Ellentétek

5. fejezet

- A sapkám - hangsúlyából egyből rájöhettem, hogy valahol elhagyta.
- Megnézem a nappaliban. Várj itt! - intettem csendre, és hallottam, hogy mondd még valamit, de nem tisztán, úgyhogy figyelmen kívül hagytam.
A fekete vastag anyag a kanapé aljánál hevert, felkaptam, és visszasiettem a bejárati ajtóhoz, de nem találtam ott senkit.
Akkor lehet, hogy azért szólt utánam, hogy hagyjam a francba? Sietnie kellett, vagy tényleg csak ilyen bunkó?
Most mit csináljak ezzel a sapkával? Ráadásul megfázhat a feje hazáig... Miért ennyire bonyolult ez a srác?
Bementem a konyhába, egy pohár narancslevet töltöttem magamnak, és egy székre ülve elfogyasztottam.
- Honnan ismered ezt a fiút? - jött be anyám. Már szinte vártam...
- Hát, csak véletlen találkoztunk - hazudtam, mert ha megtudná, hogy Fruzsi által, akkor eltiltana tőle, azt pedig nem akarom. Ilyenkor mintha mázli lenne, hogy nem érdeklem a saját anyámat annyira, hogy elhiggye, véletlen megismerni valakit olyan simán megy...
- Nem úgy tűnik, mintha a te érdeklődési körödbe tartozna - mondta olyan hangsúllyal, hogy fenyegetve érezzem magam. Ha eddig nem jöttem volna rá, hogy nem kéne vele foglalkoznom, most már biztosan tudom.
Nevetni kezdtem, hiszen amíg nem látta a tetoválásait, és a csupa fekete öltözékét, nagyjából össze akart vele boronálni.
- Pedig kezdetben nagyon lelkes voltál - nevettem, ő pedig ügyet sem vetve rám, elvonult.
Valószínűleg szaunázik egyet, majd hozzábilincseli apámat az ágyhoz, csupán azért, hogy levezesse a feszültséget...
Egyszer véletlenül láttam a bilincset az ágyon, mikor elfelejtették leszedni, de sosem voltam velük olyan viszonyban, hogy ezt valaha is megemlítsem... Arról már nem is beszélve, hogy én is átestem azon, amin majdnem mindenki, mikor túl kicsinek és fogalmatlannak hiszik a szülei... Hallottam őket szexelni. Minden szülő azt hiszi olyankor, hogy jaj, biztos alszik a gyerek, csinálhatjuk?
Az egyetlen szerencsém, hogy sosem láttam őket ÚGY együtt. Valószínűleg maradandó lelki sérülést szenvedtem volna.
Nehéz elképzelni anyámékat, de igazából nem is szeretném. Az elit nők is valahol mélyen vadak. Mint anyám... Ugye?
Egy jól nevelt lány sosem közösül. Ezt kimondja valamilyen szabályzat? Valahogy sosem említették a 18 évem alatt. Várjunk csak! Miért jár az eszem a szeretkezésen? Te jó ég!
Ideje lefeküdnöm.
***
Nagyon korán ébredtem, és mivel nem volt kedvem még semmihez, halk zenét kezdtem hallgatni, közben pedig a saját kis fürdőszobám felé vettem az irányt. Megengedtem a kádat forró, gőzölgő vízzel, és picit behabosítottam. Meggyújtottam néhány gyertyát a hangulat kedvéért, és elhúztam a sötétítőt, hogy a felkelő nap sugarai ne adjanak több fényt, mint a gyertyáim.
A halk zene szólt miközben áztattam magam, és olyan megnyugtató volt, hogy teljesen elfeledkeztem az idő múlásáról. Csukott szemmel relaxáltam, és alfa-állapotomból a telefonon hirtelen elnémuló muzsika és az smsjelző hang húztak vissza. Nagyot ugrottam, és akkor vettem észre, hogy a vizem is majdnem kihűlt.
