Ellentétek

23. fejezet

Sziasztok!
Csak később akartam feltenni, de egyszerűen nem tudom kivárni! :) Érdekel a véleményetek!!!
Ééés úgy döntöttem, letörlöm blogspotról a történetet, hisz nem igazán van értelme annak, hogy ott legyen. Aki nincs regisztrálva ide, az is tudja olvasni ezt a verziót, szóval nem is igazán értem, miért csináltam egy külön blogot...
Továbbra is várom a véleményeteket kommentben vagy akár üzenetben!
Alig várom, hogy a legvégén megoszthassak pár információt azokkal, akik végig odaadással követték a sztorit, és köszönöm a támogatásotokat is!! <3
Jó olvasást!

Egy részeg emberrel vesztem össze. Lehet, hogy semmit sem gondolt komolyan...
Hallottam egy nagy sóhajt, amit még jó pár hasonló követett, elvétve pedig egy-egy cifra szitkozódás, de ahogy távolodtam a játszótértől, Marci hangjai is halkultak.
Már az erdőn kívül jártam, kerestem az utcát, amelyen el kell indulnom, hogy Marciékhoz juthassak. Szerencsére nem tartott sokáig, és célba vehettem a házat. Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen csak haza megyek, hiszen annyira feldúlt voltam, de mégis kötelességemnek éreztem, hogy rendesen részvétet tudjak nyilvánítani legalább annak az embernek, aki engem még sohasem bántott meg. Azon is elgondolkodtam, mennyi igazság lehet abban, amit Marci mondott. Elvégre nem igazán volt magánál, és a bátyja annyira kedvesnek tűnik...

Miért kellett velem bunkóznia? Végleg végeztünk! Hisz azt mondta, jót szórakozott velem, és egyáltalán nem féltékeny. Tényleg egy érzéketlen, érzelemmentes bunkó... Annyira megbántott, mégis kicsit megkönnyebbülve éreztem magam, amiért tudja az igazságot.
- Emmaaa! - valaki kiabált. Biztos halucinálok - gondoltam, így hátra sem nézve ballagtam tovább.
- Emma, az isten szerelmére, várj már meg! - felismertem Marci közeledő hangját, mire megtorpantam, és a kihalt környék üres utcájának közepén azon tanakodtam, megforduljak-e, vagy haladjak tovább. Végül inkább figyelmen kívül hagytam őt.
Az utcai lámpák gyér fényt biztosítottak, mégis pont elég volt ahhoz, hogy Marci ne tudjon szem elől téveszteni. Mit akar még tőlem?
Nem tartott soká, mire beért engem, megragadta a csuklóm, és kényszerített a megállásra.
- Nem érdekelnek a további sértegetéseid. Elmennék - közöltem semleges hangon miközben maga felé fordított, de ő csak rászorított a kezemre, mikor megpróbáltam kiszabadulni.
Ezek után mindketten némán meredtünk egymásra. A szemem szikrákat szórt, az ő tekintete pedig mintha kitisztult volna valamelyest.
Nem bírtam sokáig a néma hallgatást, megpróbáltam a legérzéstelenebb hangszínemmel hozzászólni:
- Rendben, mondd, mit akarsz, Marci? És nagyon kérlek, azonnal eressz el! - sóhajtott a kérdésem után, majd a kezével, ami pillanatokkal korábban az enyémmel érintkezett, beletúrt a hajába, végül a szemembe nézett. Igen, határozottan józanabbnak néz ki, már ha ez lehetséges ilyen rövid idő alatt... Még futott is! Attól biztos kitisztult a feje. Legalább egy picit.
- Sajnálom - mondta komolyan, és éreztem, nem sokszor mond ilyet. Habár a hangja már kevésbé volt részeges, olyan idegenül hangzott a szájából, mintha tényleg csak tanulná ezt a kifejezést. Minden esetre a szívem ellágyult, nem tudtam rá haragudni, akkor sem, ha teljesen jogosan megtehetném. Ennek ellenére nem reagáltam, egyszerűen nem gondolhatja, hogy majd egy bocsánatkéréstől minden helyrejön. Magyarázatra van szükségem. Mint mindig...
- Emma, hallottad?
- Igen, tisztán hallottam - mondtam közömbösen, hogy éreztessem vele, ezzel nincs megoldva. Sóhajtott, és újra a frizuráját igazgatta. Ideges?
- Hülyeségeket mondtam ott a játszótéren, és ne haragudj! Csak annyira komplikált ez az egész, ami veled van. Bárcsak egyszerűbb lenne, és megérthetnéd!
- Nem bonyolult, csak te teszed azzá, nem veszed észre? Szándékosan megbántasz, és játszol velem! Soha senki nem tett még ilyet velem, Marci, és ezért azt hiszem, érthető, hogy kitaláltam egy hülyeséget a büszkeségem érdekében...
- Ha nem így bánnék veled...
