Ellentétek

58. fejezet

- Emlékszel, mikor egyik nap, Fruzsinál a grillezés volt? - bólintottam, habár nem értettem, hová akar kilyukadni. - Azt hittem, bunkó leszek veled, de nem tudtam ellenállni a csupasz lábaidnak - pirult el alig észrevehetően, majd egy pillanatra elgondolkodott. - Istenem, az a rövidnadrág... - ezzel engem is kellően zavarba hozott (megint), és jobbnak láttam, ha a poharamat ismét a számhoz emelem, attól függetlenül, hogy másodpercekkel korábban ittam belőle. - Nem tagadom, borzasztóan kíváncsi voltam, mit reagálnál, ha én kezdeményeznék, és onnantól nem tudtam megálljt parancsolni magamnak - az elmém akaratlanul is pontosan levetítette elém az ott történteket, pedig szívesen eltüntettem volna már a szűnni nem akaró pírt az arcomról.

"- Szia - motyogtam, amikor benyitottam barátnőm szobájába.
- Szia, hercegnő - mosolygott, aztán kíméletlenül végigmért. - Máshogy festesz - sikerült megállapítania, én elég kellemetlenül éreztem magam, és nem segített rajtam, hogy nem mondott semmit végül a kinézetemre. Jót se, rosszat se. Talán így a legjobb.
- Mit keresel itt? - kérdeztem hirtelen, és lerogytam az ágyra.
- Igazán kedves vagy, de hidd el, nem téged - válaszolt flegmán. A múltkor, mikor kipenderítettem a házunkból, elég csalódottnak tűnt, most pedig visszatért az utánozhatatlan kegyetlenségéhez. (...)
Lassan, nagyon lassan kiborította a táska tartalmát, közben csak nevetett, én pedig felrobbanni készültem.
- Te - mondtam gyilkos hangnemmel, és mutatóujjammal fenyegettem, majd a földről felkapott - már üres- táskámmal rávágtam egyet. Egy pillanat alatt elkapta a kezem, és a falhoz szorított. A hátammal hirtelen ütköztem a kemény anyagnak, amiért egy picit nyögnöm kellett fájdalmamban. Fenyegetve éreztem magam, azt hittem, meg fog ütni, vagy valami, mert vészesen közel állt hozzám, és nem igazán tudtam megmozdulni.
Elengedte a csuklómat, kemény szorításának érzése lassan végleg eltűnt a testemből, de annyira közel volt... A harag, amit a lázadása miatt éreztem, és a vonzalom, amit a belőle áradó tömény erotika és érzékiség miatt éreztem, olyan vegyületet alkottak a bensőmben, amit csak egy nagyon tinédzser lány tud érezni.
Éreztem a férfias illatát, és egészen közelről szemlélhettem mellkasát fel és le mozogni a pólója alatt. Amikor egyszer csak lehajolt hozzám, akkor láttam szemei zöldjének legsötétebb árnyalatát, aztán egy halvány mosolyt a napbarnított arcán. (...) Megcsókolt."

- Nem tudtam, te is akarsz-e engem, vagy korábban tényleg csak be voltál rúgva, ahogyan azt sem, hogyan álljak hozzád, mennyire messzire mehetnék el... Tudod, próbáltam megfejteni ezt az egészet - magyarázta mintegy mentségként, de én tökéletesen megértettem.
- Én a kezdetektől fogva vártam rád, hogy normálisan kezelj, hogy csak engem akarj... De úgy érzékeltem, hogy szórakozol velem.
- Mert így is indult, nem ismertelek, nem tudtam hogy mennyit vagy hajlandó odaadni magadból. A társasjáték közben is próbáltam húzni az agyad, de valamiért nem tudtam hagyni, hogy csak úgy kisétálj az életemből, és veszni hagyjam a gyönyörű kis pofikádat - közben huncut mosolya megborzongatta a testem, egy pillanatra elfeledkeztem arról, hogy abban az időszakban tényleg elég kaotikus volt a helyzet. - Nem is merem elképzelni, mi lett volna, ha kapásból lefekszel velem... Talán már nem is tartanánk a kapcsolatot.