"Átmegyek délután, jó? Beszélgessünk!
Puszi: Fru"
Válaszoltam Fruzsinak, hogy várni fogom, aztán úgy döntöttem, elég hideg a víz ahhoz, hogy kimásszak belőle.
Elfújtam a gyertyákat, megmostam magam a hajammal együtt, aztán kiszálltam a kádból, megtörülköztem, és villámgyorsan elintéztem a többi reggeli teendőmet. Ezek után egy selyemköntösben lementem a konyhába, hogy reggelizzek, azonban a hűtőn nem várt post-it fogadott.
"Nem jön többet a zongoratanár, beszéltem vele. Ha jól tudom, már úgyis csak lazsáltatok... Ellenben jön egy nagyon kedves barátunk, a fia udvarolni szeretne neked. Anya"
Imádom, hogy az anya-lánya kapcsolat nálunk annyiban kimerül, hogy ruhákat vesz nekem, aztán közlöm vele, hogy tetszik a szerzemény... Az apa-lánya viszonyról meg nincs értelme említést tenni, mert olyan nem is létezik. Apa nem tudja, mikor van éjjel vagy nappal, állandóan dolgozik, itthon is csak az irodájában ül. Néha elmegyünk hárman vacsorázni, de többnyire sablonos témákról beszélgetünk. Nem valami boldog élet. Ami ezt csak tetézni tudja, hogy anya barátnőinek vannak fiaik... Nos, ezek a srácok többnyire olyanok mint a hercegek, szóval hozzám valók. Anyám mindig beújít egy újabb udvarlót, de azon kívül, hogy elvisznek sétálni, moziba, egy operettre vagy bármi hasonló, egyikőjük sem marad meg. Ők olyan...unalmasak.
Lehet, hogy Marcinak igaza van. Unalmas vagyok én is, mint az összes többi gazdag, kifinomult ismerősöm. És én nem is vonzódom ezekhez az alakokhoz, mégis hogyan vonzódhatna akkor Marci hozzám?
Már megint nála kötöttem ki! Nem lesz ez így jó...
Szóval ismét egy újabb hódoló, aki tökéletes, fogkrémreklámba illő mosolya van, kisportolt testalkata, anyám szerint feleségül kell majd mennem hozzá, mégis nekem egy randinál nem jelent többet egyik fiú sem. Már ha ezeket az alkalmakat lehet randinak nevezni, mert ugyebár én nem akarom, de el nem utasíthatom. Az bizonyára rossz fényt vetne anyámra...
Tárcsáztam Fruzsi számát, elmeséltem neki, hogy ismét valakit el kell viselnem egy délelőttön át, ő pedig alig várja a délutánt, hogy átjöhessen, és elujságolhassa, mi történt vele.
Miután barátnőmmel letettük a telefont, anyát hívtam fel, hogy mikorra készüljek, és hogyan.
Séta a városban. Pompás! Olyan ez, mint egy rosszul megrendezett film... Mindent előre megszervez nekem az anyám. Komolyan, ha valamelyik sráccal komolyra fordulnának a dolgok, nekem csak annyit kéne tennem, hogy várok az esküvőre, mert majdhogynem semmi beleszólásom nem lenne ezekbe a dolgokba.
Bezzeg ha Marci lenne a kiválasztott személy... Minden olyan izgalmas lenne.
Készülődnöm kell, nem ábrándoznom!
Befaltam egy tál zabpelyhet, aztán megérkezett anya, felöltöztem, és már jöttek is a vendégek. Illetve vendég, mivel a fiú egyedül jött. Beengedtem, bemutatkoztunk, anya pedig sürgött-forgott körülöttünk.
Balázs, mint kiderült, így hívják, megvárt a nappaliban, míg én felszaladtam a szobámba a táskámért.
Indulni készültünk volna, amikor valaki csöngetett. Rövid időn belül Marci állt az ajtóban, és Balázzsal elég feszülten méregették egymást, majd engem.