- Mi lenne? Nem kell az újabb hazugságod. Ha nem így viselkednél, jóban lehetnénk. Ehelyett te folyton csak csikicsukizol, én pedig nem tudom ezt már kibírni!
- Akkor most mit keresel még mindig itt? Ha annyira fáj, és büszke vagy, miért jöttél segíteni?
- Magam sem tudom. Talán mert én veled ellentétben jó ember vagyok. De egyet megígérhetek. Ha innen elmegyek, soha többé nem látjuk egymást!
- Azt úgysem lehet! - halványan elmosolyodott.
- Miért nem? Hogy tovább játszhass? Hogy még szánalmasabb legyek? Hogy még több hülyeséggel bánts meg?
- Nem! Én is azt hittem, lehetséges lesz elkerülnünk egymást, de most már belátom, hogy nem az. Én vagyok a szánalmas - sóhajtott újra, és a cipőjére pillantott.
Annyira mérges voltam rá, hogy nem tudtam, mivel bántsam meg, de ettől padlót fogtam. Inkább nem értettem egyet, hiszen nem tartottam szánni valónak, azonban akkor eszembe jutott, hogy talán csak a pia miatt beszél össze-vissza. Egy rövid ideig újra csend telepedett ránk, emésztettük a beszélgetést. Én legalábbis...
- Mostanában iszol? - kérdeztem a lényegre térve, hátha megtudok valami újat róla.
- Nem, csak ma. Ez előtt már nagyon rég ittam!
- Nem kellene. Agresszív leszel tőle - állapítottam meg, és abban a pillanatban beugrott egy kép, amint épp szétzúzza a lakást... Azt mondta, összetört valamit.
- Tudom - lehelte, ami miatt megcsapott a leheletének tömény alkohol aromája, és kicsit felfordult a gyomrom, hisz nem szeretem az alkohol ízét, se bűzét.
- Nos, talán mennem kéne - próbáltam nem a szemébe nézni, és tettem egy lépést az otthonom irányába. Nem tudok mit mondani neki. Majd alakul. Ha újra látjuk egymást, furcsán viselkedünk, aztán mindenki megy a maga dolgára.
- Ne! - elkapta a csuklóm, és kétségbeesetten húzott maga felé, ami újra kicsapta nálam a biztosítékot!
- Miért ne? Nem rángathatsz tovább! -  förmedtem rá, megfordultam, és menni akartam, de újra visszarántott.
- Ne fordulj el! - kiabált ő is.
- Pedig el fogok, és te nem állíthatsz meg, mert nem uralsz engem! Tudod, magam sem értem, miért ugrottam egyből a tesód szavára, és minden gondolkodás nélkül szöktem el otthonról, rohantam idáig, amitől a hajam is totál káosz lett, de már rég megbántam, és igen, már én is látom, amit te. Szánalmas vagyok, hogy futok utánad, szánalmas, hogy te csak játszol velem, de ha bajod esik, én próbálok...
Ajkait rátapasztotta az enyémekre, ezzel félbeszakítva a mondandómat, és bármennyire is csábító volt, nem csókoltam vissza. Csak álltam ott lefagyva, megsemmisülve, és próbáltam nem beadni a derekam. Nem szórakozhat tovább! Közelebb húzott magához, mire automatikusan próbáltam eltolni, de sokkal erősebb volt nálam, semmit sem ért a próbálkozás.
- Emma, csókolj vissza, kérlek - mormolt az ajkaimba, de én nemlegesen ráztam a fejem - vagyis próbáltam, mire végre el tudtam tolni magamtól.
- Nem csókolhatjuk meg egymást ezek után, értsd már meg!
- Miért nem?
- Mert ezzel semmi sem oldódik meg - kiabáltam, és kicsit sem nőiesen gesztikuláltam.
- Tudom - mondta mélyen a szemembe nézve, és vett egy nagy levegőt. - Talán...
- Nincs talán! Marci, mennem kell - mondtam sietősen, mire rám förmedt.
- Ne szakíts félbe, és nem mehetsz sehová - annyira lesokkolt a hirtelen dühe, hogy megszólalni sem tudtam. Aztán újra lágy hangot erőltetett magára, és kezdtem kapizsgálni, miért tudja megfélemlíteni az embereket olyan könnyen.
- Tudom, hogy hülyeségeket csináltam, és tudom, hogy sokszor megbántottalak, de kérlek, hidd el, hogy amit a játszótéren mondtam, csak a pia miatt volt! Amikor felfogtam, hogy te újra el akarsz menni tőlem, és soha többé nem látni engem, valahogy nem éreztem magam részegnek. Van egy ilyen funkciója az embereknek, hogy ha olyan hirtelen stressz ér, vagy ilyesmi, akkor egy  pillanat alatt kijózanodsz - hallgattam, vártam a folytatást, míg ő a haját igazította el a szeméből. - Nem vagy szánalmas, és ez egy kicsit bonyolultabb, mint szerettem volna hogy legyen. Csak annyit kell megértened, hogy nekem szükségem van rád, és sohasem szórakoztam veled!
