Ellentétek

30. fejezet

Helóhaló!
Mit is mondhatnék, ami pontosan kifejez mindent amit az évkezdéssel és ezzel az egész hideg időjárással kapcsolatban érzek? Szerintem tudjátok, hogy mire gondolok, és részvétem a ti szenvedéseitek miatt is!
Nos, ezen kívül: kicsit szíven ütött, hogy mennyire vártam a kommentjeiteket az előző bejegyzéshez, és nagyon nagyon kevesen írtatok. Annyira sajnálom!
Oké, ez nem is rólam szól, csak írjam már meg azt a rohadt részt, de mivel én jobban motiválódom tőletek, gondoltam nektek is jó, ha jobb a minőség, vagy gyorsabban jön egy fejezet. Ki tudja, talán azért érkezett ilyen sokára ez is... Na jó, nem bosszúból történt, egyszerűen csak elhavaztam magam. :-(
Mindegy! Véleményeket továbbra is várok, eme fejezet vége nekem különösen is tetszik, habár nem szeretem dicsérni magam.
És, ezt a sok késést ne vegyétek rossz néven, légyszi! Egyszerűen csak elúsztam. Viszont a másik könyvemben már van pár rész, ha gondoljátok, lessétek meg, és írjátok le a véleményeiteket!
Kellemes telet és olvasást! :)

Fogalmam sem volt, mennyi idő telhetett el a zokogásommal, de nagyon kimerített.
Kezdett kitisztulni az agyam, és rájöttem, hogy ismét egyedül vagyok a sötét utcán, és Fruzsiéknál kellenne aludnom.
Felkeltem a forró betonról és visszasétáltam barátnőmék házához.
Még tartott a buli, de már jóval kevesebb ember ténfergett.
Felsétáltam az emeletre, szerencsére teljesen észrevétlenül, és bezárkóztam a mosókonyhába. A fejem alá gyűrtem valami ruhát, és megpróbáltam elaludni.
Rosszul éreztem magam, nem akartam semmire sem gondolni, de a gondolatok megállíthatatlanul törtek fel, és én újra pityeregni kezdtem.

Miért magyarázkodtam Marcinak? Miért hittem, hogy bármi lehet még köztünk? Akármi! Barátság, vagy csak egy normális emberi kapcsolat...
Miért nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat, miért kell ennyire ellenállhatatlannak és egyszerre kibírhatatlannak lennie?
Mindig olyan agresszív és meggondolatlan, mikor iszik!
Miért jöttem el reggel tőle, miért nem vagyok bátrabb, bevállalósabb? Miért nem becsülöm meg a bizalmát jobban?
Miért történik mindez velem??
***
Délelőtt ébredtem, átmentem Fruzsi szobájába, de nem találtam ott a lányt.
Úgy döntöttem, hazasétálok, de nem találtam sehol a táskámat.
Próbáltam felidézni, hogy hová tehettem az érkezésemkor, de három hely is beugrott...
Végül a mosdóban találtam meg, ahol Marcival összevesztünk. Semmi sem hiányzott belőle, úgyhogy teljes menetfelszerelésben indulhattam végre haza.

Otthonról írtam Fruzsinak egy SMS-t, hogy köszönök mindent, de haza kellett mennem, mindezek után pedig elmentem fürdeni.
Ebédeltem, utána pedig bekuckóztam egy jeges kakaóval az egyik babzsákfotelembe, és levettem egy krimit a polcomról, hátha eltereli a figyelmem a kiborító történésekkel teli életemről.
Sikertelenül jártam a krimivel, egy romantikus regénnyel is, de még a Donald kacsás képregényemen is sikerült elsírnom magam.
Mikor elfogyott a kakaó a bögrémből, feladtam, és átengedtem volna magam az önmarcangolásnak, de akkor jött egy üzenetem Fruzsitól, hogy sajnálja, hogy a csajos beszélgetősdi elmaradt.
"Majd bepótoljuk, ne emészd magad!" - írtam válaszul, majd ledőltem az ágyamra, és csak bámultam a fejem feletti falat.
Szánalmasabb már nem is lehettem volna.
***
A legközelebbi pillanat, mikor kinyitottam a szemem, már valamikor este volt, és alig bírtam felfogni, hogy átaludtam egy egész napot.
Gyorsan leellenőriztem a telefonom, és volt két nem fogadott hívásom Dávidtól.
Kissé kételkedve, de visszahívtam.
- Szia, Emma! Kerestelek - indította a beszélgetést eképpen.
- Halihó. Igen, ezért is hívtalak vissza. Miről lenne szó? - közben lesétáltam a konyhába, és töltöttem egy pohár gyümölcslevet magamnak.
- Csak azt akartam kérdezni, nem szeretnél-e esetleg találkozni, vagy csak beülni valahová egy kávéra, de gondolom ilyen időben már nem annyira - kezdett zavarba jönni, már amennyire én a hangja alapján meg tudtam ítélni.
- Eddig aludtam, szóval szívesen megyek bárhova, de kávét valóban nem szeretnék inni - nevettem. - Mi újság a pároddal? Hármasban mennénk? Vagy inkább holnap?
- Neem, jó lesz a mai este, szerintem. Megkérdezem, hogy Hédi hova szeretne menni, és visszahívlak!
- Oké, köszi - mosolyogtam, habár tudtam, hogy nem láthatja. Elköszöntünk, én pedig fogtam egy üveg vizet, és visszamentem a szobámba.
Anyáék már valószínűleg lefeküdtek, mert elvileg az elkövetkezendő pár napban nagyon korán kelnek, szóval alig fogunk találkozni. Nem mintha egyébként olyan sokat foglalkoznának velem, de így legalább van kifogásuk.
Dávid perceken belül visszahívott, ahogyan ígérte.
- Arra jutottunk, hogy átjöhetnél, mivel nem rég fürödtünk meg, és van vacsi is. Még Marci sincs itthon, nem fog zavarni - mondta sürgetően, hogy beleegyezzek.
Kicsit furcsa volt, hogy mindenki kajálni hív meg, illetve bántotta a fülem, hogy Marci jelenléte zavarna, hiszen elvégre a testvére, és az ő házában vendégeskedik.
- Szóval? Hédi nagyon vár, azt üzeni, reméli, hogy szereted a csirkét.
- Persze, bármilyen formában jöhet - nevettem. - Felöltözök, és átsétálok - mondtam, majd miután ledobtam a telefont az ágyamra, elmentem fürdeni, hogy az alvás közben szerzett bármiféle koszt letakarítsam magamról. Kicsit beteges, de nyáron sokszor fürdik az ember, nem? Vagy csak én? Mindegy is...
***
Miután kilógtam otthonról, és futólépésben megtettem felfelé az utat Marciékhoz, leültünk vacsorázni.
Közben egész jól elbeszélgettünk, és teljesen felszabadultnak éreztem magam, egyáltalán nem zavart a gondolat, hogy kinek az étkezőjében ülök.