Ellentétek

21. fejezet

Délután ébredtem, majd miután megreggeliztem, felöltöztem egy otthoni, laza, combközépig érő pamutruhába, és leültem a babzsákfotelembe, hogy sorozatot nézzek, de valahogy olyan rossz érzésem volt Marci miatt. Biztosan nem tudja, mi ütött belém, amiért elrohantam a boltból, minden esetre nem kellett volna látnunk egymást... Csak rá tudok gondolni, és minden szereplő mintha gúnyolódna a szerelmi életemen. Hálásnak kellene lennem amiért nem jött utánam, vagy haragudnom kéne? Inkább egy kicsit mind a kettő...
Két rész között Rita vesztesége jutott eszembe, és sajnáltam szegényt, ugyanakkor bíztam a sikerükben. Halványan elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, talán most is a projekten dolgoznak. Aztán a gondolataim akarva-akaratlanul is újra Marci felé terelődtek, de csak azon tűnődtem, mit csinálhat...
Éppen elindítottam egy újabb epizódot, mikor megcsörrent a telefonom, úgyhogy meg is állítottam egyből.
- Szia Fru - vettem fel boldogan.
- Szia, lesz ma egy buli, van kedved velem jönni? Egy utcával feljebb mint ahol Marci lakik, azt hiszem - csiripelt a telefonba, teli volt energiával, ez a hangján is hallatszódott, és az ilyen állapotú Fruzsinak akkor sem mondhatnék ellent, ha nyomós okom lenne rá... Ezúttal nem volt nyomós okom sem, és bulihangulatom sem. Egy próbát megér, hátha rám hagyja, és a közelébe sem kell mennem annak az utcának...
- Figyelj, én nem igazán szeretnék ma este kimozdulni - reméltem, sikerül.
- Na persze - nevetett. - Neked sosincs kedved kimozdulni, hercegnő. Velem jössz, és megpróbálsz bepasizni, ellentmondást nem tűrök.
- Rendben van, megadom magam - számítottam rá, hogy a végkimenetel ez lesz. - És ki a házigazda? Vagy nem is ismerem, igaz?
- Emil egyik haverja, a szülinapján már láthattad, mikor nálunk voltunk.
- Rendben, és kik lesznek ott? Úgy nagyjából - a kérdésemmel valójában egy személy jelenlétét szerettem volna kipuhatolni...
- Hát nagyon sok ember és mi mindannyian, tudod Rita, Heni, Emil, én, és ajánlom, hogy te se mondd vissza - nevetett, de mind a ketten tudtuk, hogy ha valamit megbeszélünk, az úgy is lesz. Betartom a szavam.
- Danival és Marcival mi a helyzet? - ugye nem túl átlátszó a kérdés? Jaj.
- Na jó, mégsem mindannyian. Dani nem utazik fel, Marcit pedig egy ideje nem láttuk...megint - Fruzsi hangja könnyed és nemtörődöm volt, én is igyekeztem hasonlóan reagálni.
- Rendben, de hogyhogy Dani nem jön? - inkább tereljük a másik fiúra a gyanút...
- Egy pár napig együtt van a család most náluk, és szeretné kihasználni a helyzet adta lehetőségeket, azt hiszem valami ilyesmit mondott - magyarázta Fruzsi, én pedig csendben vártam a mondat végét. - Itt vagy még?
- Persze, csak hallgattam, amit mondasz. És nagy buli lesz ez a ma esti?
- Nem tudom. Sima házibuli, úgyhogy ne díszöltözetben gyere - nevette el magát barátnőm a mondat végére.
- Igyekszem - mosolyogtam, majd ezek után hamarosan befejeztük a beszélgetést.
Annyira nem volt kedvem az egész bulihoz, és nem hozott lázba a pasizás gondolata sem, hogy másodszorra is elindítottam azt a sorozatrészt, amit a Fruzsival való beszélgetés miatt le kellett állítanom.
Majd később utánuk megyek, úgysem beszéltük meg, hogy találkozunk-e előtte...
Megnéztem két részt is, mikor üzenetet kaptam Ritától.
"Szia, hallottam, hogy együtt bulizunk ma. Találkozzunk a Marciék feletti utcában, a buliházat meg fogod ismerni a zenéről. Két óra elég az elkészülődéshez?"
Válaszul bepötyögtem egy igent, aztán elmentem fürdeni, mert a két óra az az időintervallum, amiben kényelmesen tudok készülni.
