Ellentétek

53. fejezet

A temetés napjának reggelén iszonyú fejfájásra ébredtem.
Mióta külön utakon járunk Marcival, minden egyes nap azon stresszeltem, hogy biztosan már vagy száz lánnyal volt azóta... Vagy ha nem is százzal, de azzal az egy új bigével biztosan!
Zavart a tudat, hogy zavarna, ha kiderülne, hogy másokkal kavart.
Ki kell derítenem valahogyan, hogy van-e valakije!

Nem telt el sok idő, pontosan egy hét.
Hogy honnan tudom a temetés időpontját? Fruzsi mondta, mert idő közben kibékültünk. Na, meg persze a pizzázóban Marci is említette, de akkor még azt hittem, kibírom nélküle...
Visszaemlékezés:
Már vagy a századik üzenetemet küldtem el barátnőmnek, mikor úgy döntöttem, megelégeltem ezt a duzzogást; és átmentem hozzá.
Az anyukája engedett be, én pedig eléggé félve kopogtattam a szobaajtón, ami reményeim szerint egy kibéküléssel záródó veszekedésbarlangba enged majd belépni.

Kínos csend borult ránk a köszönés óta. Egyikünk sem szólalt meg, vártuk a katarzist.
- Miért jöttél? - kérdezte végül Fruzsi, sötét haját hátradobva, feszült figyelemét nekem szentelve.
- Mert nem bírom ezt! Szeretném, ha mindent megbeszélhetnénk - szinte könyörgőn fordultam teljes testemmel felé.
- Akkor beszélj, hallgatlak - közben felállt a helyéről, és az ablaka elé sétált, nem figyelt rám.
- Tudom, hogy sok magyarázattal tartozom, de kérlek próbáld megérteni, hogy azért nem mertem elmondani, mert féltem, hogy soha többé nem állnál velem szóba - erre hirtelen felém kapta a fejét, és megváltozott az arca. A szemei csillogtak, egy halvány mosolyba fordult a szigorú vonallá préselt ajakíve.
- Ki a srác? Ennyire gáz? Ha nem Emil az, felőlem azt csinálsz, amit akarsz!
- Tessék?! Akkor most nem is haragszol? - meglepődtem, hiszen azért eléggé megérdemeltem volna, hogy veszekedjünk.
- Tudtam, hogy pasi van a dologban, csak sz@rul esett, hogy nem osztasz meg velem semmit. Nem tudsz átverni, már rég sejtettem... - ezzel elém állt, én pedig azonnal felpattantam, és megöleltem.
- Szeretlek - suttogtam, mire nevetni kezdett, és még szorosabban szorított.
- Szóval nem akarod elmondani, ki az? Néhány napig teljesen azt hittem, talán Marci az - fordult a kocka, szokásos csevegős hangsúlya megmelengette a szívemet.
- Most egyelőre úgysincs semmi - biggyesztettem le játékosan a szám. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a teljes igazság fáj. Elmondhattam volna, hogy Marci volt az illető, de annak már vége, és így sok magyarázkodástól kíméltem meg magam.
Talán jobb lett volna, ha mindent elmesélek neki, de úgy éreztem, felesleges lenne a múltat piszkálni. Már tárgytalan lett...sajnos.
- Akkor mesélj, mi volt? Soha ne merészelj még egyszer ennyire kihagyni az életedből, oké? - mutogatott, éreztem a fenyegetést a hangjában. Mosolyogva bólogattam, ezt követően pedig egész nap csak beszélgettünk, minden elszalasztott időt bepótoltunk.
Végre úgy éreztem magam, mint régen. Egy őszinte és építő barátság részese lehettem újra, és csak az én hibám volt, hogy rengeteg időnk pocsékba ment.

Azt hittem, mostantól minden a legnagyobb rendben lesz, izgatott voltam, hogy milyen élményeket tartogat számunkra a nyár Fruzsival és esetlegesen a lányokkal, de fogalmam sem volt, hogy az Univerzum törvényei bizony tényleg szigorúak.
Magasról nagyobbat lehet esni, és mikor szép lassan minden rendeződni látszott az életemben, kivéve persze Marcit, akkor újra minden romokba omlott össze...
De ne szaladjunk ennyire előre.

Azon a bizonyos fejfájós reggelen kimondottan tanácstalan voltam.
Eszem ágában sem volt elárulni magam, pedig azzal, hogy nem jelenek meg, talán gyanút kelthetnék. Legalábbis Fruzsinál biztosan.
Ahogy kibékültem a barátnőmmel, rájöttem, hogy nincs szükségem pasira, egyedül is megállom a helyem a világban és a többi szokásos önámítós szöveg...
De valamiért úgy döntött az agyam, hogy nem hagyja annyiban, és féltékenykedni kezdtem. Újra megszállt az őrület, és másképp nem deríthettem ki, hogy Marcinak van-e valami játékbabája, csak ha a saját szememmel látom, márpedig ehhez pont tökéletes időpontban jött a sajnálatos esemény.
Beláttam, hogy nem igazán szeretnék Marci nélkül lenni, erőt vettem magamon, és gonosz csábító akartam lenni. Szinte vágytam rá, hogy egy lány legyen az oldalán, és elraboljam tőle...
Meg akartam tudni, hogy jól van-e, nem akartam, hogy más vigasztalja, csak én!
Mégsem mehettem oda csak úgy, nem kockáztathattam, hogy a felkavart elmeállapotában a tömeg előtt veszekedjünk, így hát egy tervet kellett kieszelnem, hogy ott lehessek és közben meg ne is.
Nem is volt csoda, hogy gyötört a fejfájás...
Pluszban, Valéria jelenléte is frusztrált, hiszen az életem egyik legmeghatározóbb személyévé válhatna, ha úgy alakulnak a dolgok.
Nagyon reméltem, hogy Marci normális lesz, a saját boldogságom érdekében, de az övében is.
Valamiért biztos voltam magamban, próbáltam legyőzni az aggodalmaskodó gondolatokat, amelyek például egy új kiszemelt lány áldozat vagy a karrierem miatt felmerültek bennem, de végül megállapodtam magammal abban, hogy nem törheti össze újra a szívem senki!