- Öhm... Látom, zavarlak - kezdte a magas, kitetovált fiú. - Én csak a sapkámért jöttem. Tudod, tegnap itt hagytam - mondta, és látszólag élvezte a helyzetet, hogy Balázs előtt dicsekedhet a tegnapi látogatásával.
- Igen, itt lóg a fogason. Mire kihoztam, eltűntél - mondtam, és leakasztottam a mellettem lévő akasztóról.
- Ohh, azt hittem, minimum vele aludtál - fogta magához a ruhadarabot, és már olyannyira kínos volt a szituáció, hogy Balázs megköszörülte a torkát.
Miért kell ennek a két lábon járó rejtélynek úgy viselkednie, mintha féltékeny lenne? Miért mondja ezeket Balázs előtt? Megőrült?
- Most már menj, Marci! - mondtam, és kitoloncoltam az utcára, míg ő csak nevetgélt. Igen, valószínűleg becsavarodott. Ahogyan én is kezdek! Nesze neked, izgalom! Jaj.
- Viszlát később! - ez a mondata olyannyira felvillanyozott, hogy majdnem megfeledkeztem az ajtóban kővé dermedt Balázsról.
- Ez mégis ki a franc volt? Nekem anyukád azt mondta, egyedülálló vagy, és szűz - mondta felháborodva a kapuban.
- Tessék? - kérdeztem kicsit magasabb hangon, mint kellett volna. - Már hogy ne lennék szűz! És mégis mit képzelsz, hogy kérdőre vonsz engem meg az anyám? Ez a srác nem a barátom, de már látom, hogy te sem leszel! Kérlek menj el, és felejtsük el egymást! - mondtam olyan nyugodtan, amilyen nyugodtan csak tudtam.
Hogy jön ahhoz, hogy kérdőre vonja anyám szavát? Lehet, hogy nem szeretem túlzottan anyát, de kiállok érte, mert sok mindent köszönhetek neki és apának, amiért hálás vagyok. Bármennyire is tetszett hallani, amint azt hiszi, járok Marcival, senki nem bánhat velem így!
Persze önmagamat hazudtolom meg, mert Marci sem kedvesebb velem általában, mégis valami hozzá vonz.
Talán azért sem vagyok hajlandó elviselni, hogy így beszéljen velem ez az újonnan megismert Balázs, mert semmi kedvem másik pasihoz, csak a magas, sötét hajú rosszfiúmhoz... Szánalmas vagy, Emma!
- Rendben, ahogy akarod. Akkor viszlát!
- Szia - mondtam, és átsétáltam Fruzsihoz inkább. Ha bemegyek a házba, anya kiakad... Jobb így.
Mióta Marci az életem része - még ha csak kis része is -, minden olyan bonyolult. Eddig tökéletesen kijöttem a barátnőimmel, Fruzsi sem volt ennyire rebellis, anyám miatt megszokott volt, hogy udvaroltak nekem fiatal úriemberek, aztán többé nem láttuk egymást. Most pedig... Rájöttem, hogy a barátnőimmel nem is jövök ki annyira jól, az olyan fiúk mint én pedig túl unalmasak, ezeken kívül a barátnőm teljesen megőrült, kezd rátalálni önmagára, ezzel engem egy olyan fiú felé sodorva, aki miatt ma elüldöztem egy udvarlómat, és aki miatt mostanában a gondolataim teljesen külön életet élnek a józan eszemtől. De ez van.
Becsengettem, Fruzsi édesanyja kinyitotta nekem a kaput a kaputelefonon keresztül, én pedig átsétálva a kis előkerten, benyitottam a házukba.
- Jó napot! - köszöntem mosolyogva a jókedvű nőnek, aki hasonló kedvességgel üdvözölt.
- Szia, Emma. Rég láttalak! - kezdte a szokásos szülő-tinédzser párbeszédet.