"- Rossz ötlet, hercegnő. Abban semmi jó nincs, ha elmenekülsz, én pedig úgyis meg foglak támadni, hiszen ez a játék lényege... Mi abban a vicces, ha menekülsz? Te nem vágysz izgalomra? - kicsit mintha feszült lett volna. Nekem pedig nem kellett ennél több, robbant a bomba. Mi az, hogy játék?! És mi az, hogy ha elmenekülök, úgyis megtámad? Izgalom?? Köszönöm, nem kérek többet!
- Tudod, én nem az az ember vagyok, akivel csak úgy játszadozhatsz, és igenis a másik irányba megyek, mert elegem van ebből az egészből - keltem ki magamból, és az asztalra támaszkodva felálltam.
Marci is ideges lett, ő is felpattant, és kiabálva válaszolt.
- Ezt hívják unalmasnak! Ha így akarod, menj, de többet ne erőszakold rá a hülye sárga katonáidat a kékekre!
- Elegem van! Visszataszító és arrogáns vagy - ingerült köszönés után elhagytam a szobát. (...)
- Emma, ne rohanj már! - kiáltott utánam egy ismerős hang, de ügyet sem vetve rá, folytattam utam hazáig. Illetve folytattam volna, ha az irgalmatlan hosszú lábaival a másodperc töredéke alatt be nem ért volna... (...)
- Hagyj már békén! Nem fogod fel, hogy nem akarlak többé látni? - kiabáltam. Egy utcán. Nem érdekelt, mennyire illik, és mennyire nem. - Nyugodtan éldegélj csak az alkalmi barátnőiddel, de engem hagyj békén, és ne játszadozz velem!
- Emma, felfogod miket mondasz? Tán féltékeny vagy? - én?! Ó, dehogy! Miből gondolja? Marci sem volt kevésbé ideges, mint én, mégsem kiabált velem. - Nem én játszadozom veled, nem veszed észre?! Te voltál az, aki megcsókolt, emlékszel?
- Részeg voltam! És különben is, abban maradtunk, hogy elfelejtjük, erre te lekaptál, emlékszel? - próbáltam ugyan olyan számonkérő hangsúllyal visszakérdezni, de egy cseppet sem tudtam lenyugodni.
- Mert...
- Nincs mert, Marci! Elég volt! Hogy gondolod, hogy csak úgy taperolhatsz meg minden, aztán semmibe veszel, és vérig sértesz? Ez nem normális! Hagyj már - rántottam ki a kezem a szorításából, és újra megindultam a lakhelyemig. (...)
- Gyere el velem holnap délután valahova! Mutatok egy helyet - kérlelt lágy hangon, szemei csillogtak, a válaszomra várt. Nem értem, mit gondolhat... Hogyan mondhatnék igent egy ilyenre? Nem lehet kiigazodni rajta.
- Tudom már! Őrült vagy, és a bolondját járatod velem, de én most fogom magam, hazamegyek, és soha többé nem találkozunk!
- Emma! - kétségbeesetten kapott újra a csuklóm után, közel álltam ahhoz, hogy tényleg megüssem. - Kérlek! Én nem tudom, mi van...
- Az van, hogy a hangulatváltozásaid miatt már az idegeim tönkrementek, és nem bírom tovább ezt az undok de ugyanakkor kedves Marcit elviselni - könyörtelenül az arcába vágtam.
- Akkor... - elgondolkozott. Biztosan rájött, hogy bunkó velem, de minden esetre megerősítettem benne a tudatot.
- Ne utálj! - mondtam sokkal kedvesebben.
- Megpróbálok kedvesebb lenni - sóhajtotta, a hajába túrt, és látszólag nagyon össze volt zavarodva."