Ellentétek

36. fejezet

A környék már ismerősebb volt, de nem hozzánk érkeztünk, amit furcsálltam.
- Mit keresünk itt? - néztem körbe.
- Hazahoztalak, gondoltam vacsorázhatnál, ha már meglógtál miattam - vont vállat tök lazán és betessékelt a házába. Kétségbeesett fejem láttán egyből kapcsolt. - Még van időnk, szüleid még biztosan esznek. Ennyi neked is jár.
- Rendben, és mi a vacsi? - indultam a konyhába, kezdtem otthonosan érezni magam.
- Nézz körül nyugodtan - közben felült a konyhapultra. Amíg nézelődtem a hűtőben, éreztem magamon a pillantását, szinte lyukat égetett a bőrömbe. - Esetleg itt is maradhatnánk, majd azt hiszik, elaludtál - tűnődött.
- Már megbeszéltük, haza kell mennem, mert ha benyitnak a szobába egyértelmű lesz, hogy nem vagyok ott - másztam ki a hideg fridzsiderből két nagy tállal.
- Tényleg... És mit találtál?
- Ez rakott krumpli, a másik pedig valami süti - mosolyogtam boldogan. - Ezeket megehetjük? Vagy a tesódéknak van? - eszembe jutott, hogy a múltkor is felhívott Dávid, mert nem tudták, hány személyre készítsenek kaját... Mi van, ha ez is ki van számolva?
- Jahj, folyamatosan főznek, nyugodtan ehetünk - leugrott a pultról, és elém rakott két tányért. - Sokat kérek - mondta határozottan. Ha szerinte ehetünk, együnk...
Olyan volt mint egy kisgyerek, ahogy ott állt mellettem türelmetlenül a konyhában, csillogó szemekkel a megváltást ígérő krumplira várva.
- Én szedjek? Azt hittem nekem csak keresnem kell, de rendben - vontam vállat. - Hol van valami kiszedő lapát?
Válasz helyett a kezembe adott egyet, és addig evőeszközöket vitt az asztalhoz.
Szedtem neki egy jó nagy adagot, majd beraktam a mikróba.
***
- Tetszik ez a háziasszony szerep - jegyezte meg Marci, mikor mosogattam az edényeinket.
- Nagyon vicces, de inkább azt mondd, hazaviszel-e, mert kezd szorítani az idő.
- Nem viszlek haza, még nem élveztem ki a társaságod - mosolygott, mire lefröcsköltem vízzel.
- Te szemtelen!
- Én?! Csurom vizes vagyok miattad - puffogott, vagyis próbált de nem tudta visszatartani a nevetést.
- Akkor indulunk? - kérdeztem diadalittas mosollyal.
- Ezt még törlesztem, és utána mehetünk - nem értettem hova akar kilyukadni, de csípőre tett kezekkel vártam a következő mozzanatot.
- Befejezhetem a mosogatást vagy most szeretnél "törleszteni"? - kérdeztem gúnyosan.
- Nyugodtan, addig kieszelem a tervet - kiment a konyhából, én pedig folytattam amit elkezdtem.
- Hiányozna a ruhád, ha tönkremenne? - hirtelen tért vissza a légtérbe, de nem néztem rá, csak válaszoltam.
- Persze, hogy hiányozna! Örülnék, ha nem tennéd tönkre - sóhajtottam, rövidesen pedig elkészültem a mosogatással. - Kész vagyok, indulhatuunk - kiabáltam, nem tudtam épp merre kószál Marci, de indulnom kellett volna.
- Meglepetés - kiabált a lépcső tetejéről, és egy nagy adag langyos vizet öntött rám. Sikítottam egy hatalmasat, és eléggé felhúzott a dolog. Nem bírtam megszólalni, teljesen sokkot kaptam.
Csak tátogtam mint valami hal, és nem tudtam, mit csináljak.
