Ellentétek

2. fejezet

Egy barátnőmhöz készülődtem pizsamapartira, amikor valaki kopogtatott az ajtómon.
- Gyere be! - mondtam hangosan, hogy meghallja, bárki is az.
Az apám kukucskált be a résnyire nyitott faajtó mögül.
- Csak azt szeretném tudni, indulhatunk-e már, fiatal hölgy?
- Elviszel? De hát egyedül is el tudok sétálni! Csupán két utcányit kell megtennem gyalog. Már 18 vagyok! - mondtam kissé hisztérikusan, és rövid vita után sikerült meggyőznöm apát, hogy egyedül megyek.
Egy kis hátizsákkal felszerelkezve indultam útnak a hűvös nyári estén.
Őszintén szólva kicsit féltem egyedül a sötétben, de meg kellett mutatnom, hogy nem vagyok pisis!
Már nem sok választott el a miénkhez hasonló villától, azonban az utcasarkon földbe gyökerezett a lábam.
Egy magas, sötét alak közeledett felém, én pedig rövidesen meggyőztem magam, és remegve folytattam utam. Kezeimmel görcsösen szorítottam a hátizsákom pántját, és áldottam az eget, amiért legalább a közvilágítás működött.
A magas alak elhaladt mellettem, bátorkodtam egy pillanatra felmérni az arcát, de a sötétben nem igazán tudtam kivenni a vonásait, elkönyveltem tehát, hogy nem ismerem. Annyi viszont nyilvánvaló volt, hogy egy fiatal férfivel álltam szemben, aki valószínűleg minden ereje teljében volt, szóval menekülésre semmi esélyem nem maradt.

Az idegen mély lélelgzetet vett miután mögém ért, majd megszólított. Az volt az a pillanat, amikor összerezzentem.
- A te fajtádnak nem szabadna ilyenkor egyedül kószálnia, kislány - mondta perverz hangon, én pedig hátra sem nézve ballagtam tovább, a lehető legszorosabban kapaszkodva a hátizsákomba.
A hangja sem hallattszott túl idősnek.
Szinte éreztem, ahogyan végigmért, majd ismét megszólalt, akkor már sokkal távolabbról.
- Csini - dörmögte, de szinte hallani lehetett, ahogyan mosolyog közben.
Vajon élvezi, hogy halálra rémíthet fiatal lányokat?
Teljesen lesokkolódva csöngettem be végre az üvegablakokkal teli villába.
Hogy értette, hogy az én fajtámnak?
Ég áldja, amiért nem tepert le egy bokorban!

A lányok már mind a szobában vártak rám, mit sem sejtve a titokzatos, ijesztő alakról.
- Emma! Sziaa - üdvözöltek mindannyian, mikor benyitottam hozzájuk. - Milyen volt a tegnap esti vacsora? Volt valami helyes pasi? - egy pillanatot sem vártak azzal, hogy esetleg kényelembe helyezzem magam, záporoztak a kérdések.
- Igen, nagyon élveztem a tegnapi vacsorát! Egy igazán kedves pincér szolgált ki minket, még sosem láttam... - belekezdtem a mesélésbe, a barátnőim pedig könyörtelenül kifaggattak minden apró részletről.

Egész este igyekeztem magam jól érezni, de ott motoszkált bennem valami, ami egy pillanatig sem hagyott nyugodni. A felkavaró találkozás egy furcsa fiúval, amit nem igazán tudtam magamban hová tenni.
Senkinek sem mondhattam el, hogy mi történt velem az úton, mert kinevettek volna, vagy visszajutott volna apámékhoz, aminek olyan súlyos következményei lehettek volna, hogy nem mehetek el sehova egyedül. Soha többé.
***
Megbeszéltem Fruzsival, akinél előző este a pizsiparti volt, hogy a közös zongoraóránk után elmegyünk a plázába sütizni, és új farmerokra is szükségem lenne, úgyhogy elkísér.
Fruzsina az a lány a sok budai, gazdag csemete között, akivel a legjobban kijövünk.

A cukrászda felé siettem, hogy ne késsek el, és épp a vadiúj karórámra pillantottam, amikor összeütköztem valakivel. Elnézést akartam kérni, de ő már rohant is tovább.
- Bunkó! - szóltam utána, ő pedig nevetve visszafordult, mintha csak kigúnyolna. Néztem a fekete bőrkabátos alakot távolodni, és akkor csapott arcon a felismerés.
De hisz ez volt a srác tegnapról! Így nappal nem is tűnik olyan veszedelmesnek...és milyen fiatal. Fiatalabb, mint amire számítottam, és valahogy sokkal megnyerőbb a külseje világosban. Jobban szemügyre vettem a testfelépítését miközben néztem, ahogy elhalad, és csak megerősödött bennem a tudat, hogy valóban egy életerős fiatalemberrel futottam össze tegnap.
Vajon ő tudja, hogy engem ijesztett halálra tegnap? Kétlem.