Másfél óra után kész voltam a sminkemmel, és a tusfürdőtől illatozva nézegettem magam a tükrömben. Egy sötétbarna háromnegyedes ujjú ruhát választottam, ami a térdem fölé ért nagyjából egy centivel, és egy színben hozzá passzoló topánkát vettem fel. Utolsó simításként fújtam egyet a kedvenc parfümömből, és elindultam.
Volt majdnem félórám, hogy odaérjek, úgyhogy nem kellett rohannom.
Kezdett sötétedni, és kicsit megszaporáztam a lépteim, amikor egy sarkon összeütköztem valakivel.
- Te jó ég, elnézést! - szabadkoztam egyből, aztán észrevettem, ki is az alany. - Dávid?
- Oh, szia, Emma! Ne haragudj, csak kissé szétszórt vagyok ma.
- Nem probléma. És mi járatban? Erre laksz? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni, hogy oldjam a feszültséget. Látszólag valami problémája volt...
- Hát tudod, egyébként nem itt élek, de most ebben az utcában lakom - mutatott arra, amerről jött, és amikor bólogattam, jelezve, hogy felfogtam, akkor csapott arcon a felismerés. Hiszen ebben az utcában lakik Marci is! Ne már...
- És veled mi újság? Elkísérhetlek valameddig?
- Igazán kedves vagy, megköszönném, de csak, ha nem tartalak fel - mondtam mosolyogva, és örültem, amiért ilyen rendes emberek is léteznek a világon.
- Valójában nem, épp boltba indultam, de várhat egy kicsit. Messze mész?
- Csak a következő utcába - mutattam az említett hely felé.
- Remek, menjünk - biccentett, és elindultunk.
- És... - kicsit zavarban voltam, hiszen teljesen elfelejtettem, hogy barátnője van! - a kedvesed vár most rád? Röstellem, ha miattam kell várakoznia!
- Dehogy! Ő most épp főz, csak egy üveg bort szerettem volna a vacsora végére - mintha elpirult volna. - Most jut eszembe, illene bemutatnom, ha már megígértem. Esetleg ráérsz a közeljövőben?
- Igen, azt hiszem, nem terveztem semmit - soha nem tervezek semmit...
- Akkor holnap felhívlak, rendben?
- Oké. Egyébként ide jöttem - mutattam az óriási házra mögöttem. Hangos zene hallatszódott az utcára, reméltem, hogy jó helyre jöttem. - Gondolom nem nézel be, ha vacsoráztok, de akkor holnap beszélünk - mosolyogtam, ő pedig viszont. - Köszi a kíséretet - nyújtottam a kezem, de ő egy széles mosollyal az arcán inkább lazán átölelt. Nem tartott sokáig, és eléggé meglepődtem, aztán mikor eltávolodott, akkor vettem észre, hogy az ismerős fekete Volvo parkolt le tőlünk pár méterre. Sokkot kaptam, Dávidra néztem, aki hunyorogva az autót nézte, majd komoran rám nézett.
- Ez az öcsém kocsija - hogy mi??? Ez határozottan Marci kocsija! Biztos csak kölcsön adta Dávid öccsének egy időre, vagy ugyan olyanjuk van... De a környéken ez az egyetlen ilyen színű és fajtájú autó. Bárcsak emlékeznék a rendszámára!
Amikor Marci kiszállt az autóból, el akartam szaladni, de földbe gyökerezett a lábam, és csak bámultam a felénk tartó srácot.
- Ez nem csak az ő autója, hanem ez ő - kissé hitetlenkedő hanglejtése arra engedett következtetni, hogy nem csípik egymást, de engem egy másik gondolat foglalkoztatott. Az nem lehet, hogy ők ketten testvérek! Két teljes ellentét, és bármennyire keresem, nem találok hasonlóságot. Külsőleg sem. Dávid sötétszőke hajú és barna szemei vannak. Az szája vékonyabb mint Marcié, és... na, jó! A testalkatuk hasonlít. Ez lehetetlen!
- Sziasztok - köpte a szavakat Marci, majd ráharapott az alsó ajkára. Ideges lenne? Lehet, minden esetre iszonyat szexi!
- Emma, ő itt az öcsém, Marci - mondta nem igazán kellemes hangon Dávid. Határozottan érződik, hogy valami nincs rendben köztük. - Marci, ő egy barátom, Emma.
- Látom bejönnek az eljegyzett pasik - gúnyolódott rajtam, horkantott egyet, aztán sarkon fordult, és bement. Miért kellett megjelennie? Miért kellett tönkretennie a napom, amikor végre kimozdultam otthonról?