Az egész felsőm szétázott, rámtapadt, fáztam, Marci pedig közelebb jött.
- Nem volt a legszerencsésebb fehér pólót választanod, így látom a melltartód - mondta negédesen, de nem vigasztalt. Nem voltunk egálban!
- Ez nem póló, hanem egy szép blúz, és egyébként is! Én csak egy kis vízzel fröcsköltelek le, te pedig egy egész pohárral - mondtam mérgesen. Elmentem a konyhába, megtöltöttem vízzel, és rá akartam volna borítani, de kiszaladt az udvarra. A szobában állt a tócsa, amit én csináltam pluszban a Marci által okozott mellé, de újabb töltettel mentem az udvarra, hátha megtalálom a célszemélyt.
Már körbejártam a házat, azt sem tudtam, miért kutatom, lehet hogy már rég visszament a házba, de aztán előbukkant, és egy slaggot tartott felém.
- Ha támadsz, én is - mondta fenyegetve. Nevetnem kellett, ez jó ötlet volt tőle. De akkor sem ért, hogy én sokkal többet kaptam, mint amennyit adtam.
- Ez nem ér - nevettem, és egyre közelebb mentem hozzá.
- Miért nem? Te is vizes vagy, én is. Hol a hiba?
- Én sokkal több locsolást kaptam - duzzogtam.
- De langyos vízzel! Örülj neki, és add fel szépen a harcot - javasolta, és ledobta a fegyverét.
- Arról szó sem lehet - szaladtam oda hozzá, ráöntöttem a vizet és elkezdtem befelé menekülni. Sajnos túl gyorsan kapcsolt, és még le tudott locsolni, de mikor beértem a házba, megnyugodtam.
Csurom vizesen lépett be Marci, mindketten nevettünk.
- Rendben, akkor most már kvittek vagyunk? - nézett végig rajtam, majd magán.
- Igen, azt hiszem - léptem közelebb hozzá, és kifelé húztam az udvarra. - Hazaviszel?
- Ilyen vizesen biztos, hogy nem ülünk be a kocsimba! - jelentette ki az egyértelműt, amire nem is gondoltam előtte. Igaza van... Már megint.
- Akkor sétálok, semmi gáz - vontam vállat. - De egy pólót kérhetnék, hogy ne így kelljen az utcán végigmennem?
- Mindjárt jövök, hozok egyet - azzal felrohant az emeletre.

- Átöltözhetsz, akkor kimosom majd a szennyesed - nyújtotta felém a ruháját. Megfontoltam az ajánlatot, és semmi kifogásolni valót nem találtam az egészben. Végülis, miért ne lehetne itt egy váltás pólóm?
- Ha időben hazaérek, nem látnak meg, és nem lesz gáz a ruhából. Majd visszajuttatom - mosolyogtam, és elvonultam átöltözni.
Nem gondoltam át teljesen, a melltartóm is csurom vizes volt, és átáztatta a Marcitól kapott darabot. Mégsem vehetem le...
- Kész vagy már? Kicsúszol az időből - pont abban a pillanatban fejezte be a kiabálást, mikor kinyitottam az ajtót. - Akkor indulhatunk - lépkedett kifelé, de nem értettem, miért beszélt többesszámban.
- Te is mész valahova? - miután kiértünk az utcára, rákérdeztem.
- Ilyen későn nem szeretném, ha egyedül sétálnál!
- Micsoda úriember - mosolyogtam, azután pedig nem igazán beszélgettünk.
Pár házzal a miénk előtt mégis megszólaltam. Nem azért, mert kínos volt a csend, hanem mert támadt egy ötletem.
- Meg szeretnék tanulni vezetni. Komolyan! Autósiskolában - néztem fel boldogan, a mondandóm hallatán pedig Marci is felvidult.
- Igazán? És mikor akarod kezdeni?
