetett.
Rita egy öleléssel köszöntötte, bemutatott minket egymásnak, aztán pár perc múlva ismét csengetett valaki.
Kiderült, hogy Ritáék egy kisebb összejövetelt tartanak, de kizárólag Saleem barátait hívták meg, tehát nem Fruzsiék társaságát. Mivel a házigazdák ragaszkodtak hozzá, hogy maradjak, nem mondhattam nemet.
Aránylag kevés ember jelent meg, egy kedves kis társaság, de hisz egy olyan kislakásban mint Ritáéké, nem is férne el olyan temérdek. Az összejövetel pedig nem buli, hanem inkább csak beszélgetősdi volt, én pedig megismerkedtem egy sráccal, akinek esküvője lesz ősszel.
Saleem rendelt két nagy pizzát, amiből egy szeletet tudtam csak megenni, de jó volt nézni, ahogy a kis konyhában esznek az emberek, mint egy nagy család.
A vőlegény srác mutatott képeket a menyasszonyáról, és kiderült, hogy most átmenetileg vannak csak Budapesten, és egyébként Győrben laknak, ezért is várta annyira a találkozót Ritáékkal.
- És ő hogyhogy nincs most itt? - kérdeztem Dávidot - az újonnan megismert srácot - a menyasszonyáról.
- A nagyszüleihez ment látogatóba amíg én itt vagyok, aztán érte megyek.
Sokat beszélgettünk, kiderült, hogy 25 éves, és most fejezte be az egyetemet, van egy öccse, a menyasszonyával már 5 éve járnak, és összességében nagyon kedves srácnak tartottam. Kérdezett arról, hogy mióta ismerem Ritát, és mik a terveim a jövőre nézve, aztán amikor elmeséltem neki, hogy a szüleim mennyire nem szeretnék, hogy sminkeléssel foglalkozzam, felajánlotta a segítségét. Komolyan, még sosem találkoztam ennyire jófej férfival.
- Van egy ismerősöm, na jó, igazából apám új felesége, aki esetleg be tudna ajánlani pár jó helyre, ha valóban tehetséges vagy - mondta önzetlen mosollyal, én pedig nem hittem a fülemnek.
- Ez csodás lenne, de mégsem fogadhatom el az ajánlatodat, hisz most ismertelek meg.
- Ugyan már, ha valóban elszánt vagy a dologgal kapcsolatban, ez ne érdekeljen. És ha a szüleid azt akarják, foglalkozz mással, előbb beszéld meg velük, hogy mit szeretnél. Minden esetre megadom a számom, és ha szükséged lenne a segítségre, hívj bátran.
- El sem hiszem, hogy léteznek még ilyen emberek! Köszönöm - mondtam boldogan, aztán telefonszámot cseréltünk, és megígérte, hogy amíg Budapesten vannak, bemutatja nekem a menyasszonyát.
Órákkal később indultam el haza, miután megköszöntem Ritának a csodás napot, és a kedvesének, hogy vendégül láttak, illetve Dávidnak, hogy olyan jól elbeszélgettünk.
Sötétben hazafelé tartani nem volt túl kellemes, valahogy sosem rajongtam a sötétben való egyedüli kószálásért, ugyanis folyton azt lestem, mikor támad meg valaki, vagy mikor lesz a legrosszabb... A metróból feljőve a buszhoz igyekeztem, és olyan hosszú út állt még előttem, hogy bele sem mertem gondolni, mik történhetnek addig velem.
Természetesen a busz az orrom előtt ment el, úgyhogy leültem, és vártam. Pechemre egy sornyi kocsma állt az út túloldalán, és sehol egy közért. Átgyalogoltam a kocsmákhoz, majd az egyik beeső utcában felfedeztem egy dohányboltot, ahová bementem vizet venni. Elindultam vissza a buszhoz, de elkezdett cseperegni az eső, és pillanatokkal később egy zápor áztatta a ruhám, szóval kénytelen voltam berohanni az első utamba eső üzlethelyiségbe, azaz a sarki kocsmába. Nem igazán éreztem megnyugtatónak, hogy a pólóm rám tapad, egy halom részeg ember társaságában vagyok, és szinte nem is hagytak időt leülni, máris rámszállt egy fiú. Próbált udvarolni, de egy másik arrébb lökte, és aztán az szövegelt nekem, de nagyjából negyedóra múlva, mikor már nem láttam az esőt zuhogni, elnézést kérve tőlük, kifelé indultam. Sajnos nem annyira tetszett nekik, hogy olyan hamar távoznék, szóval hárman utánam jöttek. Mocskos kifejezésekkel illettek, és fenyegetve próbáltak maradásra bírni, de ez a kocsmában senkit sem érdekelt, azonban kilépve az utcára, már megbámultak az emberek, csak sajnos senki nem tett semmit. Úgy csináltak a járókelők, mintha nem vennék észre, mi folyik a szemük előtt. Ez felbosszantott és elkeserített egyszerre.
