Ellentétek

19. fejezet

Szóval megint szövegeléssel kezdem. Először is bocsi, hogy kicsit töltelék a fejezet, és nem a Marci-vonalat viszem, de ez is kell. Nos, másodszor pedig: úgy döntöttem, hogy szeretném, ha legalább 3-4 kommentet kapnék a fejezetek után, mivel a motivációm néha a béka feneke alatt van, és nem hiszem, hogy megéri csinálnom ezt az egészet a suli mellett, amikor egy-egy ember ír kommentet, szóval értitek... Persze nem arról van szó, hogy azért a pár kommentelőért nem éri meg, hiszen szeretek írni, de annyira lelombozó tud lenni, ha csak csillagokat kapok, véleményeket pedig alig. Persze a csillag is egy vélemény, de abból a fejezet által kiváltott érzéseiteket nem ismerem meg. Kritika is jöhet! Nem szeretnék az a bunkó típus lenni, aki fenyegetőzik, hogy "ha nincs 20 komment, akkor nem lesz következő rész", úgyhogy nekem a 4 komment a célom, és az őszinte hozzászólások. Nem valószínű, hogy megtagadom tőletek a részeket, ha nem lesz komment, mert szegény emberek, akiket érdekel, nem maradhatnak olvasni való nélkül, de akkor legalább azok írjanak, akik szeretnének folytatást. Remélem, nem nagy kérés, köszönöm, ha megértitek, és élvezzétek!
***
Bementem a házba, és nem sokkal később apa is hazaért, együtt vacsoráztunk, aztán elmenekültem a családom elől, inkább bebújtam az ágyba, és kiagyaltam, mivel űzzem el a Marcival kapcsolatos gondolataimat másnap.
"Mit csinálsz holnap?" Fruzsi épp buliban van, de hátha tud válaszolni...
Nem sokkal később jött a válasz barátnőmtől.
"Józanodok haha. Gyere át ebéd után!"
Egy rövid beleegyezés után nyugodt szívvel tettem a komódra a telefont, és szerencsémre hamar elaludtam.
***
Túl korán dobott ki az ágy, de sikerült elütnöm az időt, ugyanis miközben a könyvespolcom rendeztem át, megtaláltam egy ősrégi könyvet, amit régen imádtam, és gondoltam beleolvasgatok, hogy megtudjam, most is tetszik-e.
Mivel még mindig mesterinek találtam a művet, két órával később a beleolvasgatásból az lett, hogy kiolvastam az egészet, és a telefoncsörgés zavart fel a műelemzésemből.
- Haló?
- Szia, most keltem, elég ramatyul vagyok. Ebédelj otthon, aztán gyere nyugodtan, ha unatkozol, de én ma elég használhatatlan vagyok - morogta Fruzsi, és a hangján is érződött, hogy nem érzi jól magát.
- Vigyek valamit, amitől jobban leszel? Mi jó a másnaposságra?
- Édes vagy, de csak az aszpirin segíthet - nevetett kínosan. Egy perc néma csend után olyan hirtelen lett jókedve, hogy ijedtemben ugrottam egy aprót a babzsákfotelben. - Van egy ötletem!
- Te jó ég, ne ijesztegess! Mi az ötlet?
- Hozz fürdőruhát! Pusz - és lerakta. Szóval fürdeni akar. Vagy feküdni a napon, elvégre neki mindegy, hol szenved.
Ebédig még volt egyórám, úgyhogy addig befejeztem a könyvespolc pakolását, aztán lementem enni.
- Mit csinálsz ma? - kérdezte anyám, miután elém rakta az ételt.
- Átmegyek Fruzsihoz - vontam vállat, és beleszúrtam a villám egy krumplidarabba.
- Ott is alszol? - meglepett a kérdése.
- Miért? Egyébként még nem tudom.
- Apáddal ma van a házassági évfordulónk, és gondoltam ezúttal kettesben mennénk vacsorázni, ha hazaért - minden világos. Szóval vacsi és aztán szexelnek. Ezért nem kéne itthon aludnom, nem azért, mert kettesben mennek étterembe...
- Rendben, jó szórakozást! Gratulálok, az évfordulóhoz - mosolyogtam, aztán lassan befejeztem az evést. Valójában fogalmam sincs, mit kellene mondanom az évfordulójuk alkalmából, de azt hiszem, a gratuláció kifejezi mindazt amire egy ember gondolhat. Márpedig, hogy kibírták egymás mellett ki tudja, hány évig...
Elpakoltam magam után, felmentem a szobámba, és figyelmeztettem Fruzsit, hogy nála alszom. Megfürödtem, felhúztam egy virágos topot és egy fekete szoknyát, a hajamat befontam, és összepakoltam néhány szükséges dolgot, mint például fogkefét meg váltás ruhát, illetve a fürdőruhám is, mert Fruzsi külön kérte, aztán indultam is.