Szerencsére Fruzsi anyukája nagyon is jól tudja, hogy nincs értelme megkérdeznie, hogy vagyok, vagy azt, hogy mit keresek náluk stb., mert vagy egyértelmű, vagy nem tartozik rá. Jó fej anyuka.
Felszaladtam az emeletre barátnőm szobájához, kopogtam, aztán kérdés nélkül benyitottam.
Egy fülhallgatóval volt eldugaszolva a hallójárata, így nagyon megijedt, mikor megkopogtattam a vállát.
Nagyot nevettem, ő pedig kicsit megsértődött, habár nem tartott túl sokáig.
- Mesélj, mit akartál mondani nálam? - érdeklődtem.
- Előbb te mondd, hogyhogy itt vagy? És hogyhogy ilyenkor?
- Jaj, ne is mondd! Elkergettem Balázst, a kedves fiút, akivel ma ismerkednem kellett volna - mondtam félig nevetve, de nem a teljes igazságot, mert azt nem kell tudnia senkinek. Azt mondták, Marciról senki nem tud semmit... Talán nem mondja el a barátainak, hogy mik történnek velünk. Na nem mintha olyan sok titkolni valóm lenne...
Fruzsi reakciójából kiderül mindjárt, hogy tud-e valamit.
- De miért? - ezek szerint nem tudja. Briliáns!
- Mert már az elején kiderült, hogy nem működne a dolog - mondtam titokzatosan, ő pedig megértően bólogatott. - Szóval, mi a nagy hír?
- Csak van egy srác, aki nagyon tetszik, és smároltunk - mesélte ujjongva, én pedig nem tudtam, mit reagáljak. Az jó, ha csak úgy smárolnak? Nem hinném...
- És azt hiszem, járni fogunk - mondta boldogságtól sugárzó arccal, ennek pedig már én is örülni kezdtem. Csak ne Marci legyen! Csak ne Marci legyen!
- Ismerem? - kérdeztem leginkább arra utalva, hogy melyik társaságba tartozik.
- Nem hiszem, de ma este megismerheted. Jut eszembe, ma elmegyünk bulizni, és jönnöd kell! - mondta csillogó szemekkel.
- Mégis milyen buli? Tudod, hogy nem járok ilyen helyekre...
- De ez olyan, ahová jönnöd kell! Marciéknál - itt kicsit elbizonytalanodtam a határozott nemleges válaszomban, hiszen eléggé kíváncsi voltam, hol lakik, milyen a szobája, meg ilyen alapvető dolgokra. - Szóval jössz, ugye?
- Nem - mondtam bizonytalanul. Még mindig nem vagyok méltó egy lerészegedős társasághoz. De Marci nem is iszik! Akkor milyen buli lesz? Érdekes...
- Naa, nem muszáj alkoholt innod - mondta vállat vonva. Tudtam, hogy nem muszáj, de ez a mondat azt jelenti, hogy ő fog inni. Marci miért rendez bulikat, amikor ő nem iszik? Szereti a hányást takarítani?
- Nem nekem való hely lenne - mondtam őszintén, mire nagyot sóhajtott.
- Sejtettem.
- Mit is?
- Hogy nem mersz eljönni velem egy buliba, mert te túl előkelő vagy ahhoz, hogy ilyen emberek társaságában légy... Tudod, Emma, a büszkeség néha tönkretesz dolgokat - mondta szomorúan. Valóban büszke vagyok, de nem félek.
- Tudod mit? Elmegyek... - adtam be a derekam, akkor is, ha tudtam, ez csak egy csel volt. Büszkeség ide vagy oda, kíváncsi vagyok Marci otthonára.
- Szupi! - felugrott, és megölelt. - Ha elkészültem átmegyünk hozzátok, és átöltözöl, rendben? - bólintottam. - Most pedig nézzünk meg egy filmet, mert ha túl hamar készülünk el, anyudnak fel fog tűnni, hogy otthagytad a pasit - nevetett a végén.
- Úgyis meg fogja tudni - legyintettem, de persze beleegyeztem a filmnézésbe.