- Hagyjatok békén, szeretnék haza menni - közöltem, és a zebra felé igyekeztem.
- Hazaviszünk, gyere csak - morogta az egyik, talán a legrészegebb.
- Ha nem hagytok békén, sikítani fogok - próbáltam távolodni tőlük, de nem akartam elüttetni magam az autókkal.
- Mindenkit hidegen hagy a sikoltozásod, bébi - nevettek össze, aztán az egyik pasi beszólt a többiekhez valamit, aztán két nagydarab férfi jelent meg az ajtóban.
Nagyon féltem, és rohanni akartam, de egyszerűen nem váltott zöldre a gyalogosok lámpája... Közelebb jött a két hatalmas férfi, én pedig sikítottam, miközben lefogtak kapálóztam, és mindent megpróbáltam elkövetni annak érdekében, hogy megmeneküljek.
Marci egyszer megmentett a részegektől a környékünkön, de most olyan messze vagyok mindentől, hogy esélyem sincs arra, hogy ismerős arcot lássak.
A lábammal próbáltam felrúgni legalább az egyikük féltett kincséig, ami nagy küzdelem árán sikerült is, és a helyzetet kihasználva beleharaptam a másik sziklakemény karjába, és hirtelen el sem hittem, hogy kiszabadultam, csak futottam át az úttesten, elhagytam a buszmegállót, és egészen addig mentem, amíg el nem estem a saját lábamban, és zokogva rogytam össze a betonon. Mázlim volt, mert nem jöttek utánam, hisz annyira részegek voltak, de a sokkhatás miatt ezt nem tudtam értékelni igazán.
Senkit nem hívhattam fel, teljesen egyedül zokogtam a járdán, a nedves betonon. Megszorongatták a karjaimat, és annyi minden rossz történhetett volna, ha nem tudok elszökni! Miért nincs itt Marci, hogy segítsen, mint mindig? Miért kell mindig bajba kerülnöm?
Végül gyalog elindultam haza, szipogva, sírdogálva, fel a hegyre. Nem akartam buszra szállni, és már nem érdekelt, ha a sötétben behúznak egy bokorba, csak sétáltam hazafelé.
A nap első sugarai már adtak egy kis fényt, mikor végre eljutottam a közeli kisboltig. Nem állíthatok be hajnalban, úgyhogy megpróbálom húzni az időt. Reggelig battyogtam, és semmi másra nem vágytam, mint egy jéghideg zuhanyra.
A boltocska sorai között bóklászva hallottam meg egy ismerős hangot, amint jó reggelt kíván az eladónak, majd elindul az egyik sorban.
Hiányzott a hangja, sőt némileg meg is nyugtatott, hogy még él, és egy légtérben tartózkodtunk, mégsem akartam összefutni Marcival, úgyhogy gyorsan lekaptam egy eperlevet a polcról, és gondosan ügyelve arra, hogy ne lásson meg, megpróbáltam kifizetni, de a pénztáros néni természetesen pont akkor felejtette el, hogy kétféle eperlevet árulnak, ezért oda kellett hívnia egy másik eladót, hogy segítsen neki. Reméltem, hogy ha mögém áll a sorba, nem ismer fel, és átkoztam a sorsot, amiért odaküldte nekem Marcit... Miért nem lehetett hamarabb? Amikor veszélyben voltam? A feszültség egyre jobban gyülemlett fel bennem a korábban történt események, Marci megjelenése és a nénike ügyetlensége miatt, úgyhogy idegesen lecsaptam a pénzt a kis tálcára, fogtam az eperlevemet, és kirontottam az üzletből. Feldúlt voltam, sírni akartam az idegességtől, mégis visszapillantottam az ajtóból, és nem teljesen lepődtem meg azon, hogy Marci engem bámul miközben a sorban áll. Értetlen arckifejezése elárulta, hogy meglepte a kirohanásom a boltból, de én berezeltem, és a pillanatnyi megtorpanásom után elindultam hazafelé. Futottam, nem akartam, hogy utánam jöjjön, mert akkor biztosan elsírnám magam, és elmondanám neki, hogy mi történt.
A kapunkban megpihentem, aztán nyugodt szívvel konstatáltam, hogy nincs senki a nyomomban. Besiettem a házba, és amilyen halkan csak lehet, felrohantam a szobámba, levetkőztem, és a hideg zuhany alatt kiadtam magamból minden feszültséget könnyek formájában.