***
A kertben ültünk egy-egy napozóágyon, és élveztük a nap melegét. Egy darabig nem beszélgettünk, csak hagytam, hogy Fruzsinak hasson a fejfájás elleni gyógyszere, aztán egyszer csak feldobott egy témát.
- Mi volt tegnap, mikor Marci hazavitt téged? - lefagytam, és kérdőn felé pillantottam, de csukott szemmel feküdt, úgyhogy nem érzékelte a meglepettségem.
- Ezt meg hogy érted? Csak hazavitt...
- Hát tudod. Nem beszélgettetek?
- Nem igazán - csendes voltam, nem akartam, hogy Ritán kívül bárki is tudja, hogy mi van velünk. Akkor is hallgattam, ha tudtam, Fruzsi a legjobb barátnőm. Mégis valahogy Ritát éreztem alkalmasabbnak rá, hogy elmeséljek mindent.
- Oh, ne már! Pedig olyan jó pasi! - nevettem, és ő is elmosolyodott.
- Neked van barátod - mondtam, mire megrántotta a vállait, és átfordult, hogy a hátát érje a nap.
- Na és? Attól még nem vagyok vak. Egyébként is, Marci nem az az ember, akivel valaha is kikezdenék - mondta, és ez megragadta a figyelmem, de mielőtt rákérdezhettem volna, folytatta. - De ne mondd, hogy nem iszonyat jó pasi! - mikor nem mondtam semmit, elmosolyodott. - Emmaa!
- Ajj, hagyj már! - nevettem el magam, de még mindig ott motoszkált bennem egy korábbi mondata. Én is hasrafordultam, aztán bátorkodtam megkérdezni, ami érdekelt. - És...miért nem kezdenél ki vele? - reméltem, hogy ez nem túl átlátszó, és válaszolni fog nekem.
- Már mondtam neked, hogy elég bunkó, de ez még nem elég ok, azt hiszem. Szóval emlékszel, mikor azt mondtam, nem ismerem, csak együtt lógtunk régen?
- Igen - bólintottam is hozzá.
- Hát mostanság többet vagyok Ritával is, és egy társaság lettünk, de még mindig nem tudom azt mondani, hogy ismerem, érted? Ő nem az a fajta srác, aki tényleg kapcsolatot akar, nem is tudom...talán azért, mert nem akarja, hogy bárki megismerje. Ha kikezdenék vele, vagy már kikezdtem volna, csak egy extra barát lettem volna neki, mint annak idején Rita is... És engem nem vonzanak az ilyen kapcsolatok. Remélem érted - mosolygott rám, én pedig bólogatva viszonoztam.
- Megértelek - ezután újra csend telepedett ránk, de nem az a kínos hallgatás, hanem inkább nyugalmas.
Végülis Fruzsi nem mondott semmi meglepőt nekem. Barátok egy jó ideje, mégsem ismeri teljesen. Ahogy senki sem. Éppen ezért nem akarom, hogy játszadozzon velem, és megerősített a tegnap esti döntésemben most Fru mondanivalója is. Semmi keresnivalónk egymás mellett. Nehezebb lenne kiismerni, mint bármi mást csinálni egész életemben, mégis már megtudtam róla olyan információt, amit korábban senkinek sem árult el. És jártam a szobájában is, ahová senki nem mehet be. Ezek ellenére hazudtam neki, és lezártam a kettőnk kis játékát. Vagyis az ő játékát velem. Rita is azt mondta, nem mond el a barátainak mindent, és mégis furcsán viselkedik. Haragudott rám, de azt mondta, hiányoztam neki. És még mindig nem fogtam fel, mit is jelent ez. Valószínűleg a buta szórakozása, de olyan őszintének tűnt...
- Emma! - már nem elsőre szólt hozzám barátnőm, ezzel felriasztva az elmélkedésből.
- Tessék? Bocsi.
- Kérsz valamit inni?
- Nem, én azt hiszem, inkább csobbanok egyet - mosolyogtam, és a medence széléhez sétáltam. - Te is jössz?
- Előbb iszok valamit - kacsintott, és bement, én pedig bemásztam a jólesően hűs vízbe.
Ha leraktam a talpam, a nyakamig ellepett a folyadék, ezáltal hasznosíthattam az alacsonyságom adta lehetőséget. Úszkáltam oda és vissza ezzel lehűtve a nap által felforrósított testem.
Nem sokkal később Fru beugrott mellém, teljesen összevizezve engem, és így elindult egy háború. Lényegében csak fröcsköltük egymást, és jót nevettünk az egészen.