- Nem is tudom, talán még a nyáron, de az is előfordulhat, hogy majd csak ősszel vágok bele. Mit gondolsz? - közben elértünk a kapunkhoz, ahol megálltunk.
- Támogatom az ötleted, ha tudok segíteni, szívesen teszem - mosolygott magabiztosan.
- Köszi - közben kinyitottam a kaput, de hirtelen nem tudtam, behívjam-e.
Egy pillanat alatt kellett döntenem, ami sosem jelent jót számomra, szóval hirtelenjében csak simán megkérdeztem, akar-e befáradni,
remélve, hogy udvariasan nemet mond. De természetesen nem így történt.
A szüleim még nem voltak otthon, mázlink volt.
- Nem hiszem, hogy sok idő, mire hazaérnek, de bezárom az ajtót a biztonság kedvéért - beszéltem hozzá, miután bevonultunk a szobámba.
- Akkor hogy megyek haza, ha megjönnek?
- Kilógsz. Nekem is szokott sikerülni - nevettem. Nem hiszem, hogy megnyugtatta, de ő akart bejönni...
- Ha nem zavar, lezuhanyoznék, elég kellemetlen vizes cuccokban lenni.
- Ugyan miért zavarna? Beférek melléd, hercegnő? - kuncogott, én pedig csak fejcsóválva magamra zártam a fürdőm ajtaját.

- Hallottál valamit, amíg fürödtem? - kérdeztem pizsomába bújva, mikor kiléptem a szobába, de akkor láttam,
hogy Marci a babzsákokon alszik,
kezében a telefonjával és a pénztárcájával. Eléggé kitekert pozícióban volt, nem hagyhattam elgémberedni szegényt, de ötletem se volt, hogyan kezeljem a kialakult helyzetet. A haja és a ruhája még nedves volt, tanácstalanul guggoltam elé.
Óvatosan megmozgattam a vállát a nevét suttogva, ami furcsa reakciót idézett elő. Először ugyanis elmosolyodott, azt hittem felkelt, a
nevemet suttogta, de aztán nem válaszolt többet. Megmelengette a szívem, de kicsit furcsa is volt.
Újra megráztam a testét, kicsit hangosabban szólítottam, ő pedig végre felnyitotta szemeit.
- Elaludtál, és nem tűnt túl kényelmesnek a helyed - mosolyogtam rá.
- Ne haragudj! Mostanában nem alszom túl jól, talán ez az oka - szabadkozott.
- Most mégis sikerült - meredtem tiszta szemeibe, amik elvarázsoltak.
Be kell vallanom magamnak, imádom a szemeit!
- Azért, mert megnyugtatsz, Emma - szépen tagolt mondata nem tudott eljutni az agyamig teljesen, mert nem mertem felfogni. Ha igazat beszél, akkor bajban vagyunk érzelmileg. Rendeződni látszik a kapcsolatunk,
erre ilyeneket mond? Jaj nekem!
- Na, de mostmár mennem kéne, igaz? - mocorgott a babzsákon.
- Ami azt illeti - állítottam meg a mozdulatsorban, és gondoskodni szerettem volna róla. Ha tud aludni,
legalább most az egyszer pihenje ki magát rendesen, akkor is, ha ez azt jelenti, megint együtt töltjük az éjszakát! - Maradhatsz is - vontam vállat, próbáltam lazának tűnni - Megnézhetnénk egy filmet, vagy csak aludhatunk, ha tényleg ilyen fáradt vagy - elpirultam, éreztem, ő pedig látta, de nem tette szóvá. Csak megsimította a pofim, és felállt.
- Köszönöm - suttogta, miután felhúzott, és ránéztem.
- Nem kell! Adok takarót, alhatsz a földön - mutogattam, ő pedig halkan felnevetett.
- Mindezek után hagynád,
hogy a padlón szunyáljak?
- Ne legyél telhetetlen - emeltem fel a mutatóujjam. És egyébként is, tiszta víz volt...