- Most már semmit sem értek - nyögtem ki végül, egy sóhajtás után. Elmosolyodott, és gyengéden megfogta a kezem. Csak az járt a fejemben, hogy szüksége van rám. De mi van, ha éppúgy nem gondolja komolyan, mint azt, hogy szánalmas vagyok?
- Különleges lány vagy, Emma. De nem kell mindig mindent megértened! Most csak annyit kérek, legyünk újra barátok, és ne civakodjunk folyton - mély hangja szinte simogatta a fülem, és talán túl hamar kizökkentett a józan gondolkodásom a puha érintése okozta mámorból.
- Miért higgyem el neked, hogy most majd minden más lesz? Te sem tudsz megoldást erre! Csak azt mondod, legyünk barátok, de tudjuk, hogy az nem fog menni, én pedig nem leszek soha olyan lány, akit bármikor megkaphatsz, és nincs elkötelezettség, nincs hűség, nincs semmi, csak testi kapcsolat. Marci, erre keress mást, és akkor hagyjuk békén végre egymást, vagy találj ki egy olyan megoldást, ami véget vet ennek a köztes állapotnak! - teljesen nyugodtan, majdhogynem halkan beszéltem, és azt kívántam, bárcsak működhetne ez az egész köztünk úgy, mint az átlagos pároknál. Szerelemmel...
- Nem tudok kitalálni megoldást... Ezért mondtam, hogy bonyolult ez az egész. Ha nem lennél ennyire erkölcsös, - nem hagytam, hogy befejezze, közbevágtam.
- Akkor szajha lennék - elmosolyodott, majd egy apró lépéssel közelebb állt hozzám.
- Pontosan - huncut mosolya nyugtalanított. - És én azokhoz vagyok szokva...
- Ez a probléma - reagáltam szemöldökfelhúzva, nehogy azt higgye, belemegyek újra a játékba.
- Annyira nehéz ez... Mi lenne, ha csak nem neveznénk sehogy? Csak úgy együtt lennénk néha, meg ilyenek - próbálkozott, mire gúnyosan felnevettem.
- Mint a Henivel való viszonyod? - meglepődött képet vágott, aztán pillanatokkal később ismét az a huncut félmosoly tündökölt az arcán.
- Féltékeny vagy?
- Ugyan már! Ez sértő - mondtam legyintve, de nem igazán tűnt úgy, mintha elhitte volna.
- Henivel nincs köztünk semmi, már egy ideje - magyarázta komolyan, nekem pedig leesett az állam. Értetlen arcot vághattam, mert magyarázni kezdett: - Próbálkozik, de már nem akarok vele lefeküdni. Megtudtam, hogy három másik pasi járkál hozzá, és emiatt megundorodtam tőle.
- Tehát ugyan azt csináltad vele, mint velem? Nem jártatok, csak amikor kedved tartotta, kihasználtad, és még azt is elvártad, hogy csak veled szexeljen? Normális vagy?! - abban a pillanatban teljesen komolyan gondoltam a kérdést.
- Veled nem tudom ezt csinálni.
- Még szerencse - mondtam gúnyosan. - Heni tud róla, hogy közömbös a számodra? - csak azért kérdeztem, mert az emlegetett leányzó fenyegetése friss volt az emlékezetemben, és akkor eléggé úgy tűnt, hogy nem tudja ezt az apró de annál fontosabb információt Marci érzéseiről.
- Mivel már egy ideje mindig lepattintom, gondolom feltűnt neki - mondta vállvonogatva.
- Nem úgy tűnik, mintha annyira ignorálnád. Múltkor az étteremben is jól elvoltatok - szaladt ki a számon, pedig nem akartam felhozni. Így már biztos lehet abban, hogy féltékeny vagyok Henire.
- Majd megbeszélem vele - mosolyodott el, és úgy tűnt, ejtettük a témát.
- Gyere, menjünk át hozzám - összekulcsolta ujjainkat, és húzni kezdett maga után. - Úgy is annyira részvétet akartál nyilvánítani Dávidnak - toldotta hozzá halkan. Mikor megtorpantam, kérdőn nézett rám.
- Miért viszel el hozzátok?
- Mert gondolom nem akarsz összeveszni anyáddal, márpedig biztosan nem tudná figyelmen kívül hagyni, hogy az éjszaka közepén állítasz haza - fenébe, hogy ilyen jól érvel!
Zavarba jöttem, és a betont fixíroztam inkább, mire halkan kuncogott.
- Na, gyere, hercegnő! - azzal újra megindultunk.
Jól esett, hogy a hosszú ujjai teljesen beburkolják az én pici kezem, és jól esett nem arra gondolni, hogy ezt sem szabadna...