***
- És hogyhogy itt alszol? - jött a nem várt kérdés, miközben száradtunk a napon.
- Anyámék házassági évfordulója alkalmából egyedül hagyom őket - mondtam komolyan, mire Fruzsi elnevette magát.
- Akkor biztos jó estéjük lesz.
- Inkább nem akarom tudni - mondtam fintorogva, mire mégjobban rákezdett a kacagásra.
- Várj, felhívom Emilt, oké? Addig nyugodtan menj be, és kapcsold be a laptopom, vagy amit szeretnél - bólintottam, aztán felmentem a laptopért, bekapcsoltam, vártam, hogy betöltsön, és Fruzsi befejezze a beszélgetést.
Még nem állt fel teljesen a rendszer, majdnem szívbajt kaptam az üzenetjelző hangomtól. Előkutattam a táskámból a mobilt, és megnyitottam a szöveget.
"Mizu? Elmegyünk kajálni egy óra múlva? Beszélgessünk!"
Rita nem kertelt, rátért a lényegre, de nem voltam benne biztos, hogy illik-e vendégségből elmenni, majd visszamenni...
"Ma Fruzsinál alszom. Baj van?" A válaszára várva észre sem vettem, hogy kezd sötétedni, és Fru is befejezte a telefonálást.
- Nézünk egy filmet? - kérdezte, miközben lehuppant az ágyára. Beleegyezésem után átadtam neki a laptopját, és megkérdeztem, mi a helyzet a barátjával.
- Jól van, és mi is megvagyunk.
- Örülök - mosolyogtam őszintén, és közben jött a válasz Ritától.
"Nem olyan érdekes. Holnap ráérsz?"
Támadt egy olyan érzésem, hogy valójában vészhelyzet van, csak nem akarja mondani... "Igen, holnap találkozunk!"
- Kéne neked egy pasi - szólalt meg hirtelen Fruzsi, és nem teljesen értettem, hogy miért gondolkozik ilyeneken.
- Ezt miből gondolod?
- Tudod, egy normális pasi... 18 vagy, és még nem volt fiúd, csak anyud udvarlói próbálkoznak. Ha két éve nem csókol meg Robi, akkor mostanáig csókszűz is lennél - magyarázott, én pedig elpirultam, ugyanis eszembe jutott minden, ami Marcival történt. Elgondolkodtam, és annyira kínosnak éreztem magam, amiért 18 éves koromra egy hormonok által irányított tini lettem, aki egy rejtélyes pasinak nem tud ellenállni...
- Robi átvert, és arra a csókra sem vagyok büszke. Naiv voltam - emlékeztettem Fruzsit, de csak a Marcival elkövetett testi kontaktus járt az eszemben. Ha Fruzsi tudná, hogy már az első orgazmusomat is átéltem, és még csak kapcsolatom se volt, óriásit csalódna bennem. Ezért sem szabad tudnia mindent! Szeretném megőrizni a barátságunkat.
- Ezért kellene neked egy srác, aki szeret.
- Igazad van - mosolyogtam ábrándozva. - Kellene...
***
Kócos hajjal, és puffadt szemekkel találtam szembe magam, mikor reggel egymásra néztünk Fruzsival. Elnevettük magunkat, ebből sejtettem, hogy én sem festek valami csodásan. Sokáig fent voltunk az éjjel, beszélgettünk minden féléről, és megnéztünk két filmet is, ezért a reggel mégsem egy pontos kifejezés a dél körüli időpontra.
Villám sebességgel mentem fogatmosni és zuhanyozni, utánam pedig hasonló gyorsasággal Fruzsi is elintézte a dolgait. Amíg a reggeli kakaómat szürcsölgettem a konyhában, és amíg Fruzsi zenét próbált indítani a rádióból, írtam Ritának.
"Fél óra múlva a plázában? Még nem reggeliztem, úgyhogy ehetnénk egy szendvicset :-)"
Remélem Rita nem szereti a gyorskaját, és nem olyan szendvicsre gondol, mert én egyenesen rühellem. A sültkrumpli néha finom, de egy évben maximum egyszer eszem gyorséttermi krumplit...
Mondjuk a subwayes szendvicsek finomak...
"Ott leszek, te hétalvó! :)"
Fruzsi közben kávét kortyolt, és a zene is beindult, én pedig a mosogatógépbe helyeztem a bögrémet.
- Mit csinálsz ma? - kérdeztem a sötét hajú barátnőmet, mikor megálltam vele szemben.
- Emillel elmegyünk az unokatestvéréhez - mosolygott rám Fruzsi, de mire visszakérdezett volna, gyorsan közöltem, hogy összepakolom a cuccaim, úgyhogy nem tudta meg, hogy Ritával találkozom.
Nagyjából tíz perc múlva már a búcsú és miegymás után a buszmegállóhoz gyalogoltam.
***
- Nem lesz baba - mondta könnyes szemekkel Rita. - Az orvos megmondta, hogy ne örüljek előre, és tessék!
- Nyugodj meg, ez nem jelenti azt, hogy már soha nem is lehet! De mégis hogy mondhattad, hogy nem olyan érdekes?
- Nem akartam zavarni - vont vállat, én pedig valami mosolyfélét próbáltam magamra erőltetni. A megérzésem nem csalt meg.
- És most mi lesz? Próbálkoztok tovább gőzerővel?
- Nem tehetek mást. Csak tudod, ez annyira rossz! - folyton sírt, a vállát átölelve próbáltam vigasztalni, de a helyében én is biztosan hasonlóan reagáltam volna.
- Megértem Rita, de ne pityeregj! Hidd el nekem, hogy nemsokára összejön! Néha az embernek át kell élnie pár rossz pillanatot, hogy aztán értékelni tudja a jobbakat is - bölcs megszólalásom kicsit lenyugtatta, és elmosolyodott. - Ne aggódj, és nézd a jó oldalát! Most van okotok ész nélkül szexelni - nevettem, és már Rita sem könnyezett.
- Igazad van, elvégre még nagyon korai státuszban volt. Csak szurkolj nekem!
- Azt teszem - kacsintottam, mire átölelt.
- Köszönöm, hogy ilyen jó fej vagy! Örülök, hogy barátok vagyunk - mondta az ölelés közben.
- Én is, nagyon.
- És most váltsunk témát, hátha elfelejtem egy percre a majdnem terhességemet. Szóval mi volt a múltkor Marcival? - istenem, miért nem hagynak már békén ezzel?
- Hazavitt. Furán viselkedett, és megint összevesztünk, azt hiszem többé nem találkozunk - mondtam, és hálás voltam érte, amiért nem firtattuk tovább. Helyette áthívott magukhoz Pestre, hogy bemutassa nekem a barátját. Kissé féltem az ötlettől, hiszen Rita akár egy sorozatgyilkos is lehetne, aki azért invitál meg, hogy aztán megöljön, de próbáltam a realitás talaján maradni, és megnyugodni.
- Szóval mire számítsak? - kérdeztem útközben.
- Arra, hogy ő nem számít rád - nevetett. - Egyébként nem lövöm le a poént - kacsintott, amiért kételkedni kezdtem a józan eszének meglétében.
Mi lehet a poén? Izgulok!
Miközben a lépcsőházban sétáltunk a második emeletre, szemügyre tudtam venni egy picit a házat. Nem volt a legmodernebb, de felújítás nyomai is felfedezhetők voltak, szóval amolyan középkategóriás épületnek nyilvánítottam a fejemben. A környék igazán aranyos volt, egy kis park és nem messze pedig buszmegállók foglalták a helyet, de nem volt koszos vagy lepukkant.
Túl kevésszer jártam korábban Pesten, és nem is túlzottan emlékeztem rá, de amit a metróból feljövet láttam belőle, nem fogott meg annyira. Az emberek olyan mások. Átlagosak. Sietnek, és van egy-két elegáns üzletasszony vagy tanuló, de többnyire átlagemberek lézengenek mindenfelé. Persze Ritáék nem a belváros környékén laknak, ahol az emberek hasonlóbbak azokhoz, akikkel Budán találkozni, és ott rengeteg turista is szokott lenni, azt hiszem, sőt valószínűleg a lakások ára is borsosabb arrafelé, de szerencsére nem is egy elgettósodott részen élnek, ami megnyugtatott. Valahogy felvidított a pesti emberek lézengése. Kicsit mintha másabb világba csöppenne az ember, mikor Budáról Pestre érkezik, mégis olyan felszabadító, hogy tengernyi pénz nélkül is milyen boldogok. Sietnek, ez tény, de aranyosak. Barátságosak, és egyszerűen...talán csak...nem sznobok. Azt hiszem, megértettem, miért tartják befásultnak a budaiakat. Szeretnék nem sznob lenni, de én oda születtem, és így van rendjén minden. Marcival például teljesen el tudom felejteni, hogy mi is az illem, és csak létezem... Nem hiszem, hogy normális gondolatok ezek... Megőrültem a kíváncsiságtól, hogy milyen lehet Rita szerelme, és már arról ábrándozom, hogy Budapest két része teljesen különbözik, és nekem a másik oldala is tetszik, pedig csak túlgondolom az egészet. Mint mindig... Buda és Pest csak annyiban különbözik, hogy máshol vannak, ugye? De mi lehet az az átkozott poén, amiről a vörös lány beszélt??