- Ezt nem hiszem el... Ne haragudj, hogy ilyen bunkó volt - mentegetőzött a testvére, és hirtelen kicsúszott a számon, aminek nem kellett volna.
- Sebaj, mindig ilyen - aztán elhallgattam, mert leesett, mit is mondtam.
- Tessék? Ti ismeritek egymást? - kérdezett meglepve.
- Öhm... - nem akartam hazudni, és már úgyis elárultam magam, úgyhogy muszáj volt elmondanom az igazat. - találkoztunk már - vallottam be, és ha úgy vesszük, nem hazudtam, hiszen ha ismerném, tudtam volna, hogy van egy bátyja például.
- Értem, nos, én azt hiszem most elmegyek, már így is túl sokáig maradtam. Holnap hívlak - ígérte, aztán egy gyors integetés után eltűnt a sötét utcán.
Úgy döntöttem, bemegyek a házba, megkeresem Ritát, és megpróbálom elkerülni Marcit, hátha sikerül.
- Sziaa, te vagy Emília ugye? Örülök, hogy itt vagy - üdvözölt sejtésem szerint a házigazda, de sajnos nem volt időm kijavítani a nevem, mert tovább állt.
Beljebb mentem az óriási házba, ahol az embertömeg sűrűbb lett, a zene dübörgése is erősödött, és egyre jobban kezdtem rosszul érezni magam a zene ritmusára lüktető mellkasombéli dolgoktól, ezért a konyhába indultam egy pohár víz reményében.
Három csomag műanyag poharat találtam az egyik asztalon, amiből elvettem egyet, és csapvízzel töltöttem meg. Miközben kortyoltam, valaki megbökött, mire hirtelen odafordultam, és mikor megláttam Marcit, félrenyeltem a vizet. Köhögni kezdtem, és annyira kínos volt, úgy éreztem, abban a pillanatban elsüllyedek, ő pedig csak nevetett. Bunkó.
- Azért ennyire nem volt ijesztő egy kis megbökés nemde? - válaszolni nem tudtam, csak szúrós szemmel néztem rá. - Vagy mégis? Istenem, jól vagy? - kezdett megenyhülni a pillantása, és közben mellettem tevékenykedve megtöltötte a csapból a poharát. Mikor végre sikerült megszólalnom, nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá. Haragudnom kellene? Vagy ignorálni? Kedveskedni biztosan nem!
- Csak félrenyeltem. Bárkivel megesik - mondtam flegmán, amire mosolyogva válaszolt.
- Hát persze - a szarkazmus erősen érezhető volt a hangján. Valamit kérdeznie kéne, vagy nekem kéne, különben el fog menni, azt pedig nem szeretném igazán, ha már egyébként is összefutottunk.
- Mit keresel itt? - nyögtem ki végül, és szerencsére teljesen érzelemmentes volt a hangom.
Felvont szemöldökkel válaszolt:
- Beszélnem kell egy ismerősömmel - mintha semmi közöm nem lenne hozzá. Végülis nincs is...
A konyhába Rita táncolt be, aki meglátva minket nem leplezte a meglepettségét.
- Hát ti? Mi folyik itt? - közben mosolygott, de az lehet az alkohol hatása miatt is.
- Meg akart fulladni a barátnőd - mosolygott gonoszul Marci, Rita pedig természetesen nem értett semmit.
- Tessék?! Minden rendben?
- Sziasztok - mondta Marci, és kislisszolt a konyhából.
- Csak félrenyeltem - nyugtáztam, mire megkönnyebbültség látszódott az arcán.
- És Marci mit keres itt? Megint eltűnt egy időre, és most megint akkor tért vissza, amikor te is velünk vagy - elgondolkozott. - Furcsa misztikus jelenség vagytok ti ketten - konstatálta komolyan, engem pedig nevetésre késztetve ezzel. - Örülök, hogy eljöttél - mondta pár másodperccel később.
Kihúzott a helyiségből, és a hátsó udvarba vezetett, ahol egy hatalmas fa asztal körül beszélgetett Fruzsi, Heni, Emil és egy számomra ismeretlen alak.
- Rita, neked nem árt ilyenkor az alkohol? - kérdeztem félénken, miközben a többiek felé tartottunk.
- Ki szeretném élvezni az utolsó pillanataimat - vont vállat, majd elmosolyodott. Igaza van.
- Sziasztok - üdvözöltem Fruzsiékat, majd helyet foglaltam a társaságukban. Egy üveg pezsgő állt az asztal közepén.
- Ismeritek egymást? Emma, ő itt az unokatesóm, Patrik. - miközben Emil bemutatott minket egymásnak, kezet ráztunk, és megkínáltak a pezsgővel is, de visszautasítottam.
Beszélgettünk a nyár további részéről, és kiderült, Fruzsiék eltöltenek kettesben egy pár napot valahol vidéken.
- Ez fantasztikus ötlet - helyeseltem az ötletet.
- Biztos valami borvidék lesz, nem igaz? - viccelt Patrik, mi pedig vele nevettünk, kivéve Henit, aki a megérkezésem óta csak engem bámult, és ivott. Rosszat sejtek.
- Most, hogy mondod... Hozok egy üveg bort, mindenkinek jó lesz? - állt fel Fruzsi, miután beleegyezett a tömeg, de még mielőtt elment, felmarkolta az üres pezsgős üveget is, gondolom azért, hogy kidobja.
- És, hogy kerül ide az unokaöcséd, te jómadár? - érdeklődött Rita.
- Tegnap lett nagykorú, gondoltam elhozom magunkkal - vont vállat Emil. - És hátha talál magának valami normális csajt - röhögte el magát, szegény Patrik pedig fülig vörösödött.
- Ne haragudjatok, meg kell keresnem a mosdót - szabadkoztam, és felálltam.
- Megmutatom neked - állt fel velem együtt Heni, és elindultunk a ház belseje felé. - Emlékszel, mit mondtam neked? Nagyon meg fogod bánni, hogy a világra születtél, kislány!
- Te meg miről beszélsz? - próbáltam úgy tenni, mintha nem emlékeznék a fenyegetésére.
- Tudod te... Közénk tartozol, és figyelmeztettelek, hogy ez ne történjen meg! Minden olyan bonyolult lett, mióta megjelentél!
- Én erről nem tehetek, nem tudom miért probléma neked, hogy néha veletek lógok - igyekeztem nem kimutatni, hogy megfélemlített az őrült nézése, és olyan volt, mint egy elmebeteg. Közben odaértünk a mosdóhoz, és az ajtó előtt várakoztunk. Nem hagyott egyedül, pedig mindent megadtam volna érte...
- Marci az enyém, és ha egyetlen ujjal is hozzá mersz érni, kicsinállak! Te egy senki vagy! Nem is ismered, és nem ajánlom, hogy a közelébe férkőzz! - elszakadt a cérna, valahogy le kell állítanom ezt az őrült nőszemélyt.
- Miből gondolod, hogy megmondhatod nekem, ki vagyok, és mit csináljak? Te éppúgy nem ismered, mint én, és képzeld, eszem ágában sincs ellopni tőled, de még ha lenne is, egyáltalán nem tartana vissza a te kis fenyegetésed - kicsit felemeltem a hangom, és mikor befejeztem, kinyílt a mosdó ajtaja. Bevágódtam a helyiségbe, és elfordítottam a kulcsot a zárban. Egy mániákus őrült rám szállt, én pedig az orrára csaptam az ajtót. Ez kezd ijesztővé válni. Talán szólnom kéne Marcinak?
Elvégeztem a dolgom, megmostam a kezem, és a rajta maradt vizet az arcomra fröcsköltem.
Kivettem a kulcsot a zárból, és leskelődni kezdtem a lyukon át, hátha Heni még mindig várakozik. Nem láttam semmit, és a hangját sem hallottam, amikor rájöttem, mennyire szánalmas is amit csinálok. Nem kell félnem tőle, elvégre mit árthat nekem?
Úgy döntöttem, megkeresem Marcit, és megpróbálom neki vázolni a helyzetet, lehetőleg úgy, hogy Heni lássa, hogy beszélgetünk. A női mivoltom megköveteli, hogy féltékennyé tegyem...
Kiléptem a mosdó ajtaján, és elindultam a célpont keresésére.
Az egész nappalit átfésültem a szememmel, aztán feladtam, és a konyhába mentem vizet tölteni a poharamba. Az első pohárral azonnal lehúztam, aztán újból megtöltöttem, és a hátsó udvar felé indultam, hogy visszamenjek a többiekhez.
Közelebb érve megpillantottam a sötét hajkoronát, amit kerestem, amiért egy pillanatra megtorpantam, de végül egy nagy sóhajtást követően mégis leültem közéjük.
- Szia, Emma - mosolygott Marci, és azt kívántam, bárcsak megtaláltam volna a házban... Könnyebb lett volna talán megbeszélni a konfliktust köztünk. Ez a mosoly egyértelmű jel arra, hogy gúnyolódik rajtam. Szóval még mindig haragszik a múltkori miatt. De nekem is haragudnom kellene rá, hiszen szórakozott velem... Miért kell ezt az őrült játékot játszanunk? Csak a "pasimat" ne hozza fel! Csak azt ne...
- Szia - válaszoltam érzelemmentesen.
Ignorálta Henit, pedig a lány feltűnően próbálkozott. Ez imponált nekem.
- Megbeszélted az ismerősöddel, amit kellett? - kérdeztem pár percnyi csend után a velem szemben ülő pasitól, aki egyre közelebb áll ahhoz a státuszhoz, hogy a végzetemnek nevezzem.
- Nem egészen. Volt egy kis nézeteltérésünk, de nem érdekes - mondta jókedvűen, de sajnos egyértelmű volt, hogy nem nekem szólt az öröme.
Fruzsi és Emil elmentek táncolni, Rita pedig elvitte Patrikot bemutatni pár barátnőjének. Lassan szétoszlott a társaság, és már csak ketten maradtunk az asztalnál.
Kezdem megérteni, hogyan buliznak. Leülnek a kis csoportjukban, megalapozzák a hangulatukat egy pár pohár itallal, majd azután táncolni mennek, és feloldódnak. Ez tök jó, csak ne hagynának egyedül Marcival...
- Azt hiszem, én haza megyek. Holnap dolgom van - mondtam, és megittam az utolsó korty vizet a poharamból, majd felálltam a padról.
- Nekem is indulnom kell - kapott észbe a magas lovagom, és így együtt indultunk az utca felé.
- Hol van a pasid? - kérdése csöpögött a gúnytól és az undortól.
- Semmi közöd hozzá - mordultam rá, ő pedig kinevetett. Olyan volt, mintha nem haragudna, sokkal inkább közönyössé váltam a számára.
Bátorságot gyűjtöttem, és mikor az utcára érve megállt a kocsija mellett, meg akartam kérdezni, mit tegyek Henivel, de ő gyorsabb volt.
- Hazavigyelek, hercegnő? Elég késő van. Vagy a barátod megharagudna? - kacsintott, én pedig keresztbe fontam a mellkasom előtt a két karom. - Jól van, na. Nem mondjuk el neki, csak szállj be - mosolygott, és próbálta elfolytani a kitörni készülő kacaját.
Beültem az anyósülésre, és igyekeztem nem elalélni a mámoros illatoktól. Hálával tartozom neki, amiért figyelembe vette, hogy késő van, és megelőzött egy újabb részeg emberektől származó támadást.
Bántott, hogy olyan semlegesen viselkedik velem, és mintha túllépett volna azon, ami köztünk volt. Azon a különös viszonyon, amin én nem tudom túltenni magam.
Biztos lettem benne, hogy jól döntöttem, hiszen ha nem csak szórakozott volna velem, akkor nem tudna ennyire érzelemmentesen viselkedni. De még mindig vártam valami féle magyarázatokra, amiket a múltkor sem kaptam meg. Valójában magam sem tudom, miféle magyarázatra van szükségem... Talán csak nem tudom elengedni. Tudnom kell, hogy szórakozott velem, vagy volt valami oka mindezt tenni velem... De sokkal jobban összetörné a szívem, ha megtudnám az igazat... Jaj.
- Mi van? Megnémultál? - kérdezett mosoly nélkül, és akkor döbbentem rá, hogy kicsit elgondolkodtam, és mindjárt az utcánkba érünk.
- Öhm. Nem. Csak gondolkodtam. Itt kitehetsz, köszönöm - mondtam gyorsan, és inkább nem hoztam szóba Henit.
- Jó éjt, hercegnő - kacsintott, és elszáguldott. Üresség volt a mellkasomban, és miközben sétáltam a házunkhoz, próbáltam megfejteni a történéseket.
Legutóbb én mondtam, hogy hagyjuk békén egymást, azt hazudtam, hogy barátom van, és egy pillanatig jó ötletnek tűnt, hogy békén kell hagynunk egymást. Nem hittem volna, hogy ez egyre csak nehezebb lesz. Azt meg pláne nem, hogy Marci ilyen hamar túllép rajtam. Sosem érzett semmit. Nekem sem